Jézus bizonyítja, hogy ő a messiás

Kategória: Jézus élete Megjelent: 2019. augusztus 06. kedd

Jézus nyilvános működése előre haladtával egyre többen teszik fel neki a kérdést: „Ki vagy te?” Azok, akik már Keresztelő Jánosnál is abban reménykedtek, hogy ő lesz a messiás, most is reménykednek, de ezt kimondani még a tanítványok legbelsőbb köre, az apostolok sem merik. Amikor Jézus megkérdezi tőlük, hogy kinek tartják őt az emberek, kitérő válaszokat adnak: Keresztelő Jánosnak, Illésnek, Jeremiásnak… Végül egyenesen rákérdez, s csak Péterben van elég bátorság és hit, hogy ki merje mondani: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia” (Mt 16, 16). 

A farizeusok és írástudók, a nép vezetői és vénei között egyre nagyobb a nyugtalanság és a rémület. A messiás elérkezésére az időt is teljesen alkalmatlannak tartják és Jézus személye is megbotránkozást kelt bennük, hiszen egyáltalán nem felel meg az elvárásaiknak. Ugyanakkor nehéz lenne letagadni, hogy amit mond és tesz, az messze túlmutat az emberi lét keretein.  Volt a farizeusok közt egy Nikodémus nevű ember, a zsidók egyik főembere. Éjszaka elment Jézushoz, és így szólt hozzá: Rabbi, tudjuk, hogy Istentől jött tanító vagy, mert senki nem tudja ezeket a csodajeleket véghezvinni, amelyeket te cselekszel, hacsak nincs vele az Isten.” (Jn 3, 1-2) Kénytelenek foglalkozni a galileai jöttment próféta ügyével, megfigyelik, vizsgálják, kérdéseket tesznek fel, hogy ítéletet mondhassanak róla. Többször kérdezik őt is: Ki vagy te? Jézus olykor elhárítja a választ, olykor pedig példázatban válaszol. Eljön azonban a pillanat, amikor nyíltan elmagyarázza, honnan tudhatják meg a vizsgálódók, ki ő: róla tett tanúságot Keresztelő János, de tanúságot tesznek róla a saját tettei is, köztük a csak a messiás által végrehajtható csodák is. Tanúságot tesznek róla az írások, azaz a Törvény és a próféták, akik előre megjövendölték az ő életét és tetteit (több, mint 300 prófécia teljesedett be Jézusban), és tanúságot tesz róla az Atya is, azaz a vizsgálódók négyszeres bizonyságot is szerezhetnek róla:

Ha én tanúskodom magamról, tanúságom nem érvényes. Más az, aki tanúskodik énrólam, és tudom, hogy igaz az a tanúság, amelyet rólam tesz. Ti Jánost kérdeztétek, és ő tanúságot tett az igazságról. Nekem azonban nincs szükségem emberek tanúságtételére, csak azért mondom ezeket, hogy üdvözüljetek. Ő égő és világító lámpás volt, és ti egy ideig örvendezni akartatok az ő fényében.

Nekem nagyobb bizonyítékom van Jánosnál. A tettek, amelyeket az Atya bízott rám, hogy elvégezzek, azok a tettek, amelyeket én viszek végbe, tanúskodnak felőlem, hogy az Atya küldött engem. Rólam az Atya tett tanúságot, aki küldött. Ti soha az ő hangját nem hallottátok, sem arcát nem láttátok, és az ő igéje nem marad meg bennetek, mert nem hisztek annak, akit ő küldött. Vizsgáljátok az Írásokat, hiszen azt gondoljátok, hogy azokban van örök élet számotokra. Éppen azok tesznek tanúságot rólam; ti azonban nem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen.” (Jn 5, 31-40)

A vizsgálódók szívének fokozódó megkeményedését és megátalkodottságát mutatja, hogy mindez nem elég, még a messiási csodák sem győzik meg őket arról, hogy Jézus a Krisztus, akire évszázadok óta várnak.

