Uncategorised
Társként tekintenek a gyerekekre a kutyák
A kutyák összehangolják a viselkedésüket a velük egy háztartásban élő gyerekekkel, de nem olyan mértékben, mint a felnőttekkel – állapították meg az Oregoni Állami Egyetem kutatói.
A magyar Puli Space elnyerte a NASA támogatását
225 ezer dollárral (több mint 66 millió forint) támogatja a NASA a Puli Space nevű magyar cég Puli Lunar Water Snooper nevű „vízszimatoló” detektorát, írja az MTI.
Tanmesék mindenkinek 6. - A bot története
Írta és elmondja: Sipos Gyula (Sípos (S) Gyula) A történet olvasható a "Mózes botja" című novellás kötetünkben, illetve fent van a honlapunkon (szeretetfoldje.hu), valamint a facebookon a Kisvárosi történetek, vagy a Sárkányszelídítők oldalon.
Ki lehet ez?
"Egymást kérdezgették: Ki lehet ez, hogy még a szél és a tenger is engedelmeskedik neki?” (Mk 4,35–41)
Jézus Krisztus, Isten Fia, Megváltó.
Igen Uram, Te vagy a mi Istenünk, és testvérünk, és barátunk, és mindenünk. Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Gyötrő kérdések a felelősségről – A tízéves Antonella egy TikTok-kihívás miatt vesztette életét
Január 21-én ötéves húga talált rá Antonellára, aki a nyaka köré tekert kötéllel haldoklott a fürdőkádban. Másnap a kórházban életét vesztette. A tragikus eset megrendítő, és számos kérdést vet fel a szülők, a nevelők, így az Egyház számára is, és sürgeti a közösségi oldalakra való regisztrálás szigorúbb szabályozását.
A gyermeki kíváncsiságról és a gyermekek elkényeztetéséről
1. A gyermeki kíváncsiságról
A gyerekkor természetes velejárója a kíváncsiság és az új dolgok megismerése iránti csillapíthatatlan igény. Szülőként ez mégis hatalmas próbatétel, különösen, amikor azt látják, hogy az apróság fejjel lefelé lóg a mászókán, vagy nem kapaszkodik hintázás közben.
Tanmesék mindenkinek 5. - Az élet értelme
Írta és elmondja: Sipos Gyula (Sípos (S) Gyula) A történet olvasható a "33 rövid történet és néhány hosszabb" című illusztrált novellás kötetünkben, illetve fent van a honlapunkon (szeretetfoldje.hu), valamint a facebookon a Kisvárosi történetek, vagy a Sárkányszelídítők oldalon.
Magyarországi vallási közösségek vezetőinek tiltakozása – Nyilatkozat
A magyarországi vallási közösségek vezetőinek nyilatkozatát adjuk közre:
Mindent megértet velünk
"Mikor azonban egyedül volt tanítványaival, mindent megmagyarázott nekik." (Mk 4,26–34)
Ha időt szánunk Istenre, hogy vele legyünk, Ő megmagyaráz mindent...
Drága Istenünk, vezess minket a megértés és szeretet útján! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Böjte Csaba a papi élete kezdetéről és a félrevert harangokról
"Mikor felszenteltek pappá, kihelyeztek egy eldugott kis faluba. Oda voltam s vissza, hogy mehetek. Az ember hat évig toporzékol egy helyben a papneveldében, mint a kifutóban a lovak, amik ha lehet vágtatni, vágtatnak ezerrel... írtam egy hatalmas székfoglaló beszédet, és alig vártam, hogy megérkezzek.
Magyarország korrupciós állapota
Idén 26. alkalommal készítette el a világ legátfogóbb korrupciós felmérését, a Korrupció Érzékelési Indexet (Corruption Perceptions Index – CPI) a Transparency International (TI) Berlinben működő központja.
Tanmesék mindenkinek 4. - Tököcskék
Írta és elmondja: Sipos Gyula (Sípos (S) Gyula) A történet fent van a honlapunkon, valamint a facebookon a Kisvárosi történetek, vagy a Sárkányszelídítők oldalon.
