Ferenc pápa bevezeti az idősek és nagyszülők világnapját
Július negyedik vasárnapja lesz a nagyszülők is idősek világnapja. Ferenc pápa szavai: "Kedves testvérek! Február 2-án ünnepeljük Jézus templomban való bemutatásának ünnepét, amikor Simeon és Anna, mindketten idősek, a Szentlélektől megvilágosítva felismerték Jézusban a Messiást. A Szentlélek ma is ébreszt bölcs gondolatokat és szavakat az idősekben: hangjuk értékes, mert Isten dicséretét énekli és őrzi a népek gyökereit.
Te magad légy a csoda! – Nick Vujicic újra Magyarországon
Higgy! Remélj! Szeress! bibliai mottójú evangelizációs előadássorozatát kezdte meg Nick Vujicic a Papp László Sportrénában március 11-én. A karok és lábak nélkül született, Amerikában élő nemzetközi hírű motivációs tréner negyedszer látogat hazánkba. Március 13-án, hétfőn szintén a Sportarénában tart előadást diákok számára, majd egyetemisták előtt beszél a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.
Megesett rajtuk a szíve
"Amikor látta a népsokaságot, megesett rajtuk a szíve, mert olyan fáradtak és kimerültek voltak, mint a nyáj, amelynek nincsen pásztora." (Mt 9,32–38)
Jézus irgalmas szíve mindig megindul az emberek nehéz sorsán, és minket is arra hív, hogy segítsünk...
Szelíd és alázatos szívű Jézus, alakítsd szívünket a Te Szent Szeíved szerint! Ámen. (S)
Magyarországi vallási közösségek vezetőinek tiltakozása – Nyilatkozat
A magyarországi vallási közösségek vezetőinek nyilatkozatát adjuk közre:
Vigyázzunk a fecskéinkre!
Egyrészt szívmelengető látvány, ahogyan a házunk körül nevelik kicsinyeiket, másrészt nagy szúnyogirtók. Tudták ezt már nagyapáink is, akik vigyáztak az apró madarakra, olyannyira, hogy szinte égbekiáltó bűnnek tartották, ha valaki bántotta őket, vagy leverte a fészküket. Egy valamirevaló portán inkább segítették a megtelepedésüket...
Hit és bizalom
"Jézus erre megfordult, ránézett, és így szólt: Bízzál, leányom! Hited meggyógyított téged.” (Mt 9,18–26)
Ha hittel és bizalommal közeledünk Jézushoz, mindig nyitott szívre találunk.
Drága Istenünk, kérlek növeld hitünket, hogy bizalommal tudjunk fordulni feléd és embertársaink felé! Ámen. (S)
A Szűzanya 2021. január 25-i üzenete Medjugorjéból
"Drága gyermekek! Ebben az időben imára, böjtre és lemondásra hívlak benneteket, hogy erősebbek lehessetek a hitben. Ez az idő az ébredés és a születés ideje. Ahogyan a természet önmagát adja, ti is, kicsi gyermekeim gondolkodjatok el azon, hogy mennyi mindent kaptatok. Legyetek a béke és a szeretet örömteli hordozói, hogy jó legyen számotokra a földön. Vágyakozzatok az ég után, mert az égben nincs szomorúság, sem gyűlölet. Ezért kicsi gyermekeim, döntsetek újra a megtérés mellett, hadd uralkodjon életetekben a szentség. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra."
Nicaraguában elvettek az Egyháztól egy katolikus egyetemet és felszámolták a Karitászt
A latin-amerikai országban január 31-én a hatóságok eltörölték a Caritas Nicaragua jogi személy státuszát és kisajátítottak két keresztény szellemiségű egyetemet, amelyek közül az egyik a nicaraguai püspöki konferenciához tartozik.
Ma van a Magyar Kultúra Napja
"Isten áldd meg a magyart, jó kedvvel, bőséggel, nyújts feléje védő kart..."
Megmentett emberként élni
"Mindazonáltal ne annak örüljetek, hogy a gonosz lelkek engedelmeskedtek nektek. Inkább annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a mennyben.” (Lk 10,1–12.17–20)
Bűnöket elkövető, megváltott emberek vagyunk...
Köszönöm Uram, hogy kimentettél minket a halál torkából! Segíts, hogy méltón éljünk hivatásunkhoz! Ámen. (S)
Körkép a háború sújtotta Ukrajnából – A kijevi domonkos elöljáró nagyböjti levele
Az alábbiakban közreadjuk Jarosław Krawiec OP, a kijevi székhelyű ukrajnai domonkos közösség vezetője nagyböjti levelének fordítását. Hamvazószerdán, február 22-én kelt üzenetét, melyet az ukrajnai háború kitörésének első évfordulója alkalmából írt, elküldte a domonkos család valamennyi tagjának.
