Életvédők válasza...
"Szomorúan hallgatták az életvédők Orbán Viktor miniszterelnök válaszát a szívhangról szóló rendelettel kapcsolatban feltett kérdésre a Kossuth Rádió péntek reggeli műsorában. Engedje meg, hogy végigmenjek az elhangzottakon némi kommentárral. Az erről szóló beszélgetés teljes leiratát levelem utóiratában találja.
A magyar gazdaság jövőjéről - röviden
A GKI szerint a világgazdasági körülmények romlása és az EU-transzferek serkentő hatásának kifulladása 2020-ra markáns lassulást valószínűsít a magyar gazdaságban. A gazdaságkutató prognózisa szerint a GDP a tavalyi 5,1 százalék után idén 4,3, jövőre pedig 2,7 százalékkal nő - írta az MTI. Idén az első fél évben a tavalyival megegyező, kiugró mértékben, 5,1 százalékkal bővült a gazdaság.
Ma országos sztrájkot kezdeményeztek
Október 5-ére, szerdára, a pedagógusok világnapjára országos sztrájkot hirdetett a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Az érdekvédők az óvodáktól, az iskoláktól, a kollégiumoktól és a szakszolgálatoktól azt kérték, hogy a mai napon ne vegyék fel a munkát, de a törvény által előírt szabályokat tartsák be. Délután a PDSZ a másik szakszervezettel, a PSZ-szel közösen benyújtja az összegyűjtött panaszokat az Alapvető Jogok Biztosa fővárosi, illetve vidéki kirendeltségein, 17 órakor pedig Hídfoglalás is lesz a tanárokért Budapesten a Grund szervezésében.
A Szűzanya 2019. november 2-i üzenete Medjugorjéból
Drága gyermekek! Szeretett Fiam mindig imádkozott és dicsőítette a Mennyei Atyát. Mindig mindent elmondott neki és bízott akaratában. Drága gyermekeim, nektek is így kellene tennetek, mert a Mennyei Atya mindig meghallgatja gyermekeit. Szív a szívben, szeretet, világosság és élet.
Szent Fausztina szűz
Szent Fausztina nővérre, az Isteni Irgalmasság apostolára, a misztikusra emlékezünk halálának évfordulóján, emléknapján, október 5-én.
A Szűzanya 2019. október 25-i üzenete Medjugorjéból
Drága gyermekek! Ma imádságra hívlak benneteket. Legyen az ima gyógyír lelketekre, mert az ima gyümölcse az öröm, az ajándékozás, az életetekkel való tanúságtétel Istenről mások számára.
A gyerekeit is gyilkolni küldi - cikk + ima
Ramzan Kadirov csecsen vezető három kiskorú fiát is hamarosan az ukrajnai frontra küldi – derült ki a csecsen hadúr Telegram-bejegyzéséből. Szerinte a három kiskorú gyermeke készen áll arra, hogy Kelet-Ukrajnában mutassák meg, hogyan használják a fegyvereiket. Ő volt az is, aki arra szólította fel Putyint, fontolja meg a hadiállapot kihirdetését a határ menti területeken és a kis hatóerejű nukleáris fegyverek bevetését Ukrajnában.
A vágyódás dalai
Szeretettel hívunk mindenkit Baka Györgyi költő és Sipos Gyula közös estjére, amely a Szeretetláng közösségi házban lesz (Törökbálint, Dózsa Gy. u. 46, a volt Napsütöde pékségnél) november 12. kedd 18 órakor. A műsor és kötetlen beszélgetés címe: A vágyódás dalai. A program ingyenes, mindenkit szeretettel várunk!
Vége a régi 500-asnak! - röviden
2019. október 31-ig használhatók a készpénzes vásárlásaink során a régi 500 forintos bankjegyek, figyelmeztet a Nemzeti Bank, november 1-től már nem lehet azokkal fizetni. Ha van a pénztárcádban "régi ötszázas", még ma fizess vele!
Egy magyar feltalálónő, akire büszkék lehetünk
A Feltalálók Nemzeti Dicsőségcsarnoka (National Inventors Hall of Fame) egy amerikai nonprofit szervezet, amely az emberiség javát szolgáló újításokat díjazza. Dicsőségcsarnokukban többek között Thomas Edison, Ferdinand von Zeppelin, Steve Jobs, Nikola Tesla, Hedy Lamarr, a Wright-testvérek sorjáznak. A szervezet minden évben bővíti listáját, éppen tíz éve a két posztumusz elismerést hazánk fiai kapták: Gábor Dénes és Telkes Mária. Gáborról talán mindenki tudja, hogy fizikus és villamosmérnök volt és a hologram feltalálója, de hallott már valaki Telkes Máriáról, akinek beceneve Sun Queen volt, azaz Napkirálynő?
Assisi Szent Ferenc
Október 4-e szentje: Assisi Szent Ferenc. Minden idők egyik legnépszerűbb szentje, már életében legendák születtek róla, alakja számos képzőművészt, zeneszerzőt, írót, filmrendezőt ihletett meg. XVI. Benedek pápa az „életszentség óriásának” nevezte.