Mik ezek a messiási csodák? 

A zsidó hagyomány és rabbinikus teológia megkülönbözteti az általában vett csodáktól – amelyet bárki, Isten Szentlelkével eltöltött ember megtehet -, azokat a tetteket, amelyeket csak a Messiás cselekedhet meg. Nézzük ezeket sorjában.

-Leprás meggyógyítása. A leprát gyógyíthatatlannak tartották, s bár a Törvény részletes előírásokat tartalmaz arra, mit kell  tenni, ha egy leprás meggyógyul, ez zsidó emberrel nem történt meg a mózesi törvény lezárulta óta. (Náamán ugyan meggyógyul Elizeus közbenjárására, de ő pogány, szíriai volt.) Ezért úgy tartották, hogy leprás embert majd csak a Messiás tud meggyógyítani. Jézus megteszi ezt, s el is küldi a gyógyultat a papokhoz: „menj, mutasd meg magadat a papnak és ajánld föl az áldozatot, amit Mózes rendelt bizonyságul nekik.” (Mt 8, 4) Talán az volt Jézus célja ezzel, hogy a papokat is bevonja megváltó munkájába? Ha igen, jó szándéka nem ért célt… (Nem sokkal halála előtt – amikor a nép vezetői már elhatározták megölését -, még egy utolsó kísérletet tesz meggyőzésükre. Egyszerre tíz (!) leprást gyógyít meg és küld el hozzájuk, bizonyságul - de hiába...)

-Vakon született meggyógyítása. Ha valaki valamely betegség vagy sérülés következtében megvakult, azt meg lehetett gyógyítani. De ha valaki vakon született, arról azt tartották, hogy Isten akaratából vak, mert valami olyan bűn terheli a családját, amire ez Isten büntetése. „Amikor Jézus továbbment, meglátott egy születése óta vak embert. Tanítványai megkérdezték tőle: Mester, ki vétkezett? Ez vagy a szülei, hogy vakon született? Jézus így válaszolt: Nem ő vétkezett, nem is a szülei, hanem azért van ez így, hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta Isten cselekedetei.” (Ján 9, 1-3) Jézus meggyógyítja a vak embert, amivel óriási vihart kavar, aminek a végén a farizeusok még a meggyógyult embert is kiközösítik a gyülekezetből! (Milyen szomorú történet ez! Örülni és ujjongani kellene, hiszen Isten kiemelt egy embert a nyomorúságából, s így lehetőséget kapott egy teljesebb életre! Milyen gonosszá tud válni az emberi szív, amelyik a legnagyobb jóra is a legnagyobb rosszal felel…)

-Néma ördög kiűzése. A gyógyítás és ördögűzés része volt a zsidó vallásos hétköznapoknak (mint egyébként minden más kultúrában is). Ennek során az ördögűző követelte, hogy a démon mondja meg a nevét, mert ha azt sikerült kikényszeríteni, akkor ezzel hatalmat vettek a gonosz lélek felett és az kiűzhetővé vált. Ha azonban a démon néma, akkor nem lehet kiűzni, mert nem lehet hatalmat szerezni felette, illetve azt csak Isten, minden hatalom birtokosa teheti meg. „Akkor odavittek Jézushoz egy vak és néma megszállottat. Ő meggyógyította, s a néma beszélt és látott. Az egész tömeg csodálkozott és így szólt: Csak nem ez a Dávid fia? A farizeusok ennek hallatára azt mondták: Nem űzheti ez ki az ördögöket, csak az ördögök fejedelme, Belzebub által.” (Mt 12, 22-24) A messiási csoda nyilvánvaló, a tömeg is „Dávid fiának” – ez messiási cím -, akarja nevezni Jézust, a fő véleményformálók azonban ellene mondanak, s hogy magukat igazolhassák, Istent ördögnek mondják – így aztán az ördög lesz az istenük…

