"Daganatos elváltozást találtak" - tanúságtétel
"Kedves testvérek, szeretnék megosztani mindenkivel egy csodás gyógyulást, ami velem történt. Törökbálinton lakom és 42 éves vagyok.
Lelki gyógyulás és szabadulás, testi jellel
"Eddigi életemben jónéhány megpróbáltatás volt (igazán nagyok), amikkel Isten szeretete megtanított a keresztet átölelve hordozni. A kereszt elleni kezdeti tiltakozás után előbb-utóbb át tudtam karolni, ami felemelt és a magasba lendített. Amikor elmentem Sipos Gyula gyógyító lelkigyakorlatára (Szolnokon) már jó ideje a csüggedés és szinte a reménytelenség lelkiállapotában voltam. A reményt ilyen hosszú időre még sohasem veszítettem el. Hiába imádkoztam, nem történt semmi, nem sikerült semmi amit elterveztem, sőt mintha egyre távolabb kerültem volna mindentől is mindenkitől.
Gyógyulás gyógyító misén
Már hetekkel előbb olvastam a hirdetést hogy május 4-én délután lesz újra gyógyító szentmise Törökbálinton, de valahogy épp aznap nem jutott eszembe, így a reggeli szentmisére mentem családommal és édesanyámmal együtt. A mise végén hirdették hogy délután háromnegyed öt-től szentségimádás majd gyógyító mise lesz - édesanyámmal összenéztünk és mindketten bólintottunk egyet. Mise végén eldöntöttük hogy este újra eljövünk a gyógyító szentmisére.
Egy mély lelki gyógyulás története
"..Azt mondják, a művészemberek kicsit másfélék, valószínű én is ebbe a fajtába tartozom; vannak, akik jobban kitárulkoznak mint az átlag, mások bezárkóznak, de általánosságban érzékenyebbek, valamiben eltérnek a többitől. Kisgyerekkoromól kilógtam a sorból, a körülöttem levők többnyire nem fogadtak el, nem tudtam igazán senkihez kapcsolódni sem. Legalábbis nem úgy, ahogyan szükségem lett volna rá.
Még egy beszámoló a kunszentmártoni lelkigyakorlatról
"Kedves Szeretet Földje Szolgálat szolgálattevő testvérei!
Hálásan köszönöm e pár napos feltöltődési alkalmat, melyet a kunszentmártoni lelkigyakorlatos házban volt lehetőségem megtapasztalni.
Beszámoló a békéscsabai és gyulai Jerikó imanapról
Komoly egyeztetések és nagy várakozások előzték meg február 22-t, amikor délelőtt Békéscsabán, délután Gyulán vettünk részt Jerikó imanapon. A meteorológia szomorú, esős napot jósolt, de vidáman, és nagy várakozásokkal indultunk el hajnali 5 órakor.
Tanúságtétel lábgyógyulásról
Kedves Gyula!
Férjem csodálatos gyógyulásáról szeretnék beszámolni, mely október 18-án történt a Váci Piarista templomban a Szentmise után.
Krisztus csodái köztünk - beszámoló és tanúságtétel
"Február végén Krisztus csodái köztünk címmel lelkigyakorlatot tartott Sipos Gyula testvérünk, a három napos lelkigyakorlat színhelye a kunszentmártoni Karmelita Rendház volt, ahová az ország különböző tájairól jöttek résztvevők. A törökbálinti közösséget is képviseltük néhányan.
Gyógyulás emésztési problémákból
"Már hosszú ideje emésztési zavaroktól szenvedtem. Régóta fontolgattam, hogy orvoshoz fordulok, de visszatartott a kellemetlen vizsgálatoktól való félelmem. Ezért halogattam a döntést.
Rövid levél két gyógyulásról
"Kedves Gyula!
Tegnap a keddi közösségi alkalmon két testvérem számolt be a kunszentmártoni gyógyító misén történt gyógyulásáról.
Cigánypasztorációs konferencián jártunk - II. rész
A november 28-30. között tartó egri konferencián Koós Ede atya (váci egyházmegye) beszélt Katolikus Egyházunk missziós kötelezettségeiről. Koós Ede atya maga is roma származású, a felszentelése után Ternyák Csaba érsek Rómába küldte missziós képzésre. A atya személyes tapasztalataival kezdte amit Miskolcon végez, ahol nagyon sok a szegény, a roma, a hajléktalan ember. Azután áttért Ferenc pápa legújabb az Evangeli Gaudium apostoli buzdítására, ez lefordítva az Evangélium Öröme.
