Uncategorised
Elfogadni Isten tanítását
Aki tehát csak egyet is eltöröl akár a legkisebb parancsok közül is, és úgy tanítja az embereket, azt nagyon kicsinek fogják hívni a mennyek országában. (Mt 5,17–19)
Hajlamunk van rá, hogy csak azt halljuk meg Isten igéjéből, amit kedvező számunkra...
Segíts Uram, hogy el tudjalak fogadni Téged teljesen, ahogy te is elfogadsz engem! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Ferenc pápa sajtótájékoztatója: Sértegetni, ítélkezni azt nagyon tudunk!
Szeptember 8-án iraki apostoli útjáról hazatérőben is elbeszélgetett a Szentatya az újságírókkal a repülőgép fedélzetén. Itt ejtett szót a szeptemberben esedékes budapesti látogatásról is:
Részecskefizikai rejtélyt oldottak meg a magyar fizikusok - röviden
Egy 48 éve tartó óriási nemzetközi versenyben négy magyar és egy svéd kutatónak sikerült először döntő bizonyítékot találnia egy rendkívül tünékeny részecske, az Odderon létezésére. Az eredményből számos hasonló, összetett részecske létezése is következik, így a felfedezés új fejezetet nyithat az erős kölcsönhatás vizsgálatában.
Jézus élete - 5 perces sorozat 16.: Jézus a pusztában (3)
Egy sorozat rövid beszédekkel Jézus Krisztus életéről, hogy még jobban megismerhessük és megszerethessük Őt... 16. rész: Jézus a pusztában (3). A kamera előtt: Sipos Gyula Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. (Kérdéseket, kéréseket, hozzászólásokat örömmel fogadunk!) Honlap: szeretetfoldje.hu Ha tetszett az adás, kérünk, oszd meg másokkal is... Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány számlaszámán: 10700268-04975106-51100005
Cantalamessa atya: A boldogságmondások Jézus „önarcképe”
Miközben Ferenc pápa éppen Irak felé tartott, március 5-én, pénteken délelőtt Raniero Cantalmessa kapucinus bíboros a Vatikánban megtartotta második nagyböjti prédikációját Ki vádolhat engem közületek bűnnel? Jézus Krisztus, valóságos ember címmel:
Könyörülő és igazságos Isten
Te gonosz szolga! Amikor kérleltél, én minden tartozásodat elengedtem neked. Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, mint ahogy én megkönyörültem rajtad? (Mt 18,21–35)
Isten megbocsátott nekünk és ingyen szeret, és arra hív, hogy mi is tegyünk így.
Add meg Uram, hogy a tökéletes Isten- és emberszeretet lángja lobogjon szívünkben! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Elpusztult az esőerdők kétharmada
Mostanra a világ ősi trópusi esőerdőinek nagyjából kétharmadát elpusztította vagy tönkretette az emberiség – derül ki egy új elemzésből, amelyet az MTI szemlézett.
Ferenc pápa Magyarországra jön - röviden
Pontosabban a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjére Budapestre. Iraki útjáról hazatérőben ezt nyilatkozta: Most mennem kell Magyarországra a kongresszus zárómiséjére, de ez nem országlátogatás lesz, hanem csak a misére megyek. De Budapest két órára van Pozsonytól, miért ne látogassak el Szlovákiába? Így jönnek a dolgok…”
Covid-válás, Covid-baba, egyebek
Nemrégiben beszéltem egy ismerősömmel, boldog, sokunokás nagypapa, aki azt mesélte, hogy egyik fiánál most jön a harmadik gyerek. Igaz, ezt nem tervezték, de a járvány miatt sokat volt együtt a család… ő mondta mosolyogva, ez covid-baba lesz!
Jézus élete - 5 perces sorozat 15.: Jézus a pusztában (2)
Egy sorozat rövid beszédekkel Jézus Krisztus életéről, hogy még jobban megismerhessük és megszerethessük Őt... 15. rész: Jézus a pusztában (2). A kamera előtt: Sipos Gyula Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. (Kérdéseket, kéréseket, hozzászólásokat örömmel fogadunk!) Honlap: szeretetfoldje.hu Ha tetszett az adás, kérünk, oszd meg másokkal is... Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány számlaszámán: 10700268-04975106-51100005
Áldott, boldog nőnapot!

Már Ádám is tudta
hogy a teremtett világ minden szépsége és gazdagsága
sem elég
Ha nincs társa
akit szerethet és aki szereti
Így hát addig perlekedett
Istennel, amíg az
megajándékozta őt a NŐvel!
"Ez végre csont az én csontomból,
és hús az én húsomból!"
Ferenc pápa homíliája az iraki Erbilben: Egyedül Jézus tudja megtisztítani szívünk templomát!
Iraki útja során utolsó miséjét március 7-én délután az erbili, 28 ezer férőhelyes Franso Hariri stadionban mutatta be a Szentatya mintegy 10 ezer hívő jelenlétében. Beszélt a szív megtisztításának szükségességéről, elárulta, mi volt az egyik ok, mely arra késztette, hogy Irakba látogasson, és örömmel állapította meg, hogy él az Egyház Irakban.Ferenc pápa homíliájának és mise végi elköszönő szavainak fordítását az alábbiakban közöljük.
