Ők akarták megbuktatni Ferenc pápát
Vasárnap kezdődött volna Budapesten a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus, amelyre Erdő Péter bíboros Ferenc pápát is meghívta. A koronavírus elmosta a nagyszabású rendezvényt, „kárpótlásként” azonban megérkezett egy, a katolikus egyházfőről szóló kötet magyar fordítása: az Új Ember-kiadványok sorozatában Nicolas Senèze, a La Croix (A kereszt) című francia katolikus napilap – vatikáni tudósítói posztjáról nyáron távozott – újságírójának Hogyan akarta Amerika megbuktatni a pápát? című oknyomozó könyve. A szerző a magyar sajtóban először a Válasz Online-nak mondja el azt a sokáig a kulisszák mögött zajló küzdelmet, amelynek egy pontján a vatikáni folyosókon reális forgatókönyvként vetődött fel az amerikai katolikus egyház elszakadása Rómától:
Ferenc pápa a maffia áldozataiért imádkozott
Felolvasták az áldozatok nevét, imádkoztak értük, Ferenc pápa beszédében pedig egyenesen a maffiaszervezetek tagjaihoz fordult és megtérésre hívta őket...
Az apai kötődés más, és ebben rejlik az értéke
Nem véletlen, hogy az apák általában vehemensebben játszanak a gyerekeikkel. A kettejük közötti kötődést éppen ezek a heves interakciók erősítik. Emellett pedig van még egy különleges szerepük: a kihívás.
Ez van - Kenyában bevezetik a többnejűséget...
Kiviharzottak a kenyai parlamentből a nők az új kenyai házassági szabályozás tárgyalásakor, az új törvény ugyanis nemcsak bevezetné a többnejűséget, de a hagyományokkal ellentétben azt sem tenné kötelezővé, hogy a férj egyeztessen a már meglévő feleségeivel, mielőtt új nőt hoz a házhoz – írja a BBC. Az afrikai ország többségében keresztény.
Valós veszély, hogy posvánnyá válik a Balaton
Reális forgatókönyv a Balaton eliszaposodása és mocsárrá válása – állítja Jordán Ferenc, az MTA Balatoni Limnológiai Intézet igazgatója a Very Important Planetnek adott interjújában, aki szerint nincs valódi összefogás, így akár ökológiai katasztrófa is bekövetkezhet.
Mária oltalmába ajánlják országaikat a skandináv püspökök
Március 22-én a püspökök Mária Szeplőtelen Szívének oltalmába ajánlják népeiket. Megújítják ezzel azt a felajánlást, amelyet II. János Pál pápa tett 25 évvel ezelőtt, amikor az északi országokba látogatott. Az ünnepélyes szentmisét Kurt Koch bíboros, a Keresztény Egység Elősegítése Pápai Tanácsának elnöke mutatja be.
A magyar pedagógusok megbecsültségéről
Elkeserítő adatokkal szolgál a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) frissen megjelent anyaga, az Education at a Glance 2020 a magyarországi tanárok társadalmi és gazdasági besorolásáról – írja a Portfólió. A magyarországi pedagógusok legalább 30 százalékkal kevesebbet keresnek, mint egy átlagos diplomás. És a helyzet még ennél is rosszabb...
Egy új szer felrobbantja az agydaganatot
Az egyik leghalálosabb agydaganat lehetséges ellenszerét találták meg a stockholmi Karolinska Intézet kutatói. Több mint ezer különféle molekula közt találtak egyet, amely szó szerint felrobbantja a glioblasztóma (GBM) sejtjeit, miközben az egészségeseket békén hagyja. A Cell című tudományos lapban publikált tanulmány szerint még csak egerek sejtjein vizsgálták a módszert, szóval még sok vizsgálatot el kell végezni, hogy embereken is alkalmazható legyen.
Szeretetláng gyalogos zarándoklat
"...Azon az útvonalon járjuk a keresztutat, melyen Erzsébet asszony is járt, miközben a kis házához - melyben az Úr és a Szűzanya szólt hozzá - köveket hordott, hogy a falakat kívülről beburkolja. A súlyos kövek hordozása közben gyakran imádkozta a kereszutat, Jézusra gondolva, Akinek még nehezebb volt a keresztet vinnie. Elmélkedésünk alapjául a Szeretetláng Lelki Napló szolgál; a stációk közötti úton felváltva hordozunk egy nagyobb fakeresztet..."
Hetente még mindig 30 magyar lesz öngyilkos
A javuló tendenciák ellenére itthon még mindig az öngyilkosság a vezető halálokok egyike a fiatalok körében. Fontos, hogy ne csak ma tegyünk ellene.
Egymilliárdot is elérheti az otthonukat elhagyni kényszerülő emberek száma
A világ népességének rohamos növekedése, az élelemhez, a vízhez való nehezebb hozzáférés és a természeti katasztrófák fenyegetése miatt 2050-re akár egymilliárd ember is lehet a földön, aki akarata ellenére elhagyni kényszerült otthonát - becsli az ausztrál székhelyű Insitute for Economics and Peace (IEP).

