Jézus személyiségrajza

Kategória: Jézus élete Megjelent: 2018. december 29. szombat

Van egy árulkodó részlet az Máté evangéliumában, ami fellebbenti a fátylat arról, milyennek ismerhették Jézust még a nyilvános működése előtt. Amikor elmegy a Jordánhoz, hogy megkeresztelkedjen, János igyekezett visszatartani: Nekem van szükségem arra, hogy megkeresztelkedjem általad, és te jössz hozzám? (Mt 3, 14) Gondolhatnánk, hogy János azért mondta ezt, mert tudta, hogy Jézus a Messiás. Erről azonban szó sincs! Megvallja, hogy nem tudta, kire kell várnia, de „aki azért küldött, hogy vízzel kereszteljek, azt mondta nekem: Akire látod a Lelket leszállni és rajta maradni, ő az, aki Szentlélekkel keresztel.’ Én láttam, és tanúságot tettem arról, hogy ő az Isten Fia.” (Jn 1, 33-34) Így hát amikor János igyekszik visszatartani Jézust a bűnbánat keresztségétől, akkor ezt azért teszi, mert ismeri őt – hiszen unokatestvérek -, és önmagánál különb, tisztább, szentebb embernek tartja. Milyen volt hát Jézus személyisége?

 

Pál apostolnak a korinthusi gyülekezethez írt első levele nagyon tanulságos számunkra, és segít megértenünk Jézus Krisztus személyiségét is. Ez a gyülekezet az apostol sikeres alapításai közé tartozott, azonban egyre több vészjel mutatott arra, hogy a közösség tagjai valamit nagyon félreértettek. Látszólag bővelkedtek a Szentlélek karizmatikus adományaiban és természetfeletti jelek és csodák bőségével dicsekedhettek, de valami nagyon félresiklott náluk. Pártokra szakadtak, egymással viszálykodtak és pereskedtek, sőt nyilvánosan olyan bűnöket követtek el, ami még a pogányok körében is hallatlannak számított. Pál apostol azért levelének csúcspontján a szeretet-himnusszal próbálja őket észhez téríteni. Olvassuk most el először ezt, majd nézzük meg, hogyan mutatja ez meg Jézus személyiségrajzát.

Szóljak bár az emberek vagy angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, olyan vagyok, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom. Legyen bár prófétáló tehetségem, ismerjem akár az összes titkot és minden tudományt, és legyen bár olyan teljes a hitem, hogy a hegyeket áthelyezzem: ha szeretet nincs bennem, semmi sem vagyok. Osszam el bár egész vagyonomat alamizsnaként, és adjam át testemet, hogy dicsekedjek: ha szeretet nincs bennem, semmit sem használ nekem.

A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, nem féltékeny, nem kérkedik, nem fuvalkodik fel, nem tapintatlan, nem keresi a magáét, nem gerjed haragra, nem feltételezi a rosszat, nem örül a gonoszságnak, de együtt örül az igazsággal; mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel.

A szeretet soha meg nem szűnik. A prófétálások véget érnek, a nyelvek megszűnnek, a tudomány elenyészik. Mert töredékes a megismerésünk, és töredékes a prófétálásunk; amikor pedig eljön majd a tökéletes, a töredékes véget fog érni. Amikor gyermek voltam, úgy beszéltem, mint a gyermek, úgy éreztem, mint a gyermek, úgy gondolkoztam, mint a gyermek; amikor pedig férfivá lettem, felhagytam azokkal a dolgokkal, amelyek gyermekhez valók. Most ugyanis tükör által, homályosan látunk, akkor pedig majd színről színre. Most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, mint ahogy én is ismert vagyok.

Most tehát megmarad a hit, a remény, a szeretet, ez a három; de ezek közül legnagyobb a szeretet.” (1Kor 13, 1-13)

Ez a gyönyörű szöveg emlékeztet minket arra, hogy Isten a Szeretet (1Jn 4), és aki kitart a szeretetben, az Istenben van, aki viszont nem, az nincs Istenben. Minden más csak hiábavalóság „felette nagy hiábavalóság” (Préd 1, 2). Helyettesítsük most be a szeretet szót Jézus nevével és olvassuk így: „…Jézus türelmes, Jézus jóságos, Jézus nem féltékeny, Jézus nem kérkedik, nem fuvalkodik fel, Jézus nem tapintatlan, Jézus nem keresi a magáét, Jézus nem gerjed haragra, Jézus nem feltételezi a rosszat, Jézus nem örül a gonoszságnak, de együtt örül az igazsággal; Jézus mindent eltűr, Jézus mindent elhisz, Jézus mindent remél, Jézus mindent elvisel…”

Engedjük, hogy hasson ránk a szöveg, s fel fognak idéződni bennünk az evangéliumi történetek, amelyek megmutatják, hogy Jézus milyen türelmes volt a tanítványaival és minden emberrel. Reggeltől késő estig velük volt, még ha enni se tudott félrehúzódni, akkor is. Nem féltékenykedett és nem kérkedett csodáival, sőt tiltotta, hogy ezeket hirdessék. Amit adományként kapott, azt szétosztotta, sőt önmagát is odaadta egészen. Szeretett beszélgetni, nevetni, derűje átragad a többiekre is. Annyira vonzó személyiség volt, hogy mindenfelől köré gyűltek az emberek, hogy vele lehessenek, ő pedig személyválogatás nélkül együtt mutatkozott szegénnyel és gazdaggal, bűnössel és tisztával egyaránt. Együtt örült velük a lakomákon és együtt sírt a bánatukon. Sírt lázár halálakor és sírt, amikor megértette, hogy nem tudja Jeruzsálemet megmenteni. Olyan mélyen megérintette a szegény özvegyasszony sorsa, aki egyetlen fiát temette – és aki koldusbotra jutva mások jóindulatát lenne kénytelen koldulni -, hogy feltámasztotta a fiát a halálból. Utolsó pillanatig kitart Júdás mellett is, hátha megmenthetné valahogy. Eltűri az emberek értetlenségét, vádolását, rosszakaratát. Elviseli a legalantasabb támadásokat is és még a keresztfán is reméli, hogy áldozata nem lesz hiábavaló…

Mindezzel együtt Jézus nem valami „kocsmacimbora” volt. Követői mesternek (rabbinak) szólították, tanítónak és prófétának tartották, de még a kívülállók is elismerték, hogy Isten embere, hiszen senki sem tehet ilyen csodákat, hacsak nincs vele az Isten (Jn 3,2). Ha valamit tekintéllyel mondott, annak olyan ereje volt, hogy még ahhoz is bátorságot kellett gyűjteniük a tanítványainak, hogy megkérdezzék tőle, hogy is értette azt…

Egy másik megközelítés is segít elképzelnünk Jézus személyiségét. Pál apostol a galatákhoz írt levelében azt tanítja, hogy Jézus Krisztus követőit eltölti a Lélek (a Szentlélek, aki egyben Jézus Krisztus Lelke is), és annak „gyümölcse pedig a szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás” (Gal 5, 22-23). Ez a szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség… sugárzott Jézusból és ez tette olyan magával ragadóvá őt.

A Krisztus-követés nem más, mint Jézus Krisztus személyiségének „magunkra öltése”, ami nem a saját személyiségünk elvesztését jelenti, hanem épp ellenkezőleg, megtisztulását minden haragtól, gyűlölettől, viszálytól, gőgtől, de félelemtől, aggódástól, nyugtalanságtól, békétlenségtől (és még hosszan sorolhatnám), ami életünket megnyomorítja, képességeinket korlátozza és elferdíti, személyiségünket a valódi emberség torképévé silányítja. A Krisztus-követés pedig a Jézus Krisztussal való találkozással kezdődik…

(Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)

 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés