Csak kapkodunk a levegőért

Kategória: Munkanapló
Megjelent: 2012. június 18. hétfő

Az elmúlt hetekben annyi minden történt, hogy néha úgy érzem, leveg?ért kapkodunk - miközben persze örülünk, hogy ennyi minden történik. Olykor csak segít?i, közrem?köd?i vagyunk egy mások által szervezett rendezvénynek. Ilyen volt most vasárnap a Magyar szentek Templomában a Cor et Lumen Christi magyar tagjai által szervezett gyógyító összejövetel is, ahol Isten újra megmutatta gyógyító szeretetét közöttünk:

Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel Törökbálinton

Kategória: Uncategorised
Megjelent: 2013. október 22. kedd

Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel Törökbálinton, a Római Katolikus Templomban 2013. november 3. vasárnap. Részletek:

Kísértés, megpróbáltatás, megkülönböztetés

Kategória: Eheti
Megjelent: 2021. május 31. hétfő

Egyikünk se kerülheti el, hogy ne legyenek az életében kísértések és megpróbáltatások, és ez a kettő olykor egybefolyik. Érdemes azonban törekednünk arra, hogy a kettőt megkülönböztessük egymástól, mert ez nagyban befolyásolhatja, hogy döntési helyzetben mit választunk, hogyan döntünk.

A Szeretet Földje Alkotóközösség kiállításának megnyitója

Kategória: videók
Megjelent: 2023. október 24. kedd


2023. október 24-én Törökbálinton, a Szeretetláng közösségi házban. Megnyitja: Sipos Gyula

Jézus ajánlata

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2025. július 11. péntek

"Sőt mindaz, aki elhagyja értem otthonát, testvéreit, nővéreit, atyját, anyját, gyermekeit vagy földjét, százannyit kap, és elnyeri majd az örök életet." (Mt 19,27–29)
Isten országa az osztozás világa az örök szeretetben.
Köszönöm Uram, hogy velünk vagy és nem hagysz el minket soha! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult 

Szeretet Földje Találkozó szombaton!

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2025. október 01. szerda

Szeretet Földje Találkozó 2025. október 4. szombaton 9 órától Törökbálinton a római katolikus templomban és a Szeretetláng közösségi házban: lelki nap és gyógyító összejövetel, képzőművészeti kiállítás... Részletek:

Claire Crockett nővér az életszentségről

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2025. november 26. szerda

„ Szervusztok barátaim! Itt a Krisztusban kis testvéretek, Claire nővér. Csak beugrottam, hogy elmondjam: nem kell túlbonyolítani a szentséget.

Néhány hír röviden

Kategória: Munkanapló
Megjelent: 2012. május 29. kedd

Az elmúlt hetekben zsúfolt menetrend szerint dolgoztunk - előadások, gyógyító összejövetelek, lelki nap, közösségi alkalmak, igeliturgia, cigánymisszió - minden napra jutott egy vagy több alkalom, lehetőség a szolgálatra. A cigánymissziónál nagy öröm volt, hogy két családból is eljöttek a gyáli pünkösd hétfői összejövetelre (egyik családból hárman itt voltak a törökbálinti gyógyító összejövetelen is). Néhány program a közeljövőből:

Hogyan telhetek el Szentlélekkel?

Kategória: Eheti
Megjelent: 2021. május 24. hétfő

Pál apostol szerint Őbenne – azaz Istenben - élünk, mozgunk és vagyunk (ApCsel 17, 28), így a legegyszerűbb válasz arra a kérdésre, hogyan telhetek el Szentlélekkel, az, hogy ugyanolyan egyszerűen és magától értetődően, mint ahogy levegőt veszünk! Ez pedig igaz is lenne, ha még mindig az Édenben élnénk, ahol együtt sétálnánk Istennel és semmi el nem választana minket Tőle. Sajnos azonban nem az Édenben élünk, hanem ebben a megrontott és bűnnel terhelt világban…

Magyar győztes a francia filmfesztiválon

Kategória: Uncategorised
Megjelent: 2013. október 22. kedd

Szombat este magyar sikerrel zárult a nizzai rövidfilmfesztivál: Nagy Dénes Lágy eső című 28 perces alkotása nyerte a franciaországi filmverseny fődíját. A fesztivál versenyprogramjában 30 európai országból érkezett 83 rövidfilm indult.

Nemzeti ünnep Jézussal

Kategória: videók
Megjelent: 2023. október 23. hétfő

Elhangzott 2023. október 23-án, a Törekiben tartott lelki napon. Előadó: Sipos Gyula
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005