Gyógyulás és gyógyítás: a remény elve
Feltűnést keltett Babarczy Eszter beszéde, amit Golden repair - Finom illesztések kiállítás 2025. október 9-i megnyitóján mondott el. A beszámolók szerint a helyszínen is sokan elérzékenyültek és megrendültek és sokan megosztották a szöveget, ezt tesszük most mi is:
C. S. Lewis: majdnem katolikus?
Ugyanazon a napon halt meg a keresztény gondolkodó és író, C. S. Lewis és Aldous Huxley, a Szép új világ szerzője. Ezen a napon lőtték le J. F. Kennedyt, az Egyesült Államok elnökét is: 1963. november 22-én. Így aztán a közfigyelem is inkább az elnök életét kioltó gyilkosságra, semmint a két író halálára irányult. C.S. Lewisről a Catholic Herald emlékezik meg.
Reményről és reménytelenségről
Négy évvel ezelőtt, 2015-ben jelentettük meg a"21. század - Isten évszázada - Magyarország átvilágítása" című könyvet. Fontos dolgokat szerettem volna ebben a könyvben megosztani az olvasókkal arról, hogy kegyelmi időben élünk, hogy a reménység emberei legyünk, hogynem csak az összeomlás, de a megújulás idejét is éljük... Most ebből idéznék ide egy rövid részt, biztatásul mindannyiunknak:
Hogy lángoljon a szívünk...
Kemenes Gábor atya prédikációja elhangzott a törökbálinti Szeretetláng kápolnában 2022. november 26-i lelki nap szentmiséjén (A videó a zsoltárénekléstől a könyörgésekig tart.) Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
Szembesülés az igazsággal
"Felugrottak, kiűzték Jézust a városon kívülre, és fölvezették arra a hegyre, amelyen városuk épült, a szakadék szélére, hogy letaszítsák." (Lk 4,24–30)
Jézus szembesíti az embereket az igazsággal, ezért meg akarják ölni...
Segíts Uram, hogy el tudjuk fogadni az igazságot, még ha az fájdalmas is számunkra, ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Rövid beszámoló képekkel az idei közösségi kirándulásunkról
Az idei közösségi kirándulásunkon és zarándoklatunkon (július 19. szombat) először a bodajki kegytemplomba mentünk, ahol közösségi szentmisén vettünk részt Varga János atyával, majd Csákváron folytattuk finom ebéddel és jó beszélgetéssel (Árki Kornél és Tünde voltak a vendéglátóink). És még Antal Jenő és Árki Tünde szülinapját is megünnepeltük, finom tortákkal! Itt van néhány kép:
Leó pápa az imavirrasztáson a világ vezetőihez: Legyen bátorságotok a leszereléshez!
Október 11-én este a Szentatya vezette a máriás lelkiség jubileuma alkalmából tartott imavirrasztást a Szent Péter-téren. A fatimai Szűzanya eredeti szobra körmenetben érkezett meg a Szent Péter-bazilika előtti emelvényre. Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes elmélkedésének fordítását közöljük.
Szép új világ - a cél: kiütni egy vadidegent
Rövid történetek példaképeinkről
Jézus Krisztus, Szűz Mária, Szent József, Keresztelő János, Szent István király, Csépