Egy szép történet Isten vezetéséről és gyógyításáról

Kategória: Tanúságtételek, beszámolók Megjelent: 2016. augusztus 12. péntek

Az idén tavasszal Szentlélek szeminárium kezdődött Törökbálinton. Úgy gondoltam, én már régebben részt vettem egy alkalommal és már nincs szükségem rá. Az Úr másként gondolta.

Már az első bevezető alkalom elkezdődött, amikor valaki mondta, lehet még jelentkezni. Úgy éreztem, ez a mondat nekem szól. Így elkezdtem a szemináriumot. Jó volt újra elkezdeni a mindennapi Biblia olvasást, megtapasztalni, hogy hozzám is szól az Úr.
A szeminárium végén Kunszenmártonba készült a közösség (Szeretet Földje lelkigyakorlatra). Így én is jelentkeztem. Indulás előtt olyan emésztési problémáim jelentkeztek, amit ki kellett vizsgálni. Erre sokára kaptam időpontot. Úgy éreztem, nem tudok elmenni a lelkigyakorlatra. Tanakodtam magamban, hogy lemondjam. Miután leültem imádkozni, megerősödött bennem, hogy el kell mennem!
Kunszentmártonban a közbenjáró ima alatt éreztem a Szentlélek bizsergő kiáradását. Lelkileg megerősödve jöttem haza. A küldetési misén örömöt éreztem. A Szentségimádások alatt is a Szűzanyára és az Úrra bíztam magam.
Június 29-én, a július 1-i Szent Vér ünnep előtt, gyónás után nagyon vágytam, hogy az eucharisztiában az Úr Jézussal lehessek. Két szín alatt volt az áldozás. Mielőtt a nyelvemre vettem az ostyát, úgy láttam, hogy az ostya piros vér színű és fokozatosan telítődik az egész. A szokásosnál tovább tartott ez az áldozásom. Mikor a helyemre mentem, a fejemtől kezdve lassan a talpamig egy meleg érzés ment keresztül. Amikor pedig az orvoshoz kellett mennem (mert akkorra kaptam időpontot) a kivizsgálásra, annak eredményeképpen megállapították, hogy meggyógyultam és még a régi műtét helye is eltűnt.
Mikor ezt felfogtam, az volt az első gondolatom, hogy milyen könyörületes az Úr. Különösen örültem annak, hogy nem kell diétáznom, így megtarthatom a medjugorjei Szűzanya kérésére a szerdai és pénteki böjtöt, ami kenyér és víz. Ez a böjt nekem azért fontos, mert megtapasztaltam, hogy ilyenkor a szívem is tisztul. Így jobban tudom az embereket szeretni.
A mai misén is hálát adtam az Úr Jézusnak és a Szűzanyának gyógyulásomért.

S. F-né, Törökbálint.

You have no rights to post comments