Az Isten Szentlelke indít az összetartozásra – Négy püspök, egy pünkösd
Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita, Fekete Károly református püspök, Palánki Ferenc római katolikus püspök és Fabiny Tamás evangélikus püspök a Szentlélek kiáradásának ünnepére fogalmazott meg közös videoüzenetet. A főpásztorok olyan, a történelmi egyházak által működtetett intézményeknél mondják el gondolataikat, ahol egészségügyi, diakóniai és szociális szolgálatot végeznek.
Turbános Tornádó, a 101 éves maratoni futó
Hogy néha csodálkozzunk és mosolyogjunk egy kicsit: utolsó versenye után visszavonult a versenyzéstől a világ legidősebb maratoni futója, a 101 éves Fauja Singh. Az áprilisban már 102 éves indiai 89 évesen, felesége halála után kezdett el futni – új életet szeretett volna kezdeni -, és a csontsűrűségi vizsgálatok azt igazolták: mindkét lába jobb állapotban van, mint a 35 éveseké.
Megtalálták az univerzum eddig hiányzó anyagát
Több évtizedes rejtélyt sikerült megoldaniuk ausztrál kutatóknak: a titokzatos gyors rádiókitörések segítségével azonosították
az univerzum eddig hiányzó anyagát – írja a Phys.org.
A Vatikáni Államtitkárság február 23-i közleménye
A Vatikáni Államtitkárság február 23-án kozleményt adott ki az olyan információkkal kapcsolatban „amelyeket nem ellenőriztek, vagy ellenőrizhetetlenek, sőt egyenesen hamisak”. A közlemény az alábbiakban olvasható.
Klímavesztesek Magyarországon: a fészkelő madarak
Az agrárélőhelyeken fészkelő fajok után az erdei madarak állománya is csökkenni kezdett hazánkban, amit az előfordulásukat
monitorozó Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a klímaváltozás és az élőhelyek pusztulásának számlájára ír.
A sajtót vádolja a Vatikán
A Vatikán szombaton közleményben ítélte el a pápa lemondását kísérő sajtótalálgatásokat, miközben XVI. Benedek az utolsó magánaudiencián Giorgio Napolitano olasz államfőt fogadta. A sajtó "gyakran nem ellenőrzött, vagy nem ellenőrizhető, vagy egyenesen hamis hírekkel" súlyos kárt okoz intézményeknek és személyeknek, "így akarva befolyásolni a konklávéra készülő bíborosokat" - fogalmazott a szentszéki államtitkárság által kiadott közlemény.
Huszonöt kérdés és válasz a pünkösdről
Füzes Ádámot, az Esztergomi Hittudományi Főiskola levelező tagozatának liturgikatanárát kérdeztük pünkösd ünnepéről és a Szentlélekről, hogy könnyebben válaszolhassunk az Úr hívására ebben a kegyelmi időszakban (is).
Erdő Péter a pápa természetes utódja
Az Il Foglio olasz lap a távozó pápa lehetséges utódjairól közöl portrékat. Erdő Pétert szerintük elismerés övezi a Vatikánban.
Melegdossziét hagy utódjára a pápa?
Már decemberben döntött lemondásáról XVI. Benedek, aki utódjára hagyta a Vatileaks-botrány kezelését, írja a La Republica. Értesüléseik szerint a bels? vizsgálat megzsarolt homoszexuális f?papokat leplezett le. A Vatikán semmilyen értesülést nem kíván sem cáfolni, sem meger?síteni.
Lehet, hogy Homérosz eposzai nem is akkor születtek, mint amit eddig hittek
Az Osztrák Tudományos Akadémia (ÖAW) régészeinek észak-görögországi leleteken végzett kutatásai szerint 100-150 évvel korábbra tehetőek ezek a korai korszakok, amelyekhez a homéroszi eposzok, a városállamok vagy a görög ábécé megszületése is köthető. Eredményeiket a kutatók a Plos One című tudományos lapban mutatták be.
Ferenc pápa katekézise: Az ima a gát a rossz egyre növekvő áradatával szemben!
A Szentatya május 27-én folytatta az imáról elkezdett katekézissorozatát. Ezúttal az igaz emberek sokszor egyáltalán nem szembetűnő imájáról elmélkedett. Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.
