Uncategorised
Ainek van, annak még adnak
"Akinek ugyanis van, az még kap hozzá; akinek pedig nincsen, az még azt is elveszíti, amiről azt vélte, hogy az övé." (Lk 8,16–18)
A szűkkeblű, bezárkózó, önző ember mindent akar magának, de csak elvesztegeti életét.
Köszönjük Uram, hogy vannak képességeink, tehetségeink, lehetőségeink, anyagi és lelki javaink, amelyekkel szolgálva növekedhetünk benned! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Ferenc pápa: Bánjunk leleményesen az Úr által ránk bízott értékekkel!
Szeptember 22-én a vasárnapi evangéliumról, a tisztességtelen intézőről szóló jézusi példabeszédről elmélkedett a Szentatya a déli Angelus elmondásakor, egyúttal arra biztatta a híveket, hogy imádkozzanak az elvándorlókért és a menekültekért. A pápa magyarra fordított beszédét teljes egészében közreadjuk.
A világ legnagyobb zöld programja
A Nagy Zöld Fal egy ma is futó afrikai projekt, és a neve elég jól leírja az eredeti elképzelést: az érintett országok egy gigantikus, közel 8000 kilométeres zöldsávot húznának fel a Szahara déli határa mentén, amely keresztbe átszelné az egész kontinenst. Emellett még a britek 1800 kilométeres Nagy Indiai Sövénye is eltörpül, pláne, hogy amíg annak a helyiek megvámolása volt a célja, ez Afrika legnagyobb környezetvédelmi és régiófejlesztési projektje.
Kicsiben és nagyban
"Aki a kicsiben hű, az a nagyban is hű." (Lk 16,1–13)
A mi kicsi életünkben kell hűnek lenni Jézus tanításához, és bejutunk a nagy életbe, a mennyek országába.
Adj erőt Uram, gyenge vagyok, nélküled élni nem tudok! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Milliók csatlakoztak világszerte a diákok által szervezett klímatüntetéshez
Világszerte diákok százezrei hagyták ki pénteken az iskolát, hogy részt vehessenek a világ eddigi legnagyobb klímatüntetésén. A szeptember 27-ig tartó egyhetes klímasztrájkhoz Brazíliától Pakisztánig több mint 150 országból csatlakoztak. A Fridays for Future (Péntekenként a jövőért) elnevezésű tüntetéssorozatot a 16 éves svéd Greta Thunberg indította útjára pontosan egy évvel és egy hónappal ezelőtt. A mostani már a harmadik globális klímasztrájk.
Hogy hazánk a Szeretet földje legyen - imakilenced, 9. nap
Drága Istenünk! Te vagy az irgalom, Te vagy a szeretet, Te vagy a védelem, a gyógyulás és szabadulás, Te vagy minden jó forrása! Hisszük, hogy a Te gondviselő szereteted sugallta nekünk a Szeretet földje vízióját is. Kérünk, hatalmas erőddel cselekedj a Szeretet Földje Találkozón is, és járd át hazánket, nemzetünket, egyházukat és az egész világot is kegyelmeiddel, hogy megvalósuljon közöttünk a békesség és a szeretet, az igazság és igazságosság országa, a Szeretet földje! Ámen. Miatyánk... Üdvözlégy... Dicsőség...
Az Iszlám Állam Afrikában terjeszkedik – Egy helyi püspök és Hölvényi György is lépéseket sürget
"Követelik, hogy térjünk át az iszlámra, és hagyjuk el a saját hitünket. Ebben a nehéz helyzetben a híveim számára létfontosságú, hogy segítsétek őket, nem anyagaikkal, hanem elsősorban papok képzésével” – nyilatkozta Pierre Claver Malgo püspök, a Burkina Fasó-i Fada N’Gourma-i egyházmegye főpásztora.
Isten irgalmas szeretete
"Menjetek csak, és tanuljátok meg, mit jelent ez: Irgalmasságot várok és nem áldozatot!" (Mt 9,9–13)
Uram, a Te irgalmas szereteted tartja fenn a világot, és tart meg minket is az örök életre.
Szelíd és alázatos szívű Jézus, alakítsd szívünket a Te szent szíved szerint! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Még mindig elmennek...
2006 óta közel 800 ezer magyar hagyta el az országot, ez a folyamat továbbra sem tetőzött, még 2017-ben is minimális növekedés volt tapasztalható – derül ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szerdán megjelent anyagából. Az utóbbi két évben minden más statisztika azt mutatta, hogy megállt és stagnálni kezdett az elvándorlás, sőt a Brexit miatt az Egyesült Királyságban csökkent is a magyarok száma.
Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért – idén októberben is
Október 18-án, helyi idő szerint 9 órakor világszerte gyermekek imádkoznak fél órán át a békéért és az egységért. Az elmúlt esztendőkben hazánkban is számos helyen csatlakoztak az eseményhez.
Hirdette Isten országát
"Abban az időben Jézus bejárta a városokat és a falvakat, tanított és hirdette az Isten országát." (Lk 8,1–3)
Jézus körül járt és mindenütt jót cselekedett, példát adva ezzel nekünk is.
Bocsáss meg Uram, amiért mindenféle kifogásokkal kibújunk feladatunk alól, és segíts, hogy példád követni tudjuk! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Egyre nehezebb az Evangéliumi Testvérközösség helyzete
Egy dolgozójának sem utalt többet 130 ezer forintnál a legutóbbi fizetéskor a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség, sokuk járulékainak befizetésével pedig évek óta gond van – jelezte a szervezet egyik munkavállalója. Az érintett fizetése nagyjából felét kapta most meg, és attól tart, a bizonytalanság miatt sokan felmondanak, így nem lesz, aki gondoskodjon a rászorulókról.