Ferenc pápa: Nem bűneink, bukásaink rémítik meg Istent, hanem szívünk bezártsága!
A Szentatya január 19-én a szerda délelőtti általános kihallgatás keretében nyolcadik katekézisét tartotta Szent Józsefről. A mai alkalommal Szent József gyengédsége kapcsán Isten gyengédségéről, Isten apai irgalmasságáról, „váratlan igazságszolgáltatásáról” elmélkedett. Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.
Ferenc pápa november 23-án imatalálkozót tart Dél-Szudán és Kongó békéjéért
Ferenc pápa november 23-án este fél 6-kor imatalálkozót vezet a Szent Péter-bazilika katedraoltáránál Dél-Szudán és a Kongói Demokratikus Köztársaság békéjéért. A szertartásra mindenkit várnak, nem szükséges belépőjegyet igényelni a Pápai Ház Prefektúrájától.
Kémiai kukává változtatta a bolygónkat az ember
Egy új tanulmány szerint a vegyi szennyezés túllépte az emberiségnek biztonságos határértéket, olyan globális ökoszisztémákat fenyeget, amelyektől az élet függ, ezért a tudósok a termelés és a károsanyag-kibocsátás korlátozására szólítottak fel.
Elhunyt Futó Károly atya
November 10-én hajnalban, életének 93., áldozópapságának 67. évében az örökkévalóságba költözött Futó Károly protonotárius, kanonok, érseki tanácsos, nyugalmazott plébános – közölte az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye a saját, a rokonok és a Főszékesegyházi Káptalan nevében. Megemlékezés:
Boldoggá avatják San Salvadorban Rutilio Grandét, két vértanú társát és Cosma Spessottót
Január 22-én 17 órakor avatják boldoggá Rutilio Grande, Manuel Solórzano, Nelson Rutilio Lemus Chávez és Cosma Spessotto vértanúkat San Salvadorban, a székesegyház előtti téren.
Magyarország négy iskola és egy kórház újjáépítését támogatja Nigériában
Magyarország több mint négyszázmillió forinttal támogatja négy iskola és egy kórház újjáépítését a nigériai maiduguri katolikus egyházmegyében – közölte Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere november 8-án az MTI-vel.
Árpád-házi Szent Margit szűz
Szent Margitra, a nagy engesztelőre, IV. Béla király leányára emlékezünk ünnepén. Az Árpád-házi királylány 1270. január 18-án, huszonnyolc éves korában halt meg.
Ferenc pápa: A mise nem látványosság, tegyétek el a telefonokat!
Ferenc pápa nem viselte túl jól, hogy a miséjén rengetegen vették elő a telefonjaikat, hogy képeket és videókat készítsenek a szertartásról, írja a CNN. "Nagyon elszomorít, amikor látom a sok telefont a levegőben, miközben a téren vagy a Szent Péter Bazilikában misézem. De nem csak a hívők, hanem a papok és püspökök is ezt csinálják. Kérem szépen: a mise nem egy látványosság! Emeljük fel a szívünket, és ne a telefonunkat!"
Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel Köveskálon
Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel Köveskálon, a Római Katolikus Templomban 2017. november 17. vasárnap, 11 órától. Részletek:
Medjugorjei látnok a 40. évfordulós tapasztalatairól
2021. június 25-én Marija különleges módon gyönyörű betekintést nyújtott a Szűzanya 40. évfordulóján szerzett medjugorjei élményébe:
Papíralapú könyv és/vagy e-book?
A Library & Information Science Research folyóiratban megjelent 2014-estanulmánymegállapította, hogy 143 darab 10. osztályos diák közül a legtöbben az e-bookokat részesítették előnyben. Más tanulmány szerintviszont a papíron olvasás jót tesz a memóriának...
