Az Atya tanúsága
"És íme, hang hallatszott az égből: Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik!” (Mt 3,13–17)
Jézus alázatosan fejet hajt és megkeresztelkedik, az Atya erre tanúságot tesz a Fiúról...
Keresztelj meg minket is Szentlelkeddel, Istenünk! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Meghívó
Kedves Mindenki!
Szeretettel hívunk mindenkit az idei Szeretet Földje Találkozóra, ami most szombaton, szeptember 25-n lesz Törökbálinton. Előtte, 23-án, csütörtökön 18 órakor nyílik az Alkotóközösségünk kiállítása a művelődési házban - ami szintén nagy ünnep nekünk, alkotóknak, és örülnénk, ha minél többen együtt ünnepelhetnénk - de a kiállítás szombaton is megtekinthető. Alábbiakban a két plakát, és a közbenjáró ima a Találkozó sikeréért:
Így érinti a szülőket a státusztörvény elfogadása
Többek között a tervezett teljesítményértékelési rendszer, illetve a központosítással kapcsolatban fejezte ki aggodalmát a Szülői Hang Közösség. Véleményük szerint a gyerekeket és a szülőket is hátrányosan érinti majd a benyújtott törvénytervezet elfogadása:
Uram, ha akarod...
„Uram, ha akarod, meggyógyíthatsz engem.” - Jézus kinyújtotta kezét, megérintette, és így szólt hozzá: Akarom, tisztulj meg!” (Lk 5,12–16)
Jézus mindig a jót, a legjobbat akarja, s ha szükséges, csodát is tesz értünk...
Uram, minden legyen úgy, ahogy Te akarod! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Újra magyar sakkozó a legjobb tíz között - röviden
Befejeződött a norvégiai Stavangerben a sakkozók szupertornája, ahol Rapport Richárd a harmadik helyet érte el. (A tízfordulós versenyen a nyolcadik forduló után még az élen állt.) A sorrend a hagyományos pontszámítás szerint: 1. Carlsen és Firouzja 6,5 pont, 3 Rapport 6. A jelenlegi, napi frissítésű világranglistán Rapport a tizedik helyen áll...
Egyre súlyosabb mértékű az egyházüldözés Nicaraguában
Daniel Ortega rezsimje május végén zárolta az ország számos egyházmegyéjének, a püspöki konferenciának, egyházi egyesületeknek, iskoláknak a bankszámláit. Papok, püspökök vannak börtönben, szerzetesnővéreket száműztek.
A Szentlélek erejével
"Abban az időben Jézus a Szentlélek erejével visszatért Galileába." (Lk 4,14–22a)
Nekünk is a Szentlélek erejére és kegyelmére van szükségünk, hogy szerethessünk és szolgálhassunk.
Jöjj Szentlélek, szállj le ránk... Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Az Eucharisztikus Kongresszus előadásai videón
A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus programjai, előadásainak youtube-felvételei (a linkek) Itt:
Jézus biztat
„Bátorság! Én vagyok, ne féljetek.” (Mk 6,45–52)
Jézus vízen jár, a tanítványok megrémülnek - de Istennel a lehetetlen is lehetségessé válik.
Növeld hitünket Uram, hogy bátran és félelem nélkül élhessünk! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Aki megszállott, az a sajátjait sem kíméli
Putyin ismét harcba küldi a sebesült katonákat; Az oroszok kivégezték a saját, menekülő katonáikat; A "belső ellenség" ellen is harcolni kell... hírek + ima:
Kassa sminkelt Ferenc pápa előtt - röviden
Tegnap Ferenc pápa délután Kassán a hírhedt nyomornegyedbe, a Luník IX-re is ellátogat, ahol a helyi roma közösség tagjaival is találkozott. A környék közbiztonsága katasztrofális: a buszsofőrök csak veszélyességi pótlék ellenében hajtanak be a környékre. A helyi önkormányzat hirtelen elkezdte cikinek érezni a vállalhatatlan állapotokat, ezért gyors tempóban hozzáfogtak a nyomornegyedben felgyülemlett brutális szeméthegyek elhordásához. Az egyik panelház falát még ki is festették virágokkal...
