„Van jövőnk és reményünk, lángoljon a szívünk” – Hatvanéves a Szeretetláng mozgalom
Augusztus 27-én, szombaton Budapesten, a máriaremetei kegytemplom parkjában három-négyezer ember részvételével egész napos lelki rendezvényen emlékeztek meg arról, hogy Kindelmann Károlyné Szántó Erzsébet hatvan évvel ezelőtt kapta meg az első Szeretetláng-üzenetet. A rendezvényre az arab világ központjából, Abu-Dhabiból is érkezett egy házaspár.
Mindig van lejjebb... - röviden
"Új szintre emelik a biológia oktatást, pornófilmekkel tartanak felvilágosítást gyerekeknek Bostonban. A város közegészségügyi hatósága indította a kezdeményezést, melyben a szülők beleegyezésével felnőttfilmeket mutatnak meg gyerekeknek."
Ferenc pápa a bíborosokhoz: Vigyétek a világba Krisztus szelíd, de erős tüzét!
Augusztus 27-én a Szentatya rendes nyilvános konzisztóriumot tartott a Szent Péter-bazilikában húsz új bíboros kinevezésére. Négy országnak most először lesz bíborosa: Mongólia, Paraguay, Szingapúr és Kelet-Timor. Homíliájában a Szentatya arról a lelkületről beszélt, melynek a bíborosokat el kell töltenie: nyitottság minden nép felé, ugyanakkor figyelem a legkisebbekre, akik nagyok Isten szemében.
A kihalás szélére kerültek a közönséges csimpánzok
Közös felhívást adott ki negyven csimpánzszakértő szerdán egy németországi konferencián a csimpánzok megmentésére, mert véleményük szerint az emberi terjeszkedés és a vadászat miatt a kihalás fenyegeti az állatokat – írja az MTI.
Ferenc pápa buzdítása és tanácsa az Egyházban működő világi munkatársaknak
A Szentatya fogadta a Vatikánban az Egyházban működő laikus munkatársak találkozója, a Világi Intézmények Világkonferenciája közgyűlésének tagjait. Hozzájuk intézett beszédében arra kérte őket, hogy hallgassák meg az emberek fájdalmait, örömeit, és osztozzanak bennük. Álljanak a háborúk által megosztott népek mellett, akiktől megtagadják a méltóságot.
Pünkösdi missziós alkalmunk Gyálon
"Pünkösd Gyálon" 2019. június 10. Pünkösd hétfőn a gyáli római katolikus templomban - közös ima, dicsőítés, tanítás, gyógyító mise és közbenjáró imaszolgálat. Részletek:
Készül az új Petőfi-film
A Most vagy soha a jelenlegi állás szerint a magyar filmtörténelem legköltségesebb filmje, eddig 4,7 milliárd forint állami támogatást kapott, ebből 2 milliárdot pedig egy egyedi kormányhatározatként, a 2023-as Petőfi-emlékév címén, a költő születésének kétszázadik évfordulójára, amiről a bemutató pont le fog csúszni. A történet nagyjából egy napot ölel fel a március 15-i események előestéjétől a napközbeni történésekig...
Nő a Hungary Helps támogatása - röviden
"Nő az üldözött keresztények segítésére fordított költségvetési támogatás, mivel a Hungary Helps program bekerült a Miniszterelnökség állandó finanszírozottjai közé, rögtön 3 milliárd forintos támogatással, és 300 milliós szakmai feladatokra fordítható kerettel. Az üldözött keresztények ösztöndíjprogramjára pedig 920 millió jut 2020-ban. Idén az ösztöndíjakra eredetileg ennek kevesebb mint a harmadát, 300 milliót szántak, ezen kívül pedig mindössze 224 millió forint ment üldözött keresztények segítésére."
Röviden: Ferenc pápa a politikusok segítéséről
"Segítenünk kell a politikusokat, hogy őszinték legyenek, hogy ne csináljanak kampányt tisztességtelen zászlókkal – ilyen a rágalmazás, a hitelrontás, a botránykeltés… És sokszor a gyűlölet- és a félelemkeltés: ez szörnyű! Egy politika, egy politikus soha, de soha nem szíthat gyűlöletet és félelmet! Csak reményt! Az legyen igaz, követelményeket támasztó, de remény! Mert az országot előre kell vezetnie, és nem félelmet kell benne keltenie." (Magyar Kurir)
Egy újabb lépés az átláthatóbb vatikáni pénzügyek felé
Ferenc pápának a L’Osservatore Romano vatikáni napilapban augusztus 23-án, kedden megjelent rövid leirata, rescriptuma kimondja, hogy a Vallási Művek Intézete (IOR) vagyis a Vatikán bankja kizárólagos irányítási hatáskörrel rendelkezik, és hogy a Szentszék dikasztériumainak, hivatalainak és kapcsolódó intézményeinek át kell utalniuk minden pénzügyi eszközüket és likviditásukat a IOR-nak.
Rengeteg embert lakoltatnak ki Magyarországon
Egyetlen hónap alatt több mint 1100 ingatlant árvereztek el azt követően, hogy június 15-én véget ért a kényszerértékesítési és kilakoltatási moratórium. A civil szervezetek úgy látják, a tilalom feloldása óta 30 százalékkal többen kérnek segítséget tőlük.