-Negyednapos halott feltámasztása. Az elfogadott rabbinikus elképzelés szerint amikor valaki meghal, három napig a lelke még ott van a test körül, s csak a negyedik napon száll alá a Seolba, ahonnan már lehetetlen a visszatérés. Jézus azonban Lázárt a negyedik napon támasztja fel, sőt úgy tűnik, tudatosan várt a negyedik napig, hogy feltámasztásával isteni hatalmát és messiás-voltát bizonyítsa. Most az egész történetet ide idézzük János evangéliumából, hogy lássuk, Jézus ekkor már milyen kiélezett helyzetben működött (Tamás apostol már a halálra készült), milyen mély érzelmek mozgattak mindenkit, és hová vezetett a farizeusok gyűlölete.

Volt egy Lázár nevű beteg Betániában, Máriának és nővérének, Mártának a falujában. Mária volt az, aki megkente az Urat kenettel, és lábát hajával törölgette. Az ő testvére, Lázár volt beteg. A nővérek üzentek érte: Uram, íme, akit szeretsz, beteg.

Amikor Jézus meghallotta ezt, így szólt: Ez a betegség nem válik halálára, hanem Isten dicsőségére, hogy megdicsőüljön általa az Isten Fia. Jézus szerette Mártát, meg a nővérét, és Lázárt. Mikor tehát meghallotta, hogy beteg, két napig még azon a helyen maradt, ahol volt, 7azután így szólt a tanítványokhoz: Menjünk ismét Júdeába. A tanítványok azt mondták neki: Rabbi, most akartak a zsidók megkövezni, és ismét odamégy? Jézus azt felelte: Nem tizenkét órája van a nappalnak? Aki nappal jár, nem botlik meg, mert látja ennek a világnak a világosságát. Aki pedig éjjel jár, megbotlik, mert nincs benne világosság. Ezt mondta, azután így szólt hozzájuk: A barátunk, Lázár elaludt, de megyek, hogy felkeltsem őt az álomból. A tanítványok erre azt mondták: Uram, ha alszik, meg fog gyógyulni. Jézus azonban a haláláról szólt, azok pedig azt gondolták, hogy az álom nyugalmáról beszél. Ezért Jézus nyíltan megmondta nekik: Lázár meghalt, és örülök miattatok, hogy nem voltam ott, hogy majd higgyetek. De menjünk hozzá! Tamás, akit Ikernek neveznek, így szólt a többi tanítványhoz: Menjünk mi is, és haljunk meg vele együtt!

Amikor Jézus megérkezett, úgy találta, hogy Lázár már négy napja a sírban van. Betánia pedig Jeruzsálem közelében volt, mintegy tizenöt stádiumnyira. Ezért a zsidók közül sokan elmentek Mártához és Máriához, hogy vigasztalják őket testvérük miatt. Márta, amint meghallotta, hogy Jézus jön, eléje ment, Mária pedig otthon maradt. Márta akkor így szólt Jézushoz: Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem. De most is tudom, hogy bármit is kérsz Istentől, Isten megadja neked. Jézus azt felelte neki: Testvéred fel fog támadni. Márta így szólt hozzá: Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon. Jézus azt mondta neki: Én vagyok a föltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meg is halt, élni fog, és mindaz, aki él és hisz bennem, nem hal meg soha. Hiszed ezt? Márta azt felelte neki: Igen, Uram, hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az Isten Fia, aki a világba jön.
Miután ezt mondta, elment és hívta a nővérét, Máriát, és odasúgta neki: A Mester itt van és hív téged. Amikor az meghallotta ezt, gyorsan fölkelt, és hozzá sietett. Jézus ugyanis még nem ért a faluba, hanem azon a helyen volt, ahol Márta eléje ment. A zsidók pedig, akik a házban vele voltak és őt vigasztalták, amikor látták, hogy Mária gyorsan fölkelt és kiment, utánamentek, mert azt gondolták: A sírhoz megy, hogy ott sírjon. Amikor Mária odaért, ahol Jézus volt, és meglátta őt, lábaihoz borult, és azt mondta neki: Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem. Jézus pedig, látva, hogy sír, és hogy a vele érkező zsidók is sírnak, a lelke mélyéig megindult és megrendült. Megkérdezte: Hová tettétek őt? Azt felelték neki: Uram, jöjj és lásd! Jézus könnyezett. Erre a zsidók azt mondták: Íme, mennyire szerette őt! De voltak köztük, akik így szóltak: Ő, aki megnyitotta a vak szemeit, nem tehette volna meg, hogy ez meg ne haljon?

Jézus, lelkében még mindig megindulva a sírhoz ment. Egy barlang volt az, és kővel volt befedve. Jézus így szólt: Vegyétek el a követ! Márta, a megholt nővére azt mondta neki: Uram, már szaga van, hiszen negyednapos! Jézus azt felelte neki: Nem azt mondtam neked, hogy ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét? A követ tehát elvették. Jézus pedig fölemelte szemeit, és így szólt: Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál. Én ugyan tudtam, hogy mindenkor meghallgatsz, csak a körülálló népért mondtam, hogy higgyék, hogy te küldtél engem. Miután ezeket mondta, hangosan ezt kiáltotta: Lázár, jöjj ki! S az, aki halott volt, kijött. A lába és a keze pólyával volt körülkötve, és az arcát kendő födte. Jézus azt mondta nekik: Oldozzátok ki, és hagyjátok elmenni!

Sokan a zsidók közül, akik Máriához és Mártához jöttek, és látták, amit tett, hittek benne. De néhányan közülük elmentek a farizeusokhoz, és elmondták nekik, hogy Jézus miket cselekedett. Erre a főpapok és a farizeusok összehívták a főtanácsot, és azt mondták: Mit csináljunk? Ez az ember ugyanis sok csodajelet művel. Ha hagyjuk ezt neki, mindnyájan hinni fognak benne. Akkor eljönnek a rómaiak, és elveszik tőlünk földünket és népünket. Egyikük pedig, Kaifás, aki abban az esztendőben főpap volt, azt mondta nekik: Ti nem tudtok semmit, s arra sem gondoltok, hogy jobb nektek, ha egy ember hal meg a népért, mint ha az egész nemzet elvész! Ezt pedig nem magától mondta, hanem, főpap lévén abban az esztendőben, megjövendölte, hogy Jézus meg fog halni a nemzetért, és nemcsak a nemzetért, hanem hogy az Isten szétszórt gyermekeit egybegyűjtse. Attól a naptól tehát elhatározták, hogy megölik őt.” (Jn 11, 1-53)

Az evangéliumok tanúsága szerint Jézus nem úgy beszélt, tanított és cselekedett, mint az írástudók és farizeusok, hanem „mint akinek hatalma van”. Körülötte az emberek bűnbánatot tartottak, meggyógyultak és megszabadultak. Hatása Galileától kezdve kiterjedt egész Izraelre, beleértve Jeruzsálemet is. Szeretete egybeölelt mindenkit, csodái túlléptek minden mértéket. „Van még sok egyéb is, amit Jézus tett, s ha azokat egyenként mind megírnák, úgy gondolom, az egész világ sem tudná befogadni a könyveket, amelyeket írni kellene.” (Jn 21, 23) Élete, tanítása és tettei nyilvánvalóan bizonyították, hogy ő a Krisztus, a Messiás. Mindez azonban kevés volt az őt elítélőknek. Jézus azonban tudatosan vállalta küldetését: kereszthalálával (és feltámadásával) szeretetének még egy végső jelét adta bizonyítékul, hogy valóban Ő Isten Fia, a Messiás.

Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)

 

 

 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés