Aki a mennyekben vagy

Kategória: Hegyi beszéd Megjelent: 2015. március 31. kedd

Ha a Miatyánk első szava a legszorosabb összetartozás imája, akkor a második kifejezés – aki a mennyekben vagy (Mt 6, 9) – épp fordítva, az elszakítottság imája.

Jézus Krisztus az Atyáról szólva szinte állandó jelzőként emlegeti, hogy – bár ők elválaszthatatlanul összekapcsolódnak, mégis -, az Atya a mennyekben van. A Fiú ott volt vele a tökéletes közösségben – senki sem ment föl a mennybe, csak az, aki a mennyből jött le: az Emberfia” (Jn 3, 13) – és bár ez a közösség most is fennáll, mégis hiányt szenved!

A mennyek országa ugyanis a hiánytalan lét világa, a tökéletes szeretet, öröm és boldogság hona, minden szép, jó és igaz örök hazája, a tökéletes Isten-látás birodalma. Ehhez képest a földi lét sivár, töredezett, bűnnel és szenvedéssel teli. A Fiú a tökéletes mennyei hazát hagyja ott ezért a megromlott földi létért, hogy minket megmenthessen!

Amikor Jézus jön le a Tábor-hegyről - ahol Mózessel és Illéssel beszélgetett -, talán a szokásosnál erősebben megélhette ezt az elszakítottságot, ezért fakadt ki, amikor elé jöttek a tanítványok a beteggel, akin nem tudtak segíteni: Ó, hitetlen és romlott nemzedék! Meddig legyek még veletek? Meddig tűrjelek még titeket?(Mt 17, 17)

Ebben a bűnös és megsebzett földi életben senki és semmi sem azonosítható Istennel! Semmi nem tud maradandó békét és nyugalmat adni, csak Isten, sehonnan máshonnan nem származhat erő és bölcsesség, csak az Atyától!

A tanítványok minden nap láthatják, ahogy Jézus az „Atya arcát szemléli”, az Ő akaratát keresi, Hozzá imádkozik, utána sóvárog. Ha egész nap munkálkodik és szolgál, éjjel akkor is félrevonul és imádkozik, az Atya akaratát keresi, hogy azt tökéletesen megvalósíthassa. Az ember Jézus Krisztusnak is szüksége van az imára, hogy küldetését maradéktalanul betölthesse. Amikor a tanítványok megkérdezik, ők miért nem tudták kiűzni a megszállottból az ördögöt, Jézus a hitetlenségükre mutat rá, majd hozzáteszi: Mindamellett ezt a fajtát nem lehet másképp kiűzni, csak imádsággal és böjttel.” (Mt 17, 21)

Jézus Krisztus a Miatyánk imájában rámutat erre az elszakítottságra. Ő egész lényében megélte ezt és nekünk is meg kell értenünk, meg kell élnünk, hogy ez a legmélyebb hiány az életünkben! Ha ez az Atya utáni sóvárgás, ez a hatalmas meghajtó erő hiányzik belőlünk, akkor hamar ellankadunk, imáink erőtlenek, kitartás nélküliek, félbemaradottak lesznek – és olykor célt sem érnek. Ahogy Dánielnek 21 napig kellett böjtölnie – ámbár az Úr már az első napon meghallgatta imáját -, hogy az angyal elérhessen hozzá a válasszal, ugyanúgy kell nekünk is olykor hosszan, kitartóan, önmagunkat megtagadva imádkoznunk a győzelemig. De hogyan tegyük ezt, ha nem az Atya után sóvárgunk a legjobban? Ha az étel, ital, szórakozás megenyhít és kielégít minket?

Jézus Krisztusnak végül – tökéletes engedelmessége jeleként és betetőzéseként – meg kellett élnie a tökéletes elszakítottságot is az Atyától. A keresztfán így imádkozik: Élí, Élí, lemá szabaktáni?, azaz: Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” (Mt 27, 46) Látnunk kell azonban, hogy ez a Messiás tökéletes önátadásának győzelmes pillanata is!

Jézus Krisztus a keresztfán a 22. zsoltárt imádkozza, ami előre megjövendöli a Messiás halálának módját: „Körülvett engem nagy sereg kutya, a gonoszok zsinatja körülfogott engem. Átlyuggatták kezemet és lábamat, megszámlálhattam minden csontomat. Néznek rám, bámulnak engem, elosztották maguk között ruháimat, és köntösömre sorsot vetettek” (Zsolt 22 17-19) Megjövendöli, de nem csak a kereszthalált, hanem azt is, hogy ennek eredménye a feltámadás és a tökéletes győzelem lesz: Rólad szól dicséretem a nagy gyülekezetben; amit fogadtam, teljesítem azok előtt, akik félik őt. Jóllakásig esznek majd a szegények, akik keresik az Urat, dicsérik majd őt: Éledjen fel szívük mindörökre! Észbe kap és megtér az Úrhoz a föld minden határa, és leborul színe előtt a nemzetek valamennyi családja. Mert az Úré a királyi hatalom, és ő uralkodik a nemzeteken. Csak őt imádják mind, akik a földben alszanak; leborulnak előtte mindazok, akik a porba leszállnak. Neki él majd a lelkem, neki szolgálnak majd utódaim, az Úrról beszélnek az eljövendő nemzedéknek. Az ő igazságát fogják hirdetni a születendő népnek: Így cselekedett az Úr! (Zsolt 22, 26-32)

A Miatyánk imájában Jézus arra tanít minket, merjük megélni ezt az elszakítottságot, engedjük felszínre jutni lelkünk legmélyebb sebzettségét és így keressük az Atyát, aki egyedül képes arra, hogy ezt az űrt betöltse. Mindannyiunk szívében ott van ez az „Isten-alakú” hiány, és „nyugtalan a szívünk, amíg benned meg nem nyugszik, Uram”!

Pál apostol azt írja a rómaiaknak, hogy az egész a teremtett világ sóvárogva várja, hogy Isten fiai megnyilvánuljanak (Isten fiainak megjelenését).” (Róm 8, 19) Mi, mint a teremtett világ részei kell, hogy sóvárogjunk Isten után, hogy Isten gyermekei lehessünk és enyhülést hozhassunk a világ bajaira.

Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)

 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés