Ezekben a mobiltelefonokban a legnagyobb a sugárzás

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2022. január 22. szombat

Magas sugárzást bocsátanak ki a legnépszerűbb okostelefonok. A német sugárzásvédelmi hivatal most publikált adataiból kiderül, hogy a hazánkban is forgalmazott telefonok közül több is megközelíti a megengedett határértéket.

A ZTE, a Sony és a Google termékei esetében is a határértéket megközelítő nagyságú sugárzást mértek. Arra, hogy milyen mellékhatásai lehetnek az elektromos sugárzásnak még nincs hivatalos válasz, annyi biztos, hogy nem tesz jót az emberi szervezetnek. Egyes kutatók a rákkal, az alvászavarokkal és a férfi terméketlenséggel is összefüggésbe hozták már a telefonok által kibocsátott sugárzást – közölte a Pénzcentrum.
Ugyan a szakemberek között nincs egyetértés abban, hogy pontosan mennyire káros a mobiltelefonok által kibocsátott sugárzás az egészségre, azt már kimutatták, hogy extrém értékek esetében képes akár a DNS-molekulákat is roncsolni.
Sokaknál válthat ki emellett fülcsengést, ha nagyon sokat vannak kitéve a telefon sugárzásának, és az amerikai Cancer Prevention and Treatment Found nevű szervezet szakértői szerint ez még nem is a legnagyobb veszély.
A rákmegelőzési szervezet tudósai megfigyelték, hogy bizonyos esetekben az agy azon oldalán alakult ki daganat, amelyik fülén az illető telefonálni szokott.
A kutatók a rákos megbetegedések mellett az alvászavarokat, a gyakori migréneket és a férfi terméketlenséget is az okostelefonok által kibocsátott sugárzás okozhatja.
A Motorola Edge vészesen megközelíti a 2 W/kilogrammos határértéket a maga 1,8-as értékével. A német sugárvédelmi hivatal adatbázisában 3500 okoskészülék szerepel. A mostani toplistát a Google és a Sony dominálják, az első helyet azonban a Motorola készüléke kapta.
Ezt követi 1,79-es értékkel a ZTE Axon 11 5G-s mobilja, a harmadik az 1,5 watt per kilogrammal a OnePlus 6T modell volt.
Ezen kívűl még a Sony két készülékénél is kiemelkedően magas sugárzást mértek.
Az Xperia XA2 Plus értéke 1,40 W/kg és az Xperia XZ1 Compact-é pedig 1,36 W/kg.Továbbá a Google két mobiljánál: a Pixel 3 XL/3a XL-nél 1,39 W/kg és a Pixel 4a pedig 1,37 W/kg értéket mutatott. Ezeken kívül még egy hazánkban kevésbé ismert márka, az Oppo Reno 5G-s modelljének a sugárzása extrém a maga 1,37 W/kg-os értékével.
A Magyarországon legnépszerűbb okostelefonok sugárzása ugyan nem éri el az 1.0 watt per kilogrammos értéket, ami a határérték fele, de a Pénzcentrum listájából kiderül, hogy az Apple készülékeinél a legnagyobb a sugárzás. Az iPhone 13 Pro esetében ez 0,99 W/kg-os értéket jelent, míg az iPhone 13-as modellnél egészen kicsit alacsonyabb, 0,98 W/kg-osat.
Az iPhone 11 esetében a sugárzás valamivel még ennél is alacsonyabb, 0,95 W/kg volt. Azonban ez még mindig magasabb, mint a magyarok kedvenc telefonja, a Samsung Galaxy A52s 5G esetében mért 0,88 W/kg-os érték.
A listán a következő a Xiaomi Redmi Note 9 Pro, aminél 0,66 W/kg-os értéket mértek. A Samsung készülékei esetén ugyanis az érték ennél is alacsonyabb volt. A Samsung Galaxy S21 esetében ez 0,54 W/kg-ot jelent, míg a Galaxy S20 FE-nél csupán 0,241 W/kg-ot.
(Kuli Orsolya, index.hu)

You have no rights to post comments