A Fiú és az Apukája

Kategória: Jézus élete Megjelent: 2018. november 16. péntek

Kicsoda Isten? Ez a legnagyobb rejtély. Mózest a Szentírás Isten legközelebbi barátjának nevezi, de az Úr arcát ő sem láthatta. „Majd Isten azt mondta: Ám arcomat nem láthatod, mert nem láthat engem ember úgy, hogy életben maradjon.” (Kiv 33, 20)

Adonáj, az Úr, a Seregek Ura, a kimondhatatlan JHVH, aki teljes és félelmetes szentségben lakozik a Templom legbelső, ablaktalan szobájában, a szentek szentjében. (A főpap is csak évente léphet be ide, hogy bűnért való áldozatot mutasson be az egész népért, miután előtte önmagáért is bemutatta. Derekára kötelet kötnek, hogy ha Isten ítélete mégis lesújtana rá és meghalna, ki tudják őt húzni onnan.) Isten a megnevezhetetlen, Ő „Ábrahám, Izsák és Jákob Istene”, a félelmetes és mégis irgalmas és kegyes Isten, hosszan tűrő, nagy könyörületességű és hűségű (Kiv 34,6) – ahogy Mózes kiáltja a hegyen, extázisában.

Így tudja ezt a gyermek Jézus is, ezt tanulja szüleitől, Józseftől és Máriától, így nevelődik a napi zsoltár-imákból és a zarándoklat énekekből. Tizenkét éves korában azonban – amikor a fiú gyermekeket szimbolikusan és valóságosan férfiként befogadják a felnőttek gyülekezetébe -, mindez gyökeresen megváltozik! Lukács evangéliumában így ír erről:

Amikor Jézus tizenkét éves lett, szintén fölmentek, az ünnepi szokás szerint. Az ünnepnapok elteltével hazafelé indultak. A gyermek Jézus azonban Jeruzsálemben maradt anélkül, hogy szülei tudták volna. Abban a hitben, hogy az úti társaságban van, mentek egy napig, és keresték a rokonok és ismerősök között. Amikor nem találták, visszafordultak Jeruzsálembe, hogy keressék.

Három nap múlva akadtak rá a templomban, ott ült a tanítók közt, hallgatta és kérdezgette őket. Akik csak hallgatták, mind csodálkoztak okosságán és feleletein.

Amikor meglátták, csodálkoztak. Anyja így szólt hozzá: „Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Íme, atyád és én szomorúan kerestünk.” Ezt felelte: „De miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell lennem?” Ám ők nem értették meg ezeket a hozzájuk intézett szavakat.

Velük ment hát, lement Názáretbe, és engedelmeskedett nekik. Szavait anyja mind megőrizte szívében.” (Lk 2, 42-51)

Jézus a Templomban egy csodálatos belső Kinyilatkoztatást él át – ezzel ajándékozza meg az Atya nagykorúságának ünnepén – megérti és megéli, hogy Isten az Apukája, aki bensőségesen, apai szeretettel szereti Őt. Leszáll rá a Szentlélek, a bölcsesség és kinyilatkoztatás Lelke, Jézus pedig megragadottságában ott marad az „atyai házban”, a Templomban. A nagy rokonsággal együtt utazó József és Mária azt hiszi, a karavánnal együtt jön a fiuk is, valahol játszik a többi rokon-gyerekkel. Este már nyugtalanok, de még reménykednek, hogy Jézus valamelyik rokon sátrában alszik. Reggel aztán átkutatják a tábort és kiderül, hogy Jézus nincs sehol. Elképzelhetjük az apa és anya riadalmát, akik megszokták, hogy gyermekük szófogadó, rendes, akivel ilyen dolog elő nem fordulhat!

Visszafordulnak, keresik és végül megtalálják a Templomban. Anyja így szólt hozzá: „Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Íme, atyád és én szomorúan kerestünk.” Ezt felelte: „De miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell lennem?” Ám ők nem értették meg ezeket a hozzájuk intézett szavakat.

Értetlenségük egyik oka az, hogy eddig a családjukban József volt az „atya”, hiszen Jézus úgy nőtt fel, hogy Józsefet szólította apukának és a szülők egyike sem gondolta - nagyon helyesen! -, hogy a gyerek fülébe kellene suttognia, hogy „József nem vér szerinti apád ám!”. Ezért amikor a Fiú azt mondja, hogy Atyja dolgában kell lennie, a szülők – magától értetődően -, Józsefre gondolnak, akinek viszont semmi dolga nincs a Templomban… Isten végtelen hatalmú és tekintélyű Úr, magasan az emberek fölött - és akkor Jézus abbának, kedveskedő, becéző módon apukának nevezi?! (Ez bizony botrányos gondolat, elítélésekor majd ez lesz az egyik vád ellene: „Ezért a zsidók még inkább életére törtek, mivel nemcsak megszegte a szombatot, hanem az Istent is Atyjának mondta, és egyenlővé tette magát az Istennel.” - Jn 5, 18)

 A magyar fordítás az abba szót általában atyának fordítja, ami ma már régies és távolságtartó megnevezésnek tűnik, de dédapáink idejében azonban még ez volt a megszokott, kedves megszólítása az édesapának. A szó jelentésárnyalat-változásnál is nagyobb probléma, hogy számunkra mintha túlságosan is megszokott és kiüresedett, a Miatyánkban számtalanszor elismételt szóvá vált volna: Atyánk. Pedig jobban tennénk, ha Szűz Mária példáját követnénk, akiről azt olvassuk, hogy amikor a pásztorok az angyali jelenés után megkeresték a szent családot és elmesélték mindazt, ami velük történt, „Mária mind emlékezetébe véste szavaikat és szívében egyeztette, el-elgondolkodott róluk.” (Lk 2, 19)

(Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés