Példaértékű összefogás a gyermekek javára
A Katolikus Karitász és a Lipóti Pékség november 23-án közös programot indít az éhező gyermekek megsegítésére – tájékoztatta szerkesztőségünket a Katolikus Karitász sajtószolgálata. Az akció karácsonyig tart.
Kilenc ok az imádságra
A „The Tablet” című katolikus hetilap február 6-i száma azonos címmel közölt összeállításából idézünk:
Az olasz sajtó szerint magyar bíboros lesz a jövő évi püspöki szinódus főrelátora is
Ferenc pápa Erdő Péter bíborost megerősítette főrelátori tisztségében a 2015. októberében következő rendes püspöki szinódusra - jelentette a Corriere della Sera olasz napilap csütörtökön.
Visszahozhatók az Alzheimer-kór miatt elveszített kognitív képességek
Egy szintetikus molekula beindítja az agyi fehérjék előállítását. - Az agyi idegsejteket pusztító, emlékezet elvesztésével és demenciával járó betegséget eddig az azt okozó fehérjelerakódások, ideggubancok és gyulladást csökkentő gyógyszerekkel kezelték. A Science Signaling folyóiratban közölt új módszer az idegsejtek fehérjetermelésének beindításával fordítaná meg a kóros folyamatokat.
Élelmiszerosztás Szent Erzsébet ünnepén
Szent Erzsébet napján számos program keretében segítik a Katolikus Karitász munkatársai-önkéntesei a rászorulókat. Sok helyütt szerveznek melegétel- vagy élelmiszerosztást, és ünnepi szentmisékben adnak hálát az önkéntesekért, adományozókért, a karitatív munkában résztvevőkért – közli a szervezet.
Magyar rákkutató cég nyerte el Európa legígéretesebb technológiai vállalkozásának járó díjat
Az Oncompass Medicine nyerte a Digitaleurope versenyét, így a Future Unicorn Award kitüntetést elnyerve idén egy magyar biotechnológiai cég lett a kontinens legígéretesebb vállalkozása.
A CBA, a Coop és a Reál is támogatja a vasárnapi boltbezárást
A hazai tulajdonú élelmiszerkereskedelmi cégek, a CBA, a Coop és a Reál egy kedden kiadott közleményben határozottan kiállt a vasárnapi nyitva tartás korlátozása mellett. Hangsúlyozzák, hogy a törvényjavaslat őket nem diszkriminálja pozitívan és garantálják, hogy a lépés miatt nem bocsátanak el senkit.
Egy magyar professzor, aki a brit lovagrend tagja lett
A koronavírus-járvány minden eddiginél több munkát és egy nagy kitüntetést hozott Szakmány Tamásnak, egy walesi kórház intenzív terápiás orvosprofesszorának. A brit birodalmi lovagrend tagjának nevezte ki II. Erzsébet angol királynő az év végén.
Tizenkét isteni egysoros
Sokan akarnak Istennek szolgálni, de csak, mint tanácsadók.
Könnyebb tíz szentbeszédet elmondani, mint egyet megvalósítani.
Két éve még elvetették, most megszavazták...
Véglegesen megszavazta a női püspökök szolgálatának engedélyezését célzó reformcsomagot hétfőn az anglikán egyház legfőbb szabályalkotó testülete.
Harmadik Szerbiával riogatják a magyar falvakat
A szerb hazafiasságot, nemzeti érdekeket és a szerb királyság visszaállítását propagáló párt feliratai jelentek meg Kanizsamonostoron és Egyházaskér mellett. Vojislav Šešelj szerb radikális vezető hazaengedése bátorította fel a Harmadik Szerbia híveit, hogy aktivizálják magukat szerbiai magyarlakta falvakban – írja a Magyar Szó.
