Imanap hazánkért!
Január 18-án, Árpád-házi Szent Margit ünnepén imádságra hívunk minden embert hazánkért és nemzetünkért. Kérünk, kapcsolódjatok ti is be, szervezzetek imaalkalmat, hiszen nagy szükség van minden kegyelemre, amit csak kiesdhetünk Istenünktől! (Ingyenes “Imádságok hazánkért 2.” imafüzetet még mindig szívesen küldünk, igényeljetek bátran.)
Ima:
Miért temették el a Péter és András apostol szülőfalujában emelt templomot
Rejtélyes okból a földbe temették az Apostolok templomának maradványait, miután 747-ben egy földrengés elpusztította a Péter és András apostol szülőfalujában emelt nagyszabású bizánci épületet – adta hírül a távirati iroda.
A Szűzanya 2017. január 2-i üzenete Medjugorjéból
Drága gyermekek, Fiam a szeretet és fény forrása volt, amikor a Földön a világnak a világmindenségről beszélt. Apostolaim, kövessétek az Ő fényét. Ez nem könnyű. Kicsiknek kell lennetek. Magatokat másoknál kisebbé kell tenni, és a hit segítségével betöltekezni az Ő szeretetével. Hit nélkül egyetlen ember sem képes a földön csodálatos tapasztalatot megélni. Veletek vagyok.
Újabb korábbi anglikán püspök katolizált
Michael Nazir-Alit, Rochester korábbi anglikán püspökét szeptember 29-én fogadta be a Katolikus Egyház, hamarosan a Szentszék engedélyével pappá szentelik.
Áldott, boldog új évet!

Teljes reménységgel várjuk a 2017-es évet, mert hisszük, hogy Isten szeretete csodálatosan fog megmutatkozni mindennapjainkban, szolgálatunkban, egyházunk és hazánk életében. Ebben a reményben és bizalomban kívánunk - M.Dvorszky Eszter alkotásával - minden kedves olvasónknak, látogatónknak, munkatársunknak áldott, boldog új évet!
Megint emelkedik a nyugdíjkorhatár, itt van minden információ
2022. január 1-én ismét jön a nyugdíjkorhatár emelés, így az már 65 év lesz az 1957-ben születetteknél. Mutatjuk, mikor és milyen feltételekkel lehet nyugdíjba vonulni, milyen kedvezményes nyugdíjkorhatárral számolhatunk, mi várható a jövőben...
Január elsején fáklyás felvonulást tartanak a békéért Budapesten és Pécsen
Január 1-jén, a béke világnapján a Szent Egyed közösség csatlakozik Ferenc pápa felhívásához: fáklyás felvonulást és imádságot szervez a háborúban szenvedő országokért és a terrorizmus áldozataiért.
Szentéletű utolsó királyunkról
Utolsó királyunkra, a 2004-ben boldoggá avatott IV. Károlyra emlékezünk október 21-én. Ki volt ő és milyen életet élt, hogy elnyerte a szentség koszorúját?
Pio atya és Ferenc pápa
Marciano Morra kapucinus szerzetes mondta:„Amikor Buenos Aires érseke volt, Bergoglio csak szórványos, másodkézből érkező híreket kapott Pio atyáról. Aztán két fontos dolog történt. Mindkettő 2002-ben, amikor már bíboros volt: ez év június 16-án avatták szentté Pio atyát, és mint a város érseke ebből az alkalomból szembesült azzal, hogy az argentin fővárost szinte hajszálerekként szövik át a Pio atya-imaközösségek. Felkeltette az érdeklődését a szent élete és az imaközösségek működése. Már legalább nyolcvan ilyen imakör működött a fővárosban.
A Szűzanya 2016. december 25-i üzenetei Medjugorjéból
A Marija Pavlović által adott havi, illetve a Jakov Čolo által adott éves üzenet:
"Drága gyermekek! Ma nagy örömmel hozom nektek Fiamat, Jézust, hogy békéjét adja nektek. Gyermekeim, nyissátok meg szíveteket és legyetek örömteliek, hogy befogadhassátok Őt. A menny veletek van és küzd szívetek, családjaitok és a világ békéjéért, ti pedig gyermekeim imáitokkal segítsetek, hogy így legyen.
Áldott, boldog karácsony!

Minden kedves látogatónknak, olvasónknak, szerzőnknek és munkatársunknak ezúton kívánunk áldott és boldog karácsonyi ünnepeket! Imával és szeretettel: Sipos Gyula

