Röviden a külföldiek lakásvásárlásáról
Minden második kérelmet kínaiak adnak be magyarországi ingatlanszerzés engedélyezésére az Európai Unión kívülről - írja a Világgazdaság. E tekintetben stabilan az oroszok állnak a második helyen, megelőzve az ukránokat és az izraelieket, de tavaly már a törökök is felzárkóztak az élbolyhoz. Budapesten a Nagykörúton belüli területeken a 200 ezer eurós (60 millió forintos) és a drágább ingatlanok a legnépszerűbbek, Budán pedig főként a 300-400 ezer eurós házakat keresik a külföldiek. A legfelkapottabb vidéki város továbbra is Hévíz, Miskolcot, Debrecent, Pécset és Keszthelyet előzi meg.
Ukrajnai katolikusok kilenceddel készülnek Ukrajna és Oroszország felajánlására
Mieczysław Mokrzycki lembergi (lvivi) érsek, az Ukrajnai Római Katolikus Püspöki Konferencia elnöke arra kéri a híveket, hogy lelkileg készüljenek fel Ukrajna és Oroszország Szűz Mária Szeplőtelen Szívének történő felajánlására. Alábbiakban az erre hívó közleményt adjuk közre.
Gyóntatás közben lőttek agyon egy papot Mexikóban
Agyonlőttek egy római katolikus papot Mexikó középső részén - közölte az MTI a helyi hatóságokra hivatkozva. Egy héten belül ez már a második ilyen eset az országban.
Nahalka István: A pedagógushiány a holnap tragédiája
Idén már számtalan módon hangot adtak a pedagógusok a nemtetszésüknek: polgári engedetlenségi akciókat szerveztek, nyílt leveleket írtak, a napokban (március 16. szerda) pedig a második, immár határozatlan ideig tartó sztrájkjukra készülnek. Az idáig vezető útról és a lehetséges következményekről Nahalka István oktatáskutatót kérdeztük (index.hu). Interjú.
1% támogatás - hogy Magyarország a Szeretet földje legyen!
A Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány hosszú évek óta olyan programokat, rendezvényeket, kiadványokat szervez és támogat, amelyek elősegítik az emberek kiengesztelődését, megbékélését Istennel, embertársaikkal és az egész teremtett világgal.
A viceposztulátort kérdeztük Zita királyné boldoggá avatásáról

Százharminc évvel ezelőtt, 1892. május 9-én született Toszkánában Bourbon-Pármai Zita hercegnő, a későbbi IV. Károly, az utolsó magyar király és osztrák császár hitvese, akinek 2008-ban indult el boldoggáavatási eljárása. Nagy Norbert teológussal, viceposztulátorral beszélgetünk (magyar kurir)
Vetőmagot osztott a Katolikus Karitász – Idén is elindult az „Öngondoskodó háztartások” program
Az országban 254 településen közel 4000 családnak adományozott 11 millió forint értékben vetőmagot a Katolikus Karitász. Az Egri Főegyházmegyében idén 30 településen 915 család kapott segítséget az „Öngondoskodó háztartások” elnevezésű program keretében.
Háború Moszkvából nézve: ami a tudósításokból kimarad
Kétértelműségektől mentes és szívszorító sorok arról, milyen sora van most az oroszországi embereknek, és mivel jár egy agressziót folytató államban a béke reménységét táplálni. A személyes beszámoló szerzője 36 éve él Oroszországban, olasz származású, ortodox szerzetes pappá lett fokolarinó.
Ferenc pápa vasárnap délben: Isten nevében kérem, állítsák meg ezt a mészárlást!
Március 13-án délben, a vasárnapi Úrangyala elimádkozásakor a Szentatya először a szentmise evangéliumáról elmélkedett; arra biztatta a híveket, hogy imádkozzanak az éberség ajándékáért, hogy legyen erőnk időt szánni az igazán fontos dolgokra és az Úr rázzon fel bennünket belső letargiánkból. Majd ismételten felemelte hangját a háború ellen, a harcok azonnali leállítását követelve. Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.
Ha szeretnél...
Ha szeretnél jó előadásokat hallani és megismerni Erzsébet asszony (a Szeretetláng lelki napló leírójának) életét, ha szeretnél bleső gyógyulásban részesülni, ha szeretnél jó emberekkel megismerkedni, akkor itt a helyed! Szeretettel hívunk a Regionális Szeretetláng Találkozóra, ahol Kindelmann Győző (Erzsébet asszony unokája) és Begyik Tibor (Erzsébet asszony munkatársa) is beszélni fog az emlékeikről, imádkozni fogunk a Szeretetláng kiáradásáért és belső gyógyulásokért...
Globális fölmelegedés "mellékhatása" - röviden:
Az európai klímát meghatározó Golf-áramlat utoljára több mint másfél évezreddel ezelőtt volt ilyen gyenge, és ha összeomlana, az nagyon kellemetlenül érintené Nyugat-Európát, ahol télen extrém hidegek köszöntenének be. Mindeközben az Atlanti-óceán túlfelén is akadnának gondok, többek közt a megnövekedett tengerszinttel. A trópusokon pedig az esők esnének máshogyan...
