Boldog Brenner János vértanú, áldozópap
A 2018. május 1-jén boldoggá avatott vértanú lelkipásztorra, Brenner Jánosra emlékezünk december 15-én. Kérjük közbenjárását!
A lengyelországi zarándoklat teljes programja!
A lengyelországi zarándoklat július 31-én hétfő reggeltől augusztus 5-én, szombat reggelig tart. A program rendkívül gazdag, mert a közismert krakkói-czestochowai kegyhelyeken kívül ellátogatunk Legnicába is, ahol 2013. december 25-én történt egy Eucharisztikus csoda. Hazafelé jövet Krzeszówban megnézzük Lengyelország legrégebbi (Európában az 5.) Szűz Mária kegyképét, valamint a híres cseh püspöki székhelyet Litomyslben. Még lehet jelentkezni!
Hogy ne legyen önző a gyerekünk
Ha nem szeretnéd, hogy egoista, önző, másokkal nem törődő felnőtt váljon belőle, érdemes lehet kikerülnöd néhány gyakorinak mondható hibát, többek között a következőket.
Kis magyar büszkeség
Röviden: Magyarország válogatottja a Kajak-Kenu Európa Bajnokságon 10 arany-, 3 ezüst- és 3 bronzérmet gyűjtött, ezzel magasan az első helyen végzett. (Több aranyérmet gyűjtöttünk, mint a második és harmadik helyezett összesen.) Köszönjük!
„Isten áldjon meg minden magyar embert!” – Még több afrikai gyerek angyalkája lehetünk
A Nyolc Boldogság Közösség – a Magyar Kurír és az Új Ember médiatámogatásával – karácsonyi adománygyűjtést szervezett a bangui gyerekek részére, amely még december 15-éig tart. Balog Márta nővért kérdeztük a közép-afrikai köztársaságbeli misszióról és a gyűjtés eddigi eredményéről.
Jó hír a megújuló energiaforrásokról
Röviden: Brüsszelben jóváhagyták a több tízmilliárdos magyar zöldenergia-támogató programot. Idén januárban lépett életbe a megújuló villamosenergia-termelést támogató rendszer (Metár), amelyik 45 milliárd forintos éves költségvetéssel ösztönzi a zöldenergia-termelést Magyarországon. Az Európai Bizottság kedden nyomta rá a pecsétjét az állami támogatási tervre.
Az év hőse lett Karikó Katalin
Hétfőn kiderült, hogy a Time Elon Muskot választotta meg az év emberének, az amerikai magazin azonban több címet is adományoz, az év hőse pedig többedmagával Karikó Katalin lett a Covid–19 elleni vakcina kifejlesztésében vállalt szerepéért.
Népszavazási kezdeményezés december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáért
Megkezdődhet az aláírásgyűjtés a december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánítása ügyében, miután a Kúria elutasította a kérdés hitelesítéséről szóló választási bizottsági határozat ellen benyújtott jogorvoslatot. A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) június 6-i ülésén hitelesítette Bíró Zoltán népszavazási kérdésének aláírásgyűjtő ívét. Ezen az alábbi kérdés szerepel: Egyetért-e Ön azzal, hogy december huszonnegyedike munkaszüneti nap legyen? Innentől kezdve pedig gyűlhetnek az aláírások: 200 ezer kell hozzá, hogy kiírják a népszavazást, és ezek összegyűjtésére 120 nap van.
Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel Győrújbaráton
Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel 2017. július 15-én, szombaton Győrújbaráton, az Alexiánus Testvérek rendházában. Részletek:
Ferenc pápa: Tegyünk konkrét vállalásokat, tettekben mutassuk meg hitünket!
December 12-én, advent harmadik vasárnapján a napi evangéliumból kiindulva arra biztatta a Szentatya az Úrangyala elimádkozására egybegyűlt híveket, hogy gyakran tegyék fel maguknak azt a kérdést, mit kíván tőlük Isten, mit kell tenniük, hogy valóra válhasson az életükre vonatkozó nagy álom. Ferenc pápa vasárnap déli beszédének fordítását az alábbiakban közöljük.
Amikor sokezer magyar gyereket segítettek...
Az I. világháború és a trianoni döntés után gyermekvonatok tucatjai indultak Magyarországról Nyugat-Európába. A szegénység elől 60 ezer gyereket vitték ki főleg Hollandiába és Belgiumba, hogy pár hónap alatt testileg-lelkileg megerősödjenek. A gyerekek száz évvel ezelőtti megsegítésének emléke nálunk megfakult, de kint sokakban elültette a magyarok iránti szimpátiát.
