Uncategorised
Szeretett Testvérem! - Hét levél Istent keresőknek - 7. levél
Még 2001-ben, az akkori ingyenes újságunk mellékleteként írtam hét levelet a fenti címmel, amit postán terjesztettünk. Később aztán kis füzet alakban is megjelent, de már így is régen elfogyott. Most, az új evangelizáció évében itt a honlapon újra közreadjuk őket. Ha jónak látjátok őket, küldjétek el azoknak, akikért imádkoztok. A hetedik levél:
A felső tízezer "szerelmi" életéről
Sokáig úgy tűnt, hogy csak az Egyesült Államokban van politikai és társadalmi következménye annak, ha egy közszereplőről kiderül a szexfüggősége. Az utóbbi években azonban Európában is egyre több ilyen ügyet tárnak fel, elsősorban oknyomozó újságírók. Bár a közvélemény ma is sokkal megértőbben kezeli az európai elithez tartozó hírességek magánéleti botrányait, a sokszor megdöbbentő részletek ismeretében az emberek könnyebben újragondolják azt, hogy valóban senkinek semmi köze ahhoz, ami a zárt ajtók mögött történik.
Keresztút az életért
XVI. Benedek pápa meghirdette a nagyvárosok misszionálását. Ezért valamennyien misszionáriusok vagyunk a nagyvárosi dzsungel közepén. Mivel lehet ezt a kiüresedett, szórakozásért élő, technológiába fulladt, elmagányosodott társadalmat felrázni végzetes álmából? Isten Szeretetének legnagyobb bizonyítékának hirdetésével: Krisztus keresztre szögezett, ölelésre széttárt karjaival!
Megváltozik a kóla receptje - de csak Amerikában
Gyökössy Endre: Recept
"...Ha most orvos lennék és receptet írnék, biztos gyógyszert a gyűlölet és egyéb betegségei ellen, kiváltaná?..."
Mégsem zárják be Cleveland Szent Imre-templomát?
A Vatikán felülvizsgálta a clevelandi püspökségnek azt a döntését, amely tizenhárom plébánia, köztük a magyar közösség által több mint száz éve használt Szent Imre-templom bezárására vonatkozik – jelentette be szerdán Peter Borre, a megszüntetések ellen harcoló ügyvéd.
Az Egyesült Államok megfigyelőlistára tette a Vatikánt
Döbbenet: újszülöttek megölését engedélyezné két bioetikus
Ne csüggedj el!
Ne csüggedj el! - Sipos Gyula rövid tanítása:
Van út a semmiből a végtelen felé! - Böjte Csaba nagyböjti levele
Nő a vallási-babonás gyilkosságok száma Angliában - csak 18 éven felülieknek!
Néhány szó az integrációról
A Bazi nagy görög lagzi cím? filmben a humor egyik forrása a görög menyasszony nagyhangú, népes rokonságú családjának találkozása a v?legény északi, vékony, sz?kszavú és vegetáriánus szüleivel. Ilyen találkozásokra a mi életünkben is sor kerülhet. Ilyen lehet a lelkes és lendületes lelkiségi mozgalmak közösségeinek találkozása a zárkózott plébánossal, ez történik a cigány misszióban - és nekünk nagyon ügyelnünk kell, hogy a kulturális és életmódbeli különbségek a szívünkben ne az elzárkózást, kirekesztést (vagy épp az asszimiláció követelését), hanem a megértést és az integrációt segítsék el?. Néhány példa:
