Így számítják ki a pedagógusok bérét - te ezt elfogadnád?

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2023. február 06. hétfő

Pedagógus I. besorolással, egyetemi diplomával 18 évet kell ledolgozniuk ahhoz, hogy a bértábla alapján kicsivel magasabb fizetési kategóriába kerülhessenek, a legmagasabb fizetési kategóriát pedig 42 év után érhetik el. Ez pedig azt is jelenti, hogy egy 15 éve pályán lévő, Pedagógus I. besorolású tanár még mindig ugyanannyit keres, mint egy pályakezdő gyakornok.
Ha a gyakornokok a sikeres minősítő vizsga után Pedagógus I. besorolást kapnak, akkor sem lesz magasabb a fizetésük, csupán ugyanazért a fizetésért többet kell dolgozniuk, 20-ról akár 26 órára is felemelhetik a heti óraszámukat.

Garantált bérminimum és a pedagógusbérek alakulása
A Portfolio nemrég összeszedte, hogyan változott a pedagógusbérek és a garantált bérminimum aránya az elmúlt időszakban: ebből kiderült, hogy minden évben érdemben emelték a minimálbért és a garantált bérminimumot, így egyre inkább leszakadt a pedagógusok bére – írja a lap.
Azonban a törvény nem engedi, hogy szakmunkás kevesebbet kapjon, mint egy diplomás, így sok esetben a szakmunkások bérének szintjére egészítik ki a pedagógusok fizetését.
    2019-ben a főiskolai diplomával (BA/BSc) rendelkező, pályakezdő pedagógusok illetménye alacsonyabbá vált, mint a garantált bérminimum szintje. Nekik minden évben a folyamatosan emelkedő garantált bérminimumra egészítik ki a fizetésüket.
    2020 óta a mesterdiplomával (MA/MSc) rendelkező, pályakezdő pedagógusok fizetése is ezzel az összeggel kerül korrigálásra. Ekkor a pedagógusok bére nem emelkedett, a minimálbér és a garantált bérminimum viszont 8-8 százalékkal nőtt.
    2021-ben már a 3–5 év szakmai tapasztalattal rendelkező, a 2 év gyakornoki idejüket teljesítő, majd sikeres minősítő vizsgát tett pedagógusok (Ped I) fizetését is beérte a garantált bérminimum.
    2022-ben a 14 éves tapasztalattal rendelkező tanárok alapbére csökkent a szakmunkás-minimálbér szintjére.
    2023 januárja óta pedig a 24–26 év tapasztalattal rendelkező tanárok alapbére is a szakmunkás-minimálbér alá süllyedt, miután a bérminimum idén 14 százalékkal nőtt.
Emellett érdekes még, hogy középfokú végzettséggel ugyanannyit keres a kezdő, mint a 40 éves tapasztalattal rendelkező pedagógus.
(index.hu)

You have no rights to post comments