Melyik tévécsatornát milyen arányban nézték az elmúlt évben?

Kategória: Uncategorised
Megjelent: 2014. január 08. szerda

Nézzük, 2013-ban január 1. és december 31. között mely csatornákat nézték a 18 év felettiek az este 6 és 10 közötti főműsoridőben. Itt a rangsor:

Munkák és próbák

Kategória: Munkanapló
Megjelent: 2014. április 02. szerda

Hálás vagyok Istennek azért, hogy van mit tennünk. Ma (szerda) megyek Nagymarosra Alfa-kurzusra előadást tartani (Isten ma is gyógyít), ilyen meghívásból van még néhány, Szentlélek szeminárium és iskolai előadás is. Ma feltettem a missziós összejöveteleinket is a honlapra, örülök nekik, bár vannak problémák...

„Az emberiség válaszúthoz ért…”

Kategória: Eheti
Megjelent: 2022. március 28. hétfő

A címben idézett szavak a Szűzanya legutolsó, március 25-i medjugorjei üzenetéből valók. Egyszerű, világos, tiszta szavakkal szól hozzánk, hátha végre megértjük, milyen válságos helyzetbe kerültünk. „A sátán évek óta küzd a háborúért…” – és most, legalábbis időlegesen, célt ért. Ha nem értettünk járványból, klíma-katasztrófából, gazdasági és politikai válságokból, legalább ebből érthetnénk – de nem szükséges, hogy ez legyen a végső szó!

Hardi Titusz atya előadása: Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, lelkedből és minden erődből

Kategória: videók
Megjelent: 2024. május 03. péntek


Elhangzott 2024. május 1-én Alcsútdobozon a regionális katolikus karizmatikus találkozón.
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005

A legfőbb parancs

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2025. augusztus 22. péntek

„Mester, melyik a legfőbb parancs a törvényben?” (Mt 22,34–40)
"Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szíveddel, teljes lelkeddel és egész értelmeddel. Ez az első és legfőbb parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat."
Jöjj Szentlélek, Szeretet Lelke és segíts, hogy a főparancs szerint tudjunk élni, Isten dicsőségére és az emberek javára, ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult 

Heti könyvajánló: Magyar jelenség - hazánk a hit, remény és szeretet fényében

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2025. október 28. kedd


Ez egy optimista könyv .
Nem kerget illúziókat, nem akar haszontalan emberi fantáziákra építeni. Sőt, épp ellenkezőleg, nagyon komolyan igyekszik számot vetni hazánk jelenlegi morális, társadalmi állapotával, gazdasági vagy épp kulturális és vallási helyzetével  - és mégis bizakodó, nem oktalanul. Ez a könyv azért született meg, hogy jól megalapozott reményt keltsen minden olvasóban.

Feltárták az ókori Jeruzsálem várfalának egyik szakaszát

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2025. december 13. szombat

Izraelben feltárták az ókori Jeruzsálem Hasmóneus uralkodóház idején épült várfalának egyik új szakaszát – jelentette az izraeli régészeti hatóság (IAA) hétfőn. Az óváros Jaffa-kapu bejáratánál, a Dávid-tornya nevű erődítmény - jelenleg múzeum - területén, a föld alatti ásatásokon, közel ötven méter hosszú, egykor mintegy öt méter széles és tíz méter magas falmaradványokra bukkantak.

Megváltás-Megoldás

Kategória: Uncategorised
Megjelent: 2014. január 08. szerda

"...A megváltásról és a megoldásról, azok megdöbbentő összefüggéséről beszélt az előadásában,
melyből az alábbi mondat különösen megragadott..."

A kinyilatkoztatás megvalósulása

Kategória: Eheti
Megjelent: 2022. március 21. hétfő

Sokféle módon lehet olvasni a magánkinyilatkoztatásokat. Legtöbben úgy olvassák, mint érdekességet. Van bennük lelki érzékenység, vágynak is valami élő, egyértelmű kapcsolatra Istennel, de ez nem járja át életüket, hanem egyike marad annak a sokféle vágynak, benyomásnak, ami átviharzik rajtuk, minden különösebb hatás nélkül.

Segítség!

Kategória: Munkanapló
Megjelent: 2014. március 19. szerda

Kedves Mindenki!

Április 11. péntekre felírtam egy missziót Ösküre, de valahová elszórtam, hogy kivel is beszéltem meg. Aki tud segíteni, kérem írja meg (név, telefonszám, e-mail- cím, bármi jó...)

Hálás köszönettel: Sipos Gyula (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.)

Sipos Gyula tanúságtétele: Neki növekednie kell, nekem kisebbednem

Kategória: videók
Megjelent: 2024. május 04. szombat


Elhangzott 2024. május 1-én Alcsútdobozon a regionális katolikus karizmatikus találkozón.
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005