Regionális karizmatikus találkozó május 1-én, online

Nagy örömmel hirdetjük a Karizmatikus Megújulás XXII. Találkozóját a Székesfehérvári Egyházmegyében, ami idén ONLINE lesz megtartva, 2021. május 1. szombat, 10-12 óráig. Mottó: “Töltsön el benneteket a reménység Istene teljes örömmel és békével a hitben, hogy a Szentlélek erejével bővelkedjetek a reményben.” (Róm 15, 13) A Találkozó programja:
Háromezer éves cserépdarab felirata bizonyíthatja, hogy Salamon és Sába királynője ismerhette egymást
Éveken át régészek és kutatók próbáltak rájönni, hogy milyen szöveg lehetett a hétbetűs töredék folytatása, de nem tudtak konszenzusra jutni. Most azonban Daniel Vainstubnak, a Ben Gurion Egyetem kutatójának sikerült kiderítenie, hogy a felirat valójában nem kánaánita nyelven íródott, ahogy korábban gondolták, hanem szabái nyelven. Ezt a nyelvet beszélték Sába lakói, abban a dél-arábiai királyságban, ahonnan a bibliai történet szerint a királyné Salamont meglátogatta, és ajándékokat vitt neki.
A Lélek fölkenése
„Az Úr Lelke van rajtam. Fölkent engem és elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, s hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabaddá tegyem az elnyomottakat, és hirdessem: elérkezett az Úr esztendeje.” (Lk 4,16–30)
Jézusban mindez beteljesedett, és mi az ő gyermekei vagyunk.
Drága Jézusom! Add, hogy a Te gondolataidat gondoljam, szavaidat szóljam, tetteidet cselekedjem, szívem és életem egészen a Tiéd legyen! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Imanap Máriaremetén a járvány megszűnéséért
A VILÁGNAK KRISZTUS KELL! - IMANAP A JÁRVÁNY MEGSZŰNÉSÉÉRT
Negyven éve, 1981. május 13-án, 17 óra 17 perckor egy merénylő 4 lövést adott le a Szent Péter téren II. János Pál pápára. Az egyik lövedék egyetlen milliméterrel a szíve mellett találta el a Szentatyát. Az elfogott orvlövész később értetlenül kérdezte: „Hogyhogy nem halt meg? Én pontosan céloztam, és az a lövedék halálos volt...” Amikor a pápának ezt elmondták, így felelt: „Nem tudom, ki adta a fegyvert a gyilkos kezébe, de azt tudom, hogy ki térítette el a golyót. Egy láthatatlan anyai kéz irányította a pályáját.”
Pilátus életútja Jézus keresztre feszítése után
Pilátus születési neve Quintus Pontius Pilatus volt, akit Tiberius római császár küldött i. sz. 26-ban Palesztinába, ahol 26-36 között volt Júdea helytartója. Pilátus alparancsnokként csatlakozott a hadsereghez, majd a ranglétrát végigjárva, még 30 éves kora előtt kinevezték kormányzónak. Az igazi tiszteletet azonban Augustus császár unokájával, Claudia Proculával kötött házassága szerezte meg neki.
Hogyan juthatunk előre?
"Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig magát megalázza, azt felmagasztalják.” (Lk 14,1.7–14)
Gőgös önigazultság, vagy szolgáló szeretet - melyiket választod?
Szelíd és alázatos szívű Jézus, alakítsd szívünket a Te szent szíved szerint! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Szombaton lelki nap a kápolnánkban!
Szeretetláng lelki nap 2021. április 24. szombaton 10-14 óráig a törökbálinti Szeretetláng kápolna és közösségi házban (Törökbálint, Dózsa Gy. u. 46.) Téma: Húsvét után - Pünkösd előtt. Az alkalom alatt már kapható lesz - kedvezményes áron -, az új könyvünk, "A szeretetláng kegyelmi hatásairól" is. Részletek:
Raniero Cantalamessa nagypénteken: Krisztus halálát hirdetjük a feltámadással együtt!
A római Szent Péter-bazilikában 17 órakor elkezdődött nagypénteki szertartáson Ferenc pápa jelenlétében mondta el Raniero Cantalamessa kapucinus bíboros ünnepi homíliáját. A Pápai Ház szónoka a „nyugati szekularizált világ nem történelmi, hanem ideológiai megtévedéséről, a teljes relativizmus veszélyéről” beszélt, mely „Isten halálát hirdeti és helyébe az embert állítja”.
Elhunyt egy keresztény politikus
Negyvennyolc éves korában meghalt Köteles László, Komlóska volt polgármestere, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés tagja. Köteles László 1994-ben, 21 évesen az ország legfiatalabb polgármestereként lett Komlóska vezetője. "Addig érezzük magunkat az Isten háta mögött, amíg meg nem értjük, hogy a Jóisten tenyerében vagyunk" – mondta egyszer a politikusi hitvallásáról.
A szavak, amikre vágyunk
„Jól van, te derék és hűséges szolga! A kevésben hű voltál, sokat bízok rád: Menj be urad örömébe!” (Mt 25, 14–30)
Törekedjünk a jóra minden erőnkkel, hogy a végső elszámoláskor ezeket a szavakat hallhassuk Istenünktől.
Adj erőt Uram, gyenge vagyok, nélküled élni nem tudok! Kérlek segíts... Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Több, mint háromezer tanár jelezte felmondási szándékát néhány nap alatt
Egy hét alatt több mint háromezer tanár jelezte, hogy kész felmondani abban az esetben, ha a kormány az új jogállási törvénnyel megszünteti a pedagógusok közalkalmazotti jogviszonyát. Itt vannak a részletek, hogy miért:
