Mamutsztyeppe kialakításával a klímaváltozás ellen
Az északi-sarki tundra nagytestű növényevő állatokkal való betelepítésével helyre lehetne állítani az egykori mamutlegelők ökoszisztémáját, ami mérsékelheti a globális felmelegedés hatásait.
Szabadlábon a pakisztáni keresztény kislány
A gyűlöletet alakítsd szeretetté, ha nem túl nagy kérés… – Két auschwitzi fogoly a megbocsátásról
Etty Hillesum és Mózes Kor Éva. Mindketten zsidók, és megtapasztalták az auschwitzi koncentrációs tábor borzalmait. Két nő, akik arra tanítanak, hogy a megbocsátás az egyedül járható út. András Csaba SJ a jezsuiták blogján idézte fel történetüket. Írásából részleteket közlünk megemlékezve arról, hogy hetvenöt éve, 1945. január 27-én szabadították fel a lengyelországi koncentrációs tábort.
ZARÁNDOKLAT testi-lelki gyógyulásokért, szabadulásokért és a rák megállításáért Máriapócsra
ZARÁNDOKLAT testi-lelki gyógyulásokért, szabadulásokért és a rák megállításáért 2011. október 08-án, szombaton Máriapócsra. Részletek:
19 jó tanács a gyerekneveléshez
Marie Montessori 19 nevelési szabálya - ő volt az a pedagógus, aki forradalmasította a gyereknevelést a 20. században, és módszereit még ma is sok szülő alkalmazza:
Közösen tüntettek zsidók, keresztények és muzulmánok az abszurd törvény ellen
Közösen tüntettek zsidók, muzulmánok és keresztények vasárnap Berlinben a fiúgyermekek vallási indíttatású körülmetélésének szabadságáért. A német főváros egyik központi terén, a Bebelplatzon tartott demonstráció volt az első megmozdulás Németországban, amelyen a három vallás képviselői ebben az ügyben együtt léptek fel. A fiúgyermekek vallási indíttatású körülmetélését egy júniusi bírósági döntés testi sértésnek minősítette. A több száz tüntető a kölni tartományi bíróság ítélete nyomán elindult vallási türelmetlenség ellen tiltakozott.
Salamon királyságának újabb bizonyítékai
Salamon király bányáit rejtheti Izraelben a Timna Nemzeti Park - írta a The Jerusalem Post című angol nyelvű izraeli újság honlapja pénteken.
A Szűzanya 2011. szeptember 25-i üzenete Medjugorjéból
Európai fiatalok egy erőszak nélküli világért: kétezer zarándok indul Auschwitzba
2000 fiatal indul el Közép-Európa országaiból Auschwitzba a Sant’Egidio közösség szervezésében. Mintegy 200 magyar is részt vesz a találkozón.
Miért hét nap van egy héten?
A hétnapos időegységet az ókori babiloniaknak köszönhetjük – írja a Discover. A mai Irak területén élt sumer civilizáció képviselői rajongtak a csillagászatért. Mivel hét égitestet ismertek – a Napot, a Holdat, a Merkúrt, a Vénuszt, a Marsot, a Jupitert és a Szaturnuszt –, melyeket isteni lényeknek hittek, a hetest mágikus erejű számnak tartották.
Zavarba ejtő a genti Bárány átható tekintete – ez lehetett átfestésének egyik oka is
A belga kulturális örökség megőrzésével foglalkozó intézmény (Koninklijk Instituut voor het Kunstpatrimonium, KIK-IRPA) 2012-ben kezdte meg a Van Eyck fivérek A Misztikus Bárány imádása című impozáns genti oltárképének restaurálását.
