Uncategorised
Egy álom és értelmezése
Most éjjel (vasárnapról hétf?re virradóan) felébredtem egy álomra, amit álmodtam, és annyira foglalkoztatott, hogy nem is tudtam visszaaludni. Én hiszem, hogy vannak Istent?l jöv? álmok és vannak olyanok, amikben csak a saját pszichénk élményeit dolgozzuk fel. Azt nem akarom meghatározni, hogy ez milyen fajta volt – rábízom az olvasóra ennek eldöntését -, de leírom az éjjel végiggondolt értelmezésekkel együtt.
Integrációs kényszer
Az elmúlt napokban hallottam a Nemzetközi Tudományos Cigány Konferencián, hogy a népesség összetételének aránya miként fog alakulni hazánkban és a környező országokban az elkövetkezendő években és ez számunkra többségieknek nem lehet közömbös.
Azt mondják a szociológusok, politológusok, hogy azon ország melynek a „szaporulata” legalább 2,1 fő van esélye, hogy nem csökken a lakosainak létszáma, s így a válságokat is jobban átvészelheti. Igen ám de nem mindegy, hogy a 2,1-es átlag a társadalom mely szintjén élőkből alakul.
A Karizmatikus Megújulás 20. Országos Találkozója
A Magyar Katolikus Karizmatikus Megújulás 20. Országos Találkozója Budapesten lesz, október 15-én, szombaton a Jégcsarnokban. Részletek:
Böjte Csaba a kevés pénzről, csődről, vitákról
Lelki sebek gyógyítása - lelkigyakorlat Budaörsön
Lelki sebek gyógyítása - 2 napos lelkigyakorlat Zacharias és Jakob atyák (Indiai Szent Tamás apostolai missziós rendi atyák) vezetésével 2011. október 28-29-én Budaörsön. Részletek:
Sírunk és örülünk
Sírunk, mert meghalt Angyi néni - megemlékezésünk olvasható a Hírek, események menüpont alatt -, az ő személye pótolhatatlan, de biztos vagyok benne, hogy már fenn van a mennyek országában, ott dicsőíti az Urat és közbenjár értünk, bűnösökért is. Ezért aztán örülünk is...
Egyebekben pedig: szombaton megyünk Máriapócsra a rákos zarándoklat keretében,vasárnap cigánymisszió Érden, hétfőn és kedden a szokásos közösségi összejövetelek, csütörtökön pedig Angyi néni temetése, közben pedig a mindennapi ügyek és imák - Isten szeretete öleljen körül mindannyiunkat!
Imával és szeretettel: Gyula
II. János Pál barátja Budapesten
A csilláron is lógtak a néhai II. János Pál legjobb barátjának, legközvetlenebb munkatársának keddi, budapesti el?adásán a Sapientia Hittudományi F?iskolán. Wanda Póltowska orvos-pszichiáter professzor 60 éven át dolgozott Karol Wojtyla jobbkezeként, együtt alapították a krakkói Családteológiai Intézetet, s ott volt halálos ágyánál is. A 90. évében járó, világhír? tudósasszony bepillantást nyújtott a néhai pápa véleményébe olyan kérdésekben, mint a fogamzásgátlás, az abortusz vagy a házasság el?tti nemi élet.
Divat a fiatalok közt a fekete mágia
Úabb felismerések a halálközeli élményekről
Az MKPK felhívása a népszámlálási kérdőívek internetes kitöltéséről
A kármentés a civilek diadala
Egy évvel ezelőtt, a kolontári vörösiszap-katasztrófa után valóban megmozdult az ország. Pár hónap alatt hárommilliárd forint gyűlt össze az adományszámlákon a károsultak megsegítésére, ami a kármentés hivatalosan kommunikált 30 milliárdos végszámlájához viszonyítva is döbbenetesen nagy összeg. Más kérdés, hogy mi lett a pénz sorsa. Az adományok útját követve úgy tűnik, a civil szervezetek elsősorban a károsultakra költöttek, míg az állami alapba utalt adományokból szennyvízcsatorna is épülhet. (Az Index riportja, képekkel!)
Egy nagy nemzedék utolsó tagjai
Egy nagy nemzedék utolsó tagjai távoznak lassan közülünk. Világszerte olyan nevek fémjelzik őket, mint II. János Pál pápa, Roger testvér, Teréz anya vagy Jean Vanier, hazánkban többek között Regőczi István atya - aki Istennek legyen hála, még köztünk van - és Hámori Alfonzné, Angyi néni is, aki hosszú szenvedés után október 3-án, hétfőn este 11 órakor távozott közülünk. Oszlop volt ő Isten egyházában, apostoli lelkületű asszony, akit mi törpe utódok felérni nem tudunk. Jelenléte, szeretete, imája pótolhatatlan veszteség számunkra. Temetése október 13-án, csütörtökön 15 órakor lesz Törökbálinton, római katolikus szertartás szerint, utána gyászmise a római katolikus templomban. Rá emlékezünk most:
