Címlap
Gepárdokat telepítenek vissza Afrikából Indiába
A világon először telepítenek nagytestű húsevőt egyik kontinensről a másikra. A tervek szerint nyolc gepárdot – öt hímet és három nőstényt – költöztetnek át idén novemberben a Dél-afrikai Köztársaságból Indiába, több mint fél évszázaddal azután, hogy a világ leggyorsabb szárazföldi állata kipusztult a dél-ázsiai országban – írta meg a BBC hírportálja alapján az MTI.
Lelki nap Szigetcsépen vasárnap
Jézus csodálatos személyisége - lelki nap Szigetcsépen, a Római Katolikus Templomban (Szigetcsép, Fő u. 67) 2021. június 13. vasárnap, 9.00 órától. Közös ima, előadás, közbenjáró imaszolgálat, szentmise... részletek:
Balatoni civilek a Balatonért
Többek között a magánosítás leállítását és a Balaton kotrásának elkezdését kéri minél előbb a 34 tagszervezetet tömörítő Balatoni Civil Szervezetek Szövetsége az érintett minisztériumoktól, a Magyar Turisztikai Ügynökségtől és a Balaton Fejlesztési Tanácstól, írja az MTI.
Felföldi László pécsi megyéspüspök az Egyház jövőjéről
Az év elején Jövőszövő címmel kerekasztalbeszélgetés-sorozatot indított a Párbeszéd Háza, feltéve a kérdést: Milyen lesz az 1000 éves Magyar Katolikus Egyház, hová és meddig juthat a 40 évnyi kommunizmust követő 40 évnyi útkeresés után 2030-ra? A sorozathoz kapcsolódóan szűkebb körű műhelybeszélgetéseket is szerveznek. Június 10-én Felföldi László osztotta meg gondolatait a témáról.
Igen!
"Legyen a ti beszédetek »igen, igen, nem, nem«; ami ettől eltér, az a gonosztól van.” (Mt 5,33–37)
Igen Uram, Te vagy a Krisztus, az Isten Fia, Megváltó!
Jöjj Szentlélek, Szeretet Lelke és segíts, hogy egyértelmű, krisztusi életet élhessünk! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Itt a matek, ennyi adóvisszatérítést kaphatnak a családok
Az kaphat vissza befizetett adót, akinek a családi adókedvezmény érvényesítése után marad még befizetendő szja-ja. Az évi 800 ezer forintos keret azt jelenti, hogy a maximális összeget az tudja majd igénybe venni, aki havonta legalább 67 ezer forintos jövedelemadót fizet a családi kedvezmény levonása után. Vagyis aki érvényesíti a családi kedvezményt, annak:
Ferenc pápa nem fogadta el Reinhard Marx lemondását - itt a válaszlevele
Június 10-én a Szentszék közzétette a Szentatya spanyol nyelvű válaszlevelét Marx bíborosnak, aki – felelősséget vállalva a német katolikus egyházban történt gyermekbántalmazásokért és azok eltussolásáért – beadta lemondását. A pápa megköszönte a bíboros bátorságát, és hangsúlyozta, hogy a válság személyes és közösségi felvállalása az egyetlen gyümölcsöző út ma az Egyházban. Ferenc pápa teljes válaszlevelének fordítását közreadjuk.
Jézus Szent Szívének ünnepén
"Az tanúskodik erről, aki látta ezt, és az ő tanúságtétele igaz. Jól tudja ő, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek." (Jn 19,31–37)
János apostol tanúskodik szóban, írásban és egész életével, például nekünk...
Imádunk Téged és áldunk Téged, mert szent kereszted által megváltottad a világot! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Tíz hasznos szempont gyónás előtt
• A lelkiismeret-vizsgálatban a bűneinkkel szembesülünk, a gyónásban viszont Isten szeretetével, irgalmával, megbocsátásával.
Közösségi kertek - New York kizöldülése
Az 1970-es években egy akkor 64 éves nő, Hattie Carthan megelégelte, hogy egy szürke betondzsungelben él, ezért saját kezébe vette az ügyet, önhatalmúlag fát kezdett ültetni a környékén. 4 darab facsemetével kezdte, ma már 1500 fa nő azon a környéken.
Törökbálinti történetek
Törökbálinti történetek - 25 történet, 25 fotóval, 104 oldalon, a római kortól napjainkig...
Békülj meg...
"Én viszont azt mondom nektek, hogy méltó az ítéletre mindaz, aki haragszik testvérére." (Mt 5,20–26)
A haragból viszály lesz, abból pedig háború - ezért teremtsünk békét a szívünkben, családunkban, közösségünkben, hazánkban...
Drága Istenünk, add meg nekünk a szívbéli kiengesztelődés lehetőségét és ajándékát! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult