Uncategorised
Százezer aláírást gyűjtöttek az abortusz ellen Spanyolországban
A rózsafüzér
Levélben kaptuk az alábbi elmélkedő verset (imát), ami magában foglalja a rózsafüzér betűit és titkát:
Hős az ágyneműtartóban
Ma reggel, miközben a gyerekeknek készítettem az ennivalót, hallgattam a híreket. Ekkor ütötte meg a fülemet, hogy pénteken két fiatalember megtámadott egy zsidó imaházból kijövő 62 éves férfit (a hitközségi elöljárót), aztán elmenekültek. A megtámadott azonban követte őket, riasztotta a rendőröket, akik utánuk mentek. Az egyik nagy honvédő harcos aztán fürdőköpenyben nyitott ajtót - mint a kisgyerek, aki eltakarja a szemét, aztán azt hiszi, ha ő nem lát, akkor őt se látják -, elképzelem, ahogy berohan a lakásba, gyorsan levetkőzik, felveszi a fürdőköpenyt, nagyokat lélegzik, aztán kinyitja az ajtót: Én? Éppen fürödtem… A másik hős férfiút pedig egyenesen az ágyneműtartóból húzták elő… Nevetnem kellene, ha nem lenne olyan szánalmas és tragikus az egész.
A Szentatya megnyitotta az új evangelizációval foglalkozó püspöki szinódust
A Hit évében imádkozzunk gyakrabban a rózsafüzért
A Szentatya a vasárnapi Úrangyala-ima előtt mondott beszédében arra hívott mindenkit, hogy imádkozza a rózsafüzért egyedül, a családban, a közösségekben Mária iskolájára bízva magát.
Idén is megrendezik a Magyar Katolikus Kultúra Napjait
Táltos-e vagy?
Szilvay Gergely írása ugyan még 2009. szeptemberében íródott (én most kaptam meg egy levélben), de a maga ironikus formájában jól mutatja be azt a szellemi zűrzavart, ami néhány keresztény fejében is kavarog. A cikk talán ma aktuálisabb, mint valaha, örömmel teszem én is közzé:
Találkozó után, lelkigyakorlat előtt
Múlt szombaton volt Törökbálinton a Szeretet Földje Találkozó - akik itt voltak, azt mondták, hogy jól sikerült, azóta kaptunk visszajelzést egy szabadulásról/gyógyulásról is -, most pedig indulunk Kunszentmártonba a hétvégi Szeretet Földje lelkigyakorlatra (szeretettel várunk mindenkit!). Közben már egy hónapja járok csütörtökönként a Szegletk? Nevel?otthonba, ami egészen új kihívás számomra, s csak remélem, hogy helyt tudok állni...
Hogyan lettem katolikus? – egy egykori ortodox zsidó vall megtéréséről
Csodálatos tanúságtétel, benne a szentségek erejével, gyógyulással és megtéréssel...
Új Evangelizáció Konferencia I.
Az Országos Lelkipásztori Intézet által szervezett "Új Evangelizáció Konferencia I." részletes programja:
Elvitte a kukoricatermést is az aszály
A kukoricatermés várhatóan alig lesz több négymillió tonnánál az idén, az ország akár behozatalra is szorulhat.
