Uncategorised
Bevezetésem a „szentségimádás misztikájába”...
Bevezetésem a „szentségimádás misztikájába” a hűség és kitartás próbájával kezdődött. Engedélyt kaptunk, hogy keddenként szentségimádást tarthassunk Kindelmanné Erzsébet asszony halála helyén, egy családi házban. (Akkor még nem állt ott sem a szobor, sem a kápolna, és hiszem, hogy ezek megvalósulását többek között épp a heti szentségimádás alapozta meg.) Éveken keresztül minden kedden el kellett kérnem az Oltáriszentséget, majd ima után visszavinni a templomba…
„Vegyétek, ez az én testem!” – 78 országból csatlakoztak a világméretű imalánchoz
Több tízezer hívő imádkozott együtt szerte a világon templomokban, kápolnákban, és otthonukból is sokan bekapcsolódtak június 5-én, úrnapja ünnepének szombatján a szentségimádási és imaalkalomba a budapesti eucharisztikus kongresszus szervezőinek meghívására.
Halálból az életre, Pio atya közbenjárásával
„Pio atya valóban egy nagy lélek, egyike azon különleges embereknek, akiket Isten időről időre elküld a földre, hogy megtérítse az embereket:
Szövetségesek lettünk!
„Ez az én vérem, a szövetségé, amely sokakért kiontatik." (Mk 14,12–16.22–26)
Isten új szövetséget kötött velünk a Bárány vérén...
Köszönöm Uram, hogy szövetségesek lehetünk és te ezt az Új Szövetséget soha nem bontod fel! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Áldás Magyarországnak
Június 21-22-én repülőgép száll fel Budaörsről, fedélzetén az Oltáriszentséggel és egy pappal, azzal a céllal, hogy megáldják az egész országot... részletek:
Miért olvassuk a Szeretetláng lelki naplót?
Sipos Gyula előadása elhangzott a 2021. évi Országos Szeretetláng Imatalálkozón. Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. Munkánkat támogatni lehet: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
A szeretet tízparancsolata
1. Tisztelj mindenkit – Krisztus jelen van felebarátaidban! Légy megértő másokkal – ők a te testvéreid!
2. Mindenkiről jót feltételezz, ne pedig gonoszat! Még a legrosszabb körülmények között is, találj az életedben valami jót!
Mindent odaadó szeretet
"Mert ők a feleslegükből adakoztak, ez pedig mindent odaadott, amije csak volt, egész vagyonát.” (Mk 12,38–44)
Ha Istent tesszük az első helyre az életünkben, akkor Isten nagylelkű szeretete munkálkodni kezd bennünk.
Tiéd vagyok Uram és Tiéd is akarok maradni, most és mindörökké, ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Ma Országos Szeretetláng Találkozó
ORSZÁGOS SZERETETLÁNG IMATALÁLKOZÓ 2021. június 5. szombat, 9-17 óráig Budapesten, a Rákosszentmihályi Szent Mihály templomban (1161 Budapest, Templom tér 1.) PROGRAM:
A visztulai csoda – Amikor a Szűzanya megmentette Lengyelországot

1920-ban a katolikus Lengyelország egyedül állt a szovjet agresszióval szemben, amely az egész világon uralkodóvá akarta tenni a kommunizmust.
A túl sok szexuális erőszak miatt felajánlotta lemondását egy német bíboros
Felajánlotta lemondását Ferenc pápának Reinhard Marx bíboros, München-Freising egyházmegye érseke, a legtekintélyesebb német katolikus vezetők között számon tartott pap az egyházi személyek által elkövetett szexuális visszaélések feldolgozásának kudarcával indokolta pénteken bejelentett döntését.
Ferenc pápa csak a misére jön
Diplomáciai feszültségeket okozhat Ferenc pápa tervezett magyarországi látogatása, írja a National Catholic Register egyházi újság. Értesüléseik szerint a szeptemberi Eucharisztikus Kongresszusra ellátogató egyházfő a budapesti tartózkodása során nem kíván találkozni sem Orbán Viktor miniszterelnökkel, sem Áder János köztársasági elnökkel.
