A Foxconn valóban gyerekeket dolgoztatott

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2012. október 17. szerda

A tajvani tulajdonban lév? Foxconn - a Microsoft és Apple nagy beszállítója - ma bejelentette, hogy a felmerül? panaszok miatt megindított vizsgálatuk szerint a kínai gyáraikban valóban találtak 14 évesnél fiatalabb, gyakornokként dolgozó gyermekmunkásokat. Mivel Kínában a munkavállalás alsó korhatára 16 év, a cég azonnal intézkedett, hogy a gyerekek visszakerüljenek az iskolákba.

Pszichológusok tiltakozása a tervezett nemzeti konzultáció ellen

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2020. február 18. kedd

Itt a tiltakozó levelük, amit hétfő délutánig több, mint kétszáz pszichológus írt alá:

Végre egy jó hír - kevesebb az emberölés, mint tavaly

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2012. október 17. szerda

Országosan több mint húsz, míg Budapesten több mint negyven százalékkal csökkent a szándékos emberölések száma az előző év hasonló időszakához képest. A felderítések kilencven százaléka a statisztika szerint sikeres, a legrövidebb nyomozás Békés megyében volt, itt 26 nap után vádemelésig jutott az ügy.

Legmélyebb vágyunk a kapcsolat – Guba Judi és Imre terapeuták a házasság karbantartásáról

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2020. február 17. hétfő

Ebben az interjúban sűrűn egymás mellé fog kerülni a házasság és a terápia szó, ami első pillantásra nem szerencsés. Azt az érzést keltheti ugyanis, hogy a házasság olyasmi, amihez terapeuta kell. Ez kicsit olyan, mint amikor valakinek gyógyszereket írnak fel, és ettől betegségtudata lesz. Hiszen csak nem kellene neki gyógyszer, ha nem volna beteg! Ezért az első kérdésem az, hogy...

A püspököket megdöbbentette a muszlim demográfiáról szóló videó

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2012. október 17. szerda
Október 13-án este a püspöki szinódus résztvevői hétperces YouTube-videót tekintettek meg Európa iszlamizálódásáról.

Klímavédelmi akcióterv

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2020. február 17. hétfő

Klímavédelmi akciótervet fogadott el a kormány a héten. Itt van a 11 pont, reméljük megvalósul:

Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel Mélykúton

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2012. október 15. hétfő

Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel Mélykúton 2012. október 21. vasárnap. Részletek:

A rákos megbetegedések 8 figyelmeztető jele

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2020. február 16. vasárnap

Mindenki tehet a maga és környezetében élők egészségéért. Az alkoholfogyasztás mellőzése, a túlzott szoláriumozás kerülése, a dohányzás abbahagyása, az egészséges étrend, a rendszeres mozgás mind a rákbetegség kialakulásának kockázatát csökkenti. A korai felismerés pedig életet menthet, ezért ismerni kell az alábbi nyolc figyelmeztető jelet:

Rekordnagy sáskajárás, 13 millió embert fenyeget az éhínség

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2020. február 16. vasárnap

Az egyiptomi vándorsáskák (más néven simán sivatagi sáskák) a legpusztítóbb élőlények között vannak, mivel egy egy négyzetkilométer nagyságú raj annyi takarmányt tud felzabálni, amennyi elég 35 ezer embernek egy egész évre.

Hivatalosan elismerték a 68. lourdes-i csodát

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2012. október 13. szombat
Traverso tudományosan megmagyarázhatatlan gyógyulását hivatalosan csodának jelentette ki az olasz szerzetesnővér egyházmegyéjének főpásztora, Alceste Catella püspök.

Hatszáz dollár egy gyerekkatona, ezer dollár a feleség

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2012. október 12. péntek

Maliban váltságdíjakból és drogkereskedelemből halmozzák fel a pénzüket az ország kétharmadát irányító iszlamisták, a családoktól pedig gyerekeket visznek el, hogy katonákat neveljenek belőlük, jelentette ki ma Ivan Simonovic, az ENSZ emberi jogokért felelős főtitkárhelyettese New Yorkban. Egy fiatal fiúért hatszáz dollárt adnak, ha beáll harcolni.