JoomlaTemplates.me by iPage Reviews

Ferenc pápa meghirdette az imádság évét

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2024. január 22. hétfő

Január 21-én a Szentatya a vatikáni Apostoli Palota ablakából mintegy húszezer hívővel és zarándokkal együtt imádkozta el a déli Mária-imát, az Úrangyalát. Az evangéliumról szóló elmélkedése után meghirdette az imádság évét, mely arra szolgál, hogy segítsen bennünket felkészülni a 2025-ös szentév gyümölcsöző megélésére.

Beperelték a Facebookot és alapítóját

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2024. január 22. hétfő

Raúl Torrez új-mexikói főügyész egy bő kétszáz oldalas vádiratot nyújtott be a bírósághoz, amiben részletesen kifejti, hogy az Instagramot és a Facebookot tömörítő Meta vezetője, Mark Zuckerberg is tisztában van azzal, hogy az előbbi oldalak a szexuális ragadozók tevékenységének egyik terepe, de a cég nem tett semmit a probléma orvoslására. Az ügyészi anyag alapján a gyerekek tízszer olyan gyakran találkozhatnak korhatáros, felnőtt tartalmakkal a Meta közösségi felületein, mint a pornóoldalakon  (így az OnlyFansen vagy a Pornhubon).

Háromból egy vádat ejtettek a finn keresztény képviselő elleni perben

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2024. január 21. vasárnap

Bár az ügyész több felmentő ítélet után sem tágít, tovább támadja Päivi Räsänen finn parlamenti képviselőt állítólagos "uszító" bibliai megjegyzéseivel kapcsolatosan, egy vádat mégis elenged: a keresztény politikusnak a "Mit gondolt Jézus a homoszexuálisokról" című rádióműsorban tett megjegyzéseiért  már nem kell felelnie.

Az Örömhír meghirdetése

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2024. január 21. vasárnap

 „Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.” (Mk 1,14–20)
Jézus legelső üzenete Örömhír, meghívás Isten országába.
Igen Uram, én hiszem, hogy Te vagy az Isten Fia, Megváltónk, ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult

Több mint 365 millió keresztényt üldöznek világszerte – Közzétették az Open Doors 2023-as jelentését

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2024. január 21. vasárnap

Január 17-én tették közzé az Open Doors keresztény emberi jogi szervezet 2023-as évre vonatkozó jelentését, amely a világszerte tapasztalható keresztényüldözésről ad képet.

Sikeresen klónozott főemlősfaj - de milyen áron?

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2024. január 21. vasárnap

Újabb eredményesen klónozott fajként kerül be a történelembe a rézuszmajom, azonban a tudományág egyre nagyobb korlátokkal találja szembe magát az eljárások során. A Retro névre hallgató rézuszmajom még 2020-ban látta meg a napvilágot. Most már több mint 3 éves, és teljesen egészséges – állítja Falong Lu a Nature Communications című folyóiratban megjelent tanulmány egyik szerzője. A rézuszmajom azonban olyan szinten egyedülálló, hogy a kutatócsoport azóta sem tudott egy második élveszületett egyedet produkálni.

Jézus a megmentő - lelki nap és gyógyító összejövetel...

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2024. január 20. szombat

Jézus a megmentő - Lelki nap és gyógyító összejövetel 2024. január 27-én, szombaton 10 órától a törökbálinti Szeretetláng kápolna és közösségi házban. Részletek:

Idén január 21-én kezdődik az ökumenikus imahét

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2024. január 20. szombat

Az ökumenikus imahetet világszerte minden év január harmadik hetében rendezik meg. A rendezvénysorozat célja, hogy a világ keresztény felekezetei közösen imádkozzanak a keresztények egységéért. Az imahét jelmondata: „Szeresd az Urat, a te Istenedet… és felebarátodat, mint magadat.” (Lk 10,27)

Mit hittek Jézusról?

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2024. január 20. szombat

"Amikor rokonai ezt meghallották, elindultak, hogy erőnek erejével magukkal vigyék (Jézust), mert az volt róla a szóbeszéd, hogy eszét vesztette." (Mk 3,20–21)
Isten ügye őrültségnek tűnik az emberek szemében.
Adj erőt Uram, hogy ne a világhoz akarjak hasonulni, hanem Hozzád! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult

Szeretet történet: Egy asszony ereje

Kategória: Szeretet történetek
Megjelent: 2024. január 20. szombat

"Ezt a történetet Mama mesélte el nekem 84 éves korában, amikor nálunk töltött egy pár napot. Akkor nem kérdeztem, csak ámulva hallgattam:

Legalább 2500 tudós elhagyta Oroszországot a háború kitörése óta

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2024. január 20. szombat

A Novaja Gazeta közlése alapján már minimum 2500 tudós hagyhatta el Oroszországot az ukrajnai háború kirobbanása óta. A fiatal tudósok vannak az élen az elvándorlásban és az anyaországgal való minden kapcsolat megszakításában.

A festő és modellje - meghívó a kiállításra

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2024. január 19. péntek


Mindenkit szeretettel várunk!