Isten üdvösségterve az Ószövetségben
Szeretettel hívunk mindenkit a törökbálinti római katolikus plébánián megrendezett három részes előadássorozatra, amelynek témája: Isten üdvösségterve az Ószövetségben. Részletek:
Marco Gnavi atya a szeretet vértanúságáról
„A szeretet vértanúsága a remény jele a világ számára. Tájékozódási pont a szétszóratásban, még a legsötétebb éjszakában is, amely világosan jelzi az élet jóságát. A hitvallók, az Egyház és a keresztények közösségei a szeretet útjára terelik az emberi szívet, amikor megmutatják, hogyan kell beszélni hozzá. Ez a boldogmondások horizontja, amelyben a kicsinyek a legkedvesebbek.
Böjte Csaba imára hív
Böjte Csaba ima kilencededre hív, ami pénteken, október16-án kezdődik. Kérlek beszéljétek meg az imacsoportokban és ha csak lehet, akár egyénileg, akár közösségileg kapcsolódjunk be ebbe a kis kilencedbe! Itt a honlapunkon péntektől közösen is imádkozhatunk, fölteszek majd imákat... Böjte Csaba atya felhívása:
Tudatmódosítókkal kábították el és napokig bántalmazták gyerekeket
Elítélték kedden Németországban az utóbbi évek egyik legnagyobb szabású pedofil bűncselekmény-sorozatának több elkövetőjét, az ügy fővádlottját a büntetés letöltése után sem engedhetik szabadon. A 28 éves informatikust 14 év szabadságvesztésre ítélte a münsteri bíróság. A bűnismétlés veszélye miatt a büntetés letöltése után határozatlan idejű szabadságvesztést jelentő, úgynevezett biztonsági őrizet vár rá.
Tűz és fény októberben is
A Cor et Lumen Christi közösség magyarországi csoportja szeretettel hív és vár téged az első őszi nyitott imaestre a MAGYAR SZENTEK TEMPLOMÁBA! Részletek:
Az ortodox teológia és a mai kollektív őrület
A napokban jelent meg korunk egyik legtekintélyesebb teológusa, Rowan Williams egykori canterburyi érsek új könyve Kelet felé tekintve fagyos időben. A kortárs gondolkodás és a keleti keresztény hagyomány címmel – ezt mutatja be a Vigilia közösségi oldalán.
Templom épül Egyiptomban a líbiai vértanúk tiszteletére
Az Egyiptomi Katolikus Egyház szóvivője, Rafic Greiche, az Asia News hírügynökségnek adott interjújában számolt be arról, hogy Abdel Fattah al-Sziszi, az Egyiptomi Arab Köztársaság elnöke engedélyt adott a lefejezett líbiai vértanúk emlékének szentelt templom építésére.
Katolikus katekizmus: A TEREMTÉS ÉPSÉGÉNEK TISZTELETBEN TARTÁSA
2415 A hetedik parancsolat megköveteli a teremtés épségének tiszteletben tartását. Az állatok, csakúgy mint a növények és az élettelen tárgyak, természetüknél fogva a múlt, a jelen és az eljövendő emberiség közös javára rendeltettek. A világ ásványi, növényi és állati erőforrásainak használata nem választható el az erkölcsi követelmények tiszteletben tartásától. Az uralom, amelyet a Teremtő az embernek az élettelen dolgok és más élőlények fölött adott, nem abszolút; mértéke a felebarát életének minőségével való törődés, beleértve a következő nemzedékeket is; megköveteli a teremtés épségének vallásos tiszteletben tartását.
Ferenc pápa: Csak akkor tudjuk észrevenni Isten meglepetéseit, ha levetjük előítéleteinket!
Július 4-én a déli Angelus előtt a Szentatya a vasárnapi evangéliumról, a názáretiek hitetlenségének okairól elmélkedett, a Mária-imádság elmondása után pedig imát kért Szváziföldért, valamint a szeptemberi szlovákiai apostoli útjáért, amelyet megelőzőn Budapesten lesz a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjén. Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.
Elhunyt Nemeskürty István
Életének 91. évében meghalt Nemeskürty István Széchenyi-díjas és Kossuth-nagydíjas író, irodalom- és filmtörténész, egyetemi tanár - tudatta az MTI-vel pénteken a család. Nemeskürty Istvánt csütörtök este érte a halál.
Egy jó kiállítás, amire érdemes eljönni!


