Szép új világ - lánnyá műtötték át a csecsemőt
Mesterséges intelligenciával szűri ki a koronavírusos fertőzötteket egy új magyar tesztmódszer
Egy mesterséges intelligenciára és automatikus mikroszkópiára épülő koronavírus-tesztelési módszert dolgozott ki a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) kutatócsoportja. A kidolgozott szerológiai (vérvizsgálati) teszthez hasonlót még nem használnak sehol.
Zarándoklat Czestochowába
A Rákoshegyi Családok Egyesülete zarándoklatot szervez Czestochowába, augusztus 17-20. között. Részletek:
Egyházunk szemben a kihívásokkal – Szabó Ferenc SJ sorozata (1. rész)
A Vatikáni Rádió számára készített új sorozatának első részében Szabó Ferenc jezsuita a világválság és az Egyház válsága közötti összefüggésre mutat rá. Egy francia tanulmánykötet alapján elemzi földrészünk elkereszténytelenedésének okait, keresi a lehetséges kiutat.
A pápa határozottan döntött a súlyos ügyben
A Vatikán bejelentette szerdán, hogy visszavonul Keith Patrick O'Brien, szexuális visszaélésekkel vádolt skót bíboros. A Szentszék kétsoros közleményben adta hírül, hogy "ugyanazon okokért, amelyek miatt nem vett részt az utolsó konklávén", Keith Patrick O'Brien, St. Andrews és Edimburgh nyugalmazott érseke a "Szentatyával egyetértésben" néhány hónapra elhagyja Skóciát "lelki megújulás, ima és bűnbánat" céljából.
Eltüntetik a keresztény jelképeket a mecsetté alakított Hagia Szophiában
A Hagia Szophia mecsetté alakítása jogilag megalapozott, és nem zárja el senki elől azt a lehetőséget, hogy belépjen az épületbe – jelentette ki Törökország olaszországi nagykövete, Murat Salim Esenli kedden Rómában.
Mosolygó mártír
A képen látható keresztény férfi iráni, és felajánlották neki, hogy tagadja meg Jézus Krisztust mint Urát és Megváltóját és vegye fel a muzulmán hitet, volt lehetősége dönteni, hogy az életét választja, vagy a Jézus Krisztusban való hitét, és akkor elveszti az életét… - képpel, csak felnőtteknek!
Olaszország és Európa újjászületéséért imádkoztak Rómában
Gualtiero Bassetti bíboros, az Olasz Püspöki Konferencia elnöke július 11-én, Szent Benedek liturgikus emléknapján szentmisét mutatott be Rómában, a Szent Cecília-bazilikában, majd Európa fővédőszentjéhez imádkozott a földrész újjászületéséért.
Cserdi polgármestere életében történelmet írt
A kedden reggel holtan talált Bogdán László közösségért végzett munkája sokak számára példaértékű lehet. Bogdán László 2006 óta volt a Baranya megyei falu polgármestere. Nevét legalább annyian ismerik, mint magát a települést, hiszen neki köszönhetően megtörtént, amit hosszú évtizedek alatt egyetlen politikai párt vagy vezető sem tudott megtenni. A korábban a bűnözéstől hemzsegő település virágzik az összefogásnak köszönhetően, melynek szellemi atyja Bogdán László volt.
Isten szeretete gyógyít - összejövetel Vácott, Nógrádmegyeren és Akasztón
Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel május 17. pénteken Vácott, 18-án Nógrádmegyeren, lelki nap és gyógyító összejövetel 20-án, pünkösdhétfőn Akasztón. Részletek:
XXI. Szent István Könyvhét - a mi könyveink is ott vannak!
Ma (hétfőn) kezdődik a Szent István Könyvhét Budapesten, a Ferenciek terétől kissé bentebb található Egyetem téren. A mi könyveink is ott vannak a Szent Gellért Egyházi Kiadó pavilonjában (nem tévesztendő össze a Szent Gellért Kiadóval, aminek szintén van ott pavilonja!) - és minden könyvünk kedvezményes áron vásárolható! (Könyveinkről honlapunkon előzetesen is tájékozódni lehet, a Könyveink menüpont alatt.) A bevételt pedig missziós munkánkra használjuk fel!
