Uncategorised
Ötszáz éve környezetvédők
Bár mi még csak néhány évtizede foglalkozunk komolyan a környezetvédelemmel, vannak, akik már több mint 500 éve harcolnak a növények és állatok védelméért. Az indiai Bishnoi közösség egy hindu vallásos közösség, aminek több mint 1,5 millió híve van. Hisznek minden élet szentségében, nem esznek húst, és nem vágnak ki élő fákat. A nagyrészt Radzsisztánban, India legnagyobb területű államában élő hívek ikonja Amrita Devi, egy indiai nő, akit 1730-ban azért öltek meg, mert megpróbálta megakadályozni szent fáik kivágását.
A gonoszság arca: tüntető nők arcára és nemi szervére lőttek a biztonsági erők sörétes fegyverrel
Egy brit lap riportere számos olyan orvossal készített interjút Iránban, akik a tüntetéseken megsérült nőket kezelték, és megdöbbentő trendre figyelt fel.
Pert nyertek a szülők a videojáték-gyártó ellen
Pert nyert három szülő az Epic Games ellen Kanadában, mert a gyerekeik Fortnite-függővé váltak, és alvás, evés, tisztálkodás helyett csak játszottak, írja a BBC News.
Mit igazol az életünk?
"Az Isten bölcsességét azonban művei igazolták.” (Mt 11,16–19)
És a mi életünk vajon mit igazol?
Segíts Uram, hogy életem tükrözze, hogy Hozzád tartozom! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Ferenc pápa imája: Továbbra is hihetjük, hogy a támadás felett győz a megbocsátás
A Szentatya december 8-án délután, a Boldogságos Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának ünnepén először a Santa Maria Maggiore-bazilikába, majd a Piazza di Spagna térre ment imádkozni. Az alábbiakban a téren elmondott imájának fordítását tesszük közzé.
A lelki munka a szívben zajlik...
"A lelki munka titokban a szívben zajlik. Külsőleg, hagyjuk, hogy minden más fenyegessen minket. Mint a tenger: fúj a szél, emelkednek a hullámok. De legbelül minden nyugodt, békés, derűs.
Semmi sem lehetetlen
"Istennél semmi sem lehetetlen.” (Lk 1,26–38)
Ennek szellemében hívjuk segítségül az Úr nevét és cselekedjünk...
Add Uram, hogy eljöjjön közénk a Te országod, a békesség és a szeretet, az igazság és igazságosság országa, a Szeretet földje! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Ferenc pápa a jó döntés jeleiről
December 7-én a Szentatya folytatta a megkülönböztetésről szóló katekézissorozatát. A döntések meghozása utáni jelek fontosságáról elmélkedett: oda kell figyelnünk rájuk, mert ezek erősítik meg vagy cáfolják döntéseink helyességét. Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.
Szűz Mária, a Szeplőtelen Fogantatás
Mária fogantatásától kezdve mentes volt az áteredő bűntől. E hittételt ünnepeljük december 8-án.
Háború és béke, hírek + ima
Ferenc pápa erős hasonlata, Ágyúzás Donyeckben, milliókat elérő humanitárius válság, és kiszivárgott, hová menekülne Putyin, ha bukik... háborús hírek + ima:
Élő adás a szobából 80: Imaszolgálat személyes szándékokra
A kamera előtt: Sipos Gyula Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu
Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
(Imaszándékokat lehetett írni a facebookon keresztül is...)
Jézushoz menni
„Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: én felüdítelek titeket!" (Mt 11,28–30)
És tanuljunk a szelíd és alázatos szívű Jézustól...
Jöjj el Uram, mert nélküled nincs béke sem a világban, sem a szívünkben! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult