Szeretet Földje Hírlevél, 2024. január

Kategória: Munkanapló Megjelent: 2024. január 09. kedd

Kedves Testvérek!

Elkezdődött az új év - újévi kívánságunk:  legyen jobb, mint amilyen lenne :-) -, és valóban szeretnénk minél többet tenni azért, hogy a válságok ellenére is ez egy kegyelmekben gazdag év legyen. Már rögtön az év elején, januárban is több mindent szeretnénk tenni ennek érdekében, többek között erről is olvashattok hírlevelünkben:

- Év elején mindig átgondoljuk az előző évet és készülünk az előttünk állóra. Erről szól az idei első Élő adás a szobából, "Hogyan készülünk a 2024-es évre": https://szeretetfoldje.hu/index.php/videok/20029-elo-adas-a-szobabol-103-hogyan-keszulunk-a-2024-es-evre (A 2023-as évről szóló beszámolónk itt: https://szeretetfoldje.hu/index.php/munkanaplo/20041-beszamolo-a-szeretet-foldje-2023-evi-munkajarol )
- Húsz évvel ezelőtt szerveztünk először imanapot hazánkért január 18-ára, Árpád-házi Szent Margit ünnepére – akkor még Nemzeti Imanap néven -, és évek óta imakilencedet is tartunk előtte, ami most szerdán, 10-én kezdődik, az imákat minden nap feltesszük a honlapunkra. Kérlek benneteket, kapcsolódjatok be ebbe, imádkozzatok egyedül vagy közösségben, ajánljatok fel szentmisét, stb. Hétfőn írtam az imaszándékokról az Ehetiben: https://szeretetfoldje.hu/index.php/eheti/20091-milyen-szandekokra-imadkozzunk-hazankert
https://szeretetfoldje.hu/index.php/eheti
- Ebben a hónapban  különösen is sokat imádkozunk hazánkért, ezért ehhez kapcsolódik a januári kedvezményes könyvajánlónk: a Magyar jelenség - hazánk a hit, remény és szeretet fényében című könyvet, valamint A megtérésről című füzetet, a kettőt együtt 2.000 Ft-ért. (Postaköltséget nem számolunk fel.) Megrendelni lehet: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. Könyveinkről bővebben lehet tájékozódni a Könyveink menüpont alatt.
Idei első kiállításunk a Szeretetláng közösségi házban Csonka György kiállítása lesz, ami január 23-án, kedden nyílik, "Festő és modellje": https://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/20068-festo-es-modellje-csonka-gyorgy-kiallitasa Valószínűleg nyílik egy kiállításunk február 1-én Érden is...
-   Idei első lelki napunk: Jézus a megmentő - Lelki nap és gyógyító összejövetel 2024. január 27-én, szombaton 10 órától a törökbálinti Szeretetláng kápolna és közösségi házban. Részletek: https://szeretetfoldje.hu/index.php/lelki-napok/20071-jezus-a-megmento-lelki-nap-es-gyogyito-osszejovetel-torokbalinton
-  Ne feledkezzünk el a napi szentírási igéről, minden nap egy rövid részlet, egy gondolattal és egy imával, minden reggel felkerül a honlapunkra, a Mai napra: https://szeretetfoldje.hu/index.php/a-mai-napra (telefonra is feltehető külön applikációként).
- Hitünk megerősítése érdekében elkezdtem egy új sorozatot a katolikus keresztény Hitvallásunkról, a Hiszekegyről, a sorozat az új menüponton itt olvasható: https://szeretetfoldje.hu/index.php/hiszekegy
- Szintén fontos a három részes előadás-sorozatunk a prófétai egyházról. Az előadások fent vannak a videók között: https://szeretetfoldje.hu/index.php/munkanaplo/20041-beszamolo-a-szeretet-foldje-2023-evi-munkajarol (És kis színes, Mikulás-videó, Voice of Spirit zene, rajzolós videó, stb.)
Továbbra is imádkozzunk a békéért! Néhány naponta felteszünk híreket imával együtt a Hírek, események menüpont alá, ne fáradjunk bele az imába, ne keményedjen meg a szívünk... https://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek 
Honlapunk pedig naponta frissül hírekkel, cikkekkel, eseményekkel, képekkel... Most kikapcsolódásként egy kis ajánlat decemberből Irodalom, vers és mese: https://szeretetfoldje.hu/index.php/irodalom
-  Heti rendszeres közösségi alkalmaink, amire szeretettel várunk mindenkit: https://szeretetfoldje.hu/index.php/2-uncategorised/10384-allando-programjaink 
-  Év elején mindig eljön a lehetőség, hogy az adó 1% felajánlásával segíteni tudjátok munkánkat (amire nagy szükségünk van). Az adatok, amit fel kell írni:
A kedvezményezett neve: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány
A kedvezményezett adószáma: 18684319-1-13
 - Köszönjük, hogy olvastok minket! Hálásak vagyunk minden jó hírért, írásért, cikkért, tanúságtételért, amit a honlapra küldötök címünkre (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.)
 - Ha van lehetőséged támogatni minket, hálás szívvel köszönjük! Adományokat lehet küldeni az Alapítvány számlaszámára vagy címére is. Számlaszám: 10700268-04975106-51100005, cím: 2045 Törökbálint, Templom u. 13.  Jótevőinkért minden nap imádkozunk!
 Imával és szeretettel: Sipos Gyula

You have no rights to post comments