Uncategorised
Ürge-Vorsatz Diána az őszi avarról
Fontos tudni, hogy minden ilyen zsák avarnak a kertünkből való elküldésével a kertünk talajéból exportálunk egy jó adag szerves tápanyagot, ezzel lassan de biztosan lepusztítjuk a kertünk talaját! Ezzel:
Növeld hitünket Urunk!
"Az apostolok kérték az Urat: „Növeld bennünk a hitet!" (Lk 17,1–6)
Hogy hitünk által egyre jobban és mélyebben összekapcsolódhassunk Istennel...
Növeld hitünket Uram, hogy hitből élő igaz emberekké lehessünk! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Ferenc pápa: Óvakodjunk a képmutatás nagy kísértésétől!
November 10-én délben a Szentatya a vatikáni Apostoli Palotában lévő dolgozószobájának ablakából imádkozta el a szokásos Úrangyalát a Szent Péter téren egybegyűlt hívekkel, zarándokokkal. Beszédében a vasárnapi szentmise evangéliuma alapján azt hangsúlyozta, hogy a hatalmi pozícióban lévő emberek mások alázatos szolgálatára használják helyzetüket. Az alábbiakban Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.
Hit, remény, szeretet - Három előadás az isteni erényekről
Hit, remény, szeretet - Három előadás az isteni erényekről Törökbálinton a Szeretetláng közösségi házban, hétfő esténként. Részletek:
Keményebb ítélet
"Ezért keményebb ítélet vár rájuk." (Mk 12,38–44)
Jézus súlyos szavai a képmutatókról, a színleg vallásosokról és haszonlesőkről...
Ments meg minket Urunk irgalmas szereteteddel! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Mindennél nagyobb szükség van a békére! - háborús hírek + ima
Orosz-észak-koreai paktum; drónhadseregek; vegyi fegyverek tömeges bevetése; újabb menekülthullám; polgári célpontok támadása; hadifoglyok kivégzése... háborús hírek + ima a békéért:
Szeresd az életet! – Kilenced indul az emberi élet tiszteletéért és védelméért
„Szeresd az életet!” címmel imakilencedet indít a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Családügyi Bizottsága. A november 16–24-ig zajló imádság a IV. Országos Életvédő Nap eseményéhez kapcsolódik: az életvédő konferenciát, amelyet idén a Szeged-Csanádi Egyházmegyével karöltve szervez meg a Családügyi Bizottság, november 23-án tartják Szegeden, a Katolikus Házban.
Szeretet Földje Hírlevél, 2024. november
Kedves Testvérek!
Kijött a nyomdából az idei utolsó ingyenes Szeretet földje újság (egy szám nyomdai és postai költsége 200.000 Ft, a segítségetek nélkül már nem tudnánk kinyomtatni és szétküldeni), november 11-én, hétfőn indul a három részes előadás-sorozatunk az isteni erényekről, november 17-én, vasárnap 16 órakor nyílik az új kiállítás a Kassay-Gráfel család tagjainak műveiből, november 10-én Köveskálon tartunk gyógyító összejövetelt, 28-án Budapesten, december 1-én pedig Törekiben. A törökbálinti Alfa-kurzus Szentlélek-hétvégéjén segítünk november 24-én, vasárnap, és a kismamás Alfán december 2-án, hétfőn... Néhány dologról bővebben:
Vasárnap gyógyító összejövetel Köveskálon
Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel Köveskálon, a Római Katolikus Templomban 2024. november 10. vasárnap, 11 órától. Közös ima, gyógyító mise, közbenjáró imaszolgálat. Részletek:
Szolgálati közlemény
Sajnos a kommentelési lehetőségen keresztül valakik utat találtak a honlaphoz és teleszemetelték hirdetésekkel (a cikkek végén), ezért átmenetileg töröltük a hozzászólási lehetőséget a honlap tartalmaihoz. Megértéseteket kérjük, reméljük, hamarosan sikerül megoldani a problémát.
Magyar cenzúra - röviden
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Orbán Viktor magyar miniszterelnök után és Emmanuel Macron francia elnök előtt másodikként szólalt fel az Európai Politikai Közösség budapesti csúcstalálkozóján, azonban az ukrán elnök beszéde kimaradt a csúcstalálkozó hivatalos közvetítéséből mert azt a magyar szervezők – a többi beszéddel ellentétben – nem közvetítették élőben. "Miénk a szégyen és orcánk pirulása..."