Pünkösdi köszöntés

Jöjj el, jöjj el, jöjj el fénylő láng, Szentlélek jöjj szállj le ránk!
Minden kedves látogatónknak, olvasónknak, testvérünknek kívánunk áldott pünkösdöt és a Szentlélek csodálatos kiáradását életére!
Imával és szeretettel: Sipos Gyula
Jerikó Magyarországért - közlemény
Kedves Testvérek!
A Jerikó Magyarországért zarándoklat pécsi alkalmával kapcsolatban több probléma is felmerült, ezért Kiss Zoli - a program főszervezője - megbeszélést tartott a helyi illetékesekkel ezek okairól. Kiderült, hogy a probléma a kézrátételes imában és a gyógyító összejövetelben (és a személyemben) rejlik, ezért közösen úgy döntöttek, hogy ezeket a részeket kihagyják a programból. Amikor erről értesültem, ezt tudomásul vettem, így Pécsett és a továbbiakban sem veszek részt a programban. Mivel magát a kezdeményezést továbbra is jónak és fontosnak tartom, remélem, hogy így elhárul minden akadály azok sikeres megrendezése elöl.
Imával és szeretettel: Sipos Gyula
Történetek az isteni gondviselésről - Forró drót a Mennyekből
A kolostorból, irodám ablakából éppen egy gyönyörű tuja sorra nyílt kilátás. Szerettem itt kifelé nézegetni, amikor szünetet tartottam a munkámban. Békés, megnyugtató volt minden házon belül és kívül egyaránt. A rendfőnök szokatlanul nagyvonalú, béketeremtő és mosolygós ember volt. Ő volt a főnököm.
Munkálkodunk
A karantén alatt sem állt meg az élet, s lassan nyílnak a kapuk is... Néhány dolog, ami mostanában történik velünk:
A világot átalakító erő
Jézus Krisztus Isten országának terjedését, növekedését képekben, hasonlatokban fejezte ki. Szántóföldbe rejtett kincs, ami értékesebb mindennél. Olyan, mint egy mustármag, amit elvetnek a földbe, s nagy fává nő és még az égi madarak is lakást vesznek benne. Mag, amely kikel és növekszik, éjjel és nappal, ha akarjuk, ha nem. Isten országa, amely bennünk és körülöttünk van, láthatatlanul és mégis valóságosan.
Készítsétek az Úr útját (bennünk és közöttünk) - Péter apostol és Keresztelő János példája
Sipos Gyula előadása elhangzott Törökbálinton, a Szeretetláng közösségi házban tartott lelki napon 2025. április 26-án.
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
Jézus ajánlata a végső időkre
"Virrasszatok hát és imádkozzatok szüntelenül, hogy megmeneküljetek attól, ami majd bekövetkezik, és megállhassatok az Emberfia színe előtt." (Lk 21,34–36)
Jézus ajánlata a végső időkre, hogy mindig vele legyünk...
Ajándékozz meg minket Uram az imádság szeretetével, mert szeretünk Téged! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Ragadozók - röviden
"Az Egyesült Államok átveszi Venezuela irányítását, rövidtávon a hatalomból eltávolított Nicolas Maduro alelnökével, Delcy Rodriguezzel fognak együttműködni" – jelentette be Donald Trump amerikai elnök sajtótájékoztatóján. A feladatért egy „csoport” lesz felelős, melynek összeállítását Marco Rubio külügyminiszter végzi. Trump azt is elmondta, hogy az Egyesült Államok olajvállalatai most vissza fognak térni Venezuelába és segítenek az ország kőolaj-tartalékainak kitermelésében...
Szeretet történetek - Egy köszönés megmenthet!
Egy napon, amikor vége volt a halhús csomagoló szakmunkás munkaidejének, benézett az egyik hűtőkamrába, hogy valamit leellenőrizzen, magára zárta az ajtót véletlenül és ott ragadt fogságban a hűtőtérben.
A ferences jubileumi év búcsúnyerési lehetőségeiről
XIV. Leó pápa 2027. január 10-éig búcsúkiváltságokat adott mindazoknak, akik bizonyos feltételek teljesítése mellett bekapcsolódnak az Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulója alkalmából meghirdetett jubileumi évbe. Így illő, hogy arra keressük a választ, mi e pápai rendelkezés üzenete és a búcsúnyerés helye a ferences lelkiségben. Kálmán Peregrin OFM egyháztörténész, a budapest-belvárosi Alcantarai Szent Péter-templom igazgatója írása.
Jerikó Magyarországért - februári és márciusi alkalmak
Hazánk lelki, erkölcsi megújulásáért 2014. augusztus 15-től Magyarország határai mentén végzett 40 napos gyalogos "Jerikó Zarándoklat Magyarországért" zarándoklatot indítunk. Ennek előkészítésére havonta imanapokat tartunk, amelyet novemberben kezdtünk. Most Békéscsaba, Gyula és Pécs következik:
