Uncategorised
A Szentlélek tanúságot tesz
"Jézus az utolsó vacsorán így szólt apostolaihoz: Ha eljön a Vigasztaló, akit az Atyától küldök, az Igazság Lelke, aki az Atyától származik, ő majd tanúságot tesz rólam." (Jn 15,26–16,4a)
Tanúságot tesz bennünk és rajtunk keresztül másoknak is...
Jöjj Szentlélek és segíts, hogy bátran tanúságot tudjunk tenni Isten szeretetéről! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Pár kilométerre a lövésektől – Ferenc pápa ajándékát is elvitte a két magyar pap az ukrán frontra
Szkoropádszky Péter és Fülöp János atyák Kárpátalján szolgálnak görögkatolikus papként; a háború kezdete óta igyekeznek támogatni menekülteket, Ukrajnában maradt civileket, híveket, magyar ajkú testvéreiket. Május elején egészen a frontvonalhoz utaztak Szumi megyébe, hogy együtt imádkozzanak a katonákkal és elvigyék nekik az Evangélium üzenetét és vigasztalását.
Szent István Könyvhét
Hétfőn, május 15-én indul a 30. Szent István Könyvhét Budapesten, a Ferenciek terén. Hétfőtől péntekig ismét találkozhatnak az olvasók és a szerzők is, kedden 17-18 óra között mi is ott leszünk (Kindelmann Győző és Sípos (S) Gyula), és dedikáljuk a könyveinket, mindenkit szeretettel várunk! A Könyvklubba az alábbi négy könyvünk került be (de több másik is kapható a boltokban, vagy el is hozhatjátok otthonról):
Jézus csodálatos személyisége - előadás Soroksáron a templombúcsún
Jézus csodálatos személyisége előadás és imaszolgálat a soroksári templombúcsún.
1% támogatási lehetőség
Tevékenységünk csak akkor lehet sikeres, ha támogatókat tudunk találni, akik egyet értenek céljainkkal. Ezért kérjünk most Önt is, hogy támogassa adója 1%-val a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványt, hogy Magyarország valóban a Szeretet földje lehessen! Az adatok, amit fel kell írni:
A kedvezményezett neve: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány
A kedvezményezett adószáma: 18684319-1-13
Hálásan köszönjük segítségét (és imádkozunk jótevőinkért)! Imával és szeretettel: Sipos Gyula
A Szentlélek segítségével
"Én pedig kérni fogom az Atyát, és ő más Vigasztalót ad majd nektek: az Igazság Lelkét, aki örökre veletek marad." (Jn 14,15–21)
A Szentlélek képessé tesz minket arra, hogy megkülönböztessük az igazságot és a hamisságot.
Jöjj Szentlélek ajándékaiddal és adományaiddal, és vezess minket az Élet útján! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Az EU a mesterséges intelligencia szabályozásáról
Az Európai Parlament (EP) szakbizottságai csütörtökön elfogadták a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazására vonatkozó első uniós szabályozás megalkotását célzó tárgyalási álláspontjukat. Ennek részeként amelyben új átláthatósági és kockázatkezelési kötelezettségeket írnának elő az emberközpontú és etikus európai fejlesztések biztosítására – írja az MTI.
Ferenc pápa fogadta Zelenszkij ukrán elnököt a Vatikánban
Ferenc pápa május 13-án délután magánaudiencián fogadta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, aki látogatást tett Rómában és találkozott Giorgia Meloni miniszterelnökkel, Sergio Mattarella államfővel, valamint Paul Richard Gallagher érsekkel, a Szentszék államközi kapcsolatokért felelős titkárával is.Volodimir Zelenszkij autója szombaton 16 óra után néhány perccel érkezett a Vatikánba. „Nagy megtiszteltetés számomra, hogy itt lehetek...” – mondta Zelenszkij a pápának, aki megköszönte látogatását.
Kisboltok, infláció, vásárlási szokások
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján az utóbbi egy évben mintegy 4500, Magyarországon működő kiskereskedelmi egységet kellett bezárni. A jövőben is egyre több ilyen üzlet zárhat be végleg Magyarországon, miután számos teherrel kell szembenézniük, a vásárlóerő pedig fokozatosan csökken.
Ahogy Jézussal
"Emlékezzetek vissza tanításomra: nem nagyobb a szolga uránál! Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak. Ha az én tanításomat megtartották, a tiéteket is megtartják." (Jn 15,18–21)
Ahogy Jézussal, úgy velünk is...
Szelíd és alázatos szívű Jézus, alakítsd szívünket a Te Szent Szíved szerint! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
A Fatimai Boldogságos Szűz Mária
1917. május 13-án egy Cova da Iria („Béke völgye”) nevű helyen, a portugáliai Fatima közelében három pásztorgyermek, a tízéves Lúcia Santos és unokatestvérei, a kilencéves Francisco és a hétéves Jacinta Marto egy asszonyt pillantottak meg, aki ragyogóbb volt, mint a nap. Az Asszony imádságra buzdította a gyerekeket, és arra kérte őket, hogy minden hónap 13-án jöjjenek el Cova da Iriába. A gyermekek teljesítették a kérést, és június, július, szeptember és október 13-án ismét megjelent nekik a Szent Szűz. (Augusztusban 19-én történt a jelenés, mivel 13-án a gyerekeket kihallgatás miatt fogva tartották.)
Ferenc pápa: A család nem a problémának, hanem a megoldásnak a része!
Május 11-12-én harmadik alkalommal rendezték meg Rómában az olasz társadalom összes szektorának, a politikai, gazdasági, egyházi élet képviselőinek részvételével a születésszám növelésének érdekében 2021-ben bevezetett éves konferenciát (Stati Generali della Natalità). A második nap reggelén Giorgia Meloni kormányfő után a Szentatya szólalt fel, beszédét állva tapsolta meg a publikum. Az alábbiakban Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk. (Nagyon jó beszéd!)