Uncategorised
Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért
Az „Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért” elnevezésű kezdeményezéshez csatlakozva október 18-án, magyarországi idő szerint 9 órakor világszerte gyermekek imádkoznak fél órán át a békéért és az egységért. Számos helyen ezért akár a tanítást is felfüggesztik erre az időre.
Drámaian felgyorsult a Vavilov-jégsapka olvadása
Szélsőségen és váratlanul felgyorsult az Oroszország északi-sarki területein lévő Vavilov-jégsapka olvadása, 2015-16-ban egyetlen év alatt a jégsapka 4,5 köbkilométernyi (körülbelül ,5 milliárd tonnányi) jeget veszített el egy nemzetközi kutatócsoport mérései szerint.
A hideg jégsapkák, mint a Vavilov, a sarkokon lévő sivatagokban alakulnak ki, ahol kevés a csapadék, és általában a talapzatukig fagyottak. A Szevernaja Zemlja-szigetcsoport részét képező Októberi forradalom nevű, részben gleccserek borította sziget öt jégsapkájának egyike a Vavilov.
Jézus forradalma, igazság és irgalom...
Hofher József atya előadása a 2018. évi Szeretet Földje Találkozón.
Missziós munkánkat támogatni lehet: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány, számlaszám: 10700268-04975106-51100005
Elkezdhetik a 7500 tonna űrszemét összeszedését
Sikeresen teszteltek egy űrszemetet összeszedő hálót a világűrben, a Föld felett több mint 300 kilométerre. A háló kipróbálása egy tesztsorozat része, amely különböző technológiákat mutat be a Föld körül keringő fémhulladékok begyűjtésére - írja a BBC-re hivatkozva az MTI. Becslések szerint mintegy 7500 tonna ilyen hulladék kering céltalanul odafent.
Új apostoli konstitúció szabályozza a püspöki szinódusokat
Két héttel a fiatalokkal foglalkozó püspöki szinódus kezdete előtt, szeptember 18-án tették közzé a Vatikánban Ferenc pápa Episcopalis communio (Püspöki közösség) kezdetű apostoli konstitúcióját, amely a VI. Pál pápa által 1965-ben alapított püspöki szinódus intézményének struktúráját szabályozza.
Megoldották Caravaggio halálának évszázados rejtélyét
Michelangelo Merisi da Caravaggiónak (1571-1610), a neves barokk festőnek viharos élete volt, rendszeresen keveredett csetepatékba. 1606-ban egy verekedésben megölt egy embert, és ezért el kellett menekülnie Rómából. Négy évvel később térhetett vissza, amikor a pápa megkegyelmezett neki. Úton Rómába, a toszkánai Porto Ercoléban meghalt, a korabeli kórházi feljegyzések szerint halálát maláriás fertőzés okozhatta. Más feltételezések szerint azonban vagy meggyilkolták, vagy szifiliszben, esetleg ólommérgezésben halt meg.
Ferenc pápa: A pásztor az emberekhez áll közel, nem a hatalmasokhoz
A pápa a Szent Márta-házban szeptember 18-án, kedden reggel bemutatott szentmisén elmondott homíliájában emlékeztetett, hogy Jézus a pásztor, akinek tekintélye volt: alázatos és együttérző volt, amit szelídségben és gyengédségben fejezett ki.
A Szeretet forradalma
Éberlein Éva előadása a 2018. évi Szeretet Földje Találkozón.
Missziós munkánkat támogatni lehet: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány, számlaszám: 10700268-04975106-51100005
134 éve született Slachta Margit, az „egyetlen férfi a parlamentben”
134 éve született Slachta Margit (1884–1974), a Szociális Testvérek Társaságának alapítója, a Parlament első női képviselője. A társadalom legnagyobb feszítőerejének a szociális problémákat tartotta, érvelt a nők taníttatása mellett, társadalmi környezettanulmányokat írt, napilapokban publikált.
Hidrogénmeghajtású vonat állt forgalomba Németországban
Alsó-Szászország tartomány közlekedési hatósága (LNVG) 2017 novemberében tizennégy Coradia iLint hidrogén-üzemanyagcellás motorvonatot rendelt az Alstomtól. Az első ilyen vonatot szeptember 17-én, hétfőn helyezték üzembe.
Megragadott, boldog pillanatok
Sokan azt vallják, az ember célja az, hogy boldog legyen. Ezzel ugyan lehet vitatkozni és az sem egészen tisztázott, mit is értünk boldogság alatt, érdemes azonban megszívlelni a Biblia tanácsát és újra és újra megemlékezni a boldog pillanatokról, amelyek megragadtak minket.
Százmilliókkal több 1 százalék érkezett a civileknek
Jelentősen nőtt a civil szervezeteknek tett 1 százalékos felajánlások összege az előző évhez képest – derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapjára pénteken feltöltött adatokból. Összesen 1 millió 788 ezer 331 felajánlás érkezett be.
