Beszámoló a Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány 2017. évi munkájáról

Kategória: Tanúságtételek, beszámolók Megjelent: 2017. december 30. szombat

Hogy hazánk a Szeretet földje legyen!”

Nagyon izgalmas év áll mögöttünk, sok kihívással, nehézséggel és örömmel.

Nagyon fontos eredménynek érezzük, hogy a cigánymisszió keretében elindult az érdi tanoda, ahol szegény sorsú gyerekeknek (és családjuknak) segítünk. Törökbálinton pedig elkezdtük a Szeretetláng kápolna és a hozzá tartozó ház felújítását és átalakítását közösségi lelki központtá. (Tavasszal már teljes üzemben működhetünk ott is.) Mindez elképzelhetetlen lenne közösségi tagjaink, munkatársaink, a hozzánk kapcsolódó emberek szervező munkája, imája, anyagi és lelki segítsége nélkül. (A terjedelem rövidsége miatt nem tudok írni mindazokról, akikkel együtt imádkozunk és akik a saját egyházközségükben ragyogó munkát végeznek) Missziós munkánkról, röviden:

- A törökbálinti egyházközség gazdag közösségi életében mi is részt veszünk. Jelenleg heti négy alkalmat tartunk: hétfő esti nyitott, plébániai közösségi összejövetel, a keddi és csütörtöki, Szeretetláng-kápolnában tartott szentségimádási alkalmak és szerdánként a Tükör-hegyen a Mária segíts kápolnában szentségimádási óra. (Plusz a közös alkalmak a többi közösséggel.) Idén is részt vettünk a helyi Alfa-kurzusok lebonyolításában is.

- Érdi cigány-misszió. Családlátogatás, segítségnyújtás, nyári tábor, stb. – és legfontosabbként Tarnóczi Marika vezetésével a gyerekek és fiatalok fejlesztő- és tehetség-gondozó kiteljesedéseként a tanoda megalakítása és működtetése.

- Némi statisztika: Idén 3 lelkigyakorlatot, 10 lelki napot, 11 gyógyító összejövetelt és 15 egyéb előadást tartottunk országszerte (Pl.: Törökbálint, Tata, Köveskál, Vác, Kunszentmárton, Nagymaros, Szentendre, Dióspatony, Budakeszi, Csatka, Gyál, Pilisszentlélek, Nagyvázsony, Győrújfalu, Tápiószentmárton, Makkosmária, Soroksár, Sárospatak, Tahitótfalu, stb.). Részt vettünk 2 Szentlélek-szeminárium 6 Alfa-kurzus lebonyolításában. Ezen kívül többször előadtuk iskolákban a zenés Sárkányszelídítők gyerekműsort.

- A Nemzeti imanapot 2015. óta Imanap Hazánkért névvel szervezzük országosan (január 18., Árpád-házi Szent Margit ünnepén). Ezt ebben az évben is megtettük. A füzeteket, a plakátokat és a kedvezményes árú missziós kiadványokat eljuttattuk és mindenkinek, aki kéri, és igyekszünk növelni a hazánkért és nemzetünkért imádkozó keresztények számát.

- Idén is megtartottuk a Szeretet Földje Alkotótábort nyáron. Alkotóközösségünknek volt egy közös kiállítása és két tagunknak egyéni kiállítása is volt.

- 2017-ben is volt Szeretet Földje Találkozó és bekapcsolódtunk több nagyobb eseménybe is szervezőként és résztvevőként. (Törökbálinton volt május 1-én a Regionális Karizmatikus Találkozó. Jelen voltunk még: Országos Katolikus Karizmatikus Találkozó, Szeretetláng Országos Találkozó, Szeretetláng Fesztivál, Országos Kiengesztelődési Találkozó, stb.)

- Ingyenes kiadványaink közé tartozik az új Szeretet földje imafüzet, illetve kinyomtattunk 18-féle igekártyát is, amiket szintén az evangelizációs munkánkban használunk. A Szeretet földje ingyenes időszaki kiadványunkat negyedévente adjuk ki és postázzuk mintegy ötszáz címre. Ezen kívül terjesztjük kedvezményes árú missziós kiadványainkat is. Támogattuk több könyv megjelenését (Belső gyógyulás a Szeretetláng által, Prófétai élet, Ha jön a manókirály – napközis mesék, Különös! – képtelen történetek képekkel, 100 történet az isteni gondviselésről)

- A Szeretet földje honlap napi látogatottsága 3-600 fő között van (havi 6.000 körüli egyedi látogató). Facebook-oldalainkon is közlünk friss információkat és van két irodalmi facebook-oldalunk: a Sárkányszelídítők (gyerekeknek) és a Kisvárosi történetek (felnőtteknek), valamint a Sárkányszelídítők honlap is..

- Továbbra is lehetőséget és segítséget biztosítottunk adománygyűjtésre az Alapítványon keresztül más – céljainkkal egyező – szervezeteknek. Szívesen segítjük az egyházközségeink életét az igeliturgiák, imaórák tartásával, a templomi szentségimádások szervezésével, beteglátogatással, adományok gyűjtésével, szervezési munkákkal is. Örömmel segítünk imaalkalmak, evangelizációs és missziós összejövetelek szervezésében, előadások, gyógyító összejövetelek és lelki napok szervezésében és lebonyolításában az egész országban.

Az Alapítvány munkáját Törökbálint Római Katolikus Egyházközsége, valamint magánszemélyek anyagi támogatása tette lehetővé. Köszönettel tartozunk mindazoknak, akik munkánkat anyagiakkal, ötleteikkel, szervezői munkával, illetve imáikkal segítették. Imádkozunk értük és minden jótevőnkért!

Köszönjük az ebben az évben kapott 1%-os támogatást is, amelynek összege 400.531 Ft volt. Ezt az összeget az ingyenes kiadványaink nyomda- és postaköltségére és az Alapítvány fenntartásához szükséges költségekre fordítottuk.

Továbbra is bízunk segítségetekben és közreműködésetekben. Kérjük, ha teheted, az adó 1% felajánlásával segítsd munkánkat: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány, adószám: 18684319-1-13.

Munkánkat támogatni lehet alapítványi számlaszámunkon keresztül is (10700268-04975106-51100005) vagy a postacímünkre (2045 Törökbálint, Templom u. 13.) feladott adománnyal. Bővebb információ a 06-30/33-88-245-ös telefonszámon, az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. levélcímen, vagy a www.szeretetfoldje.hu honlapon.

Imával és szeretettel: Sipos Gyula                                                                              2017. december.

You have no rights to post comments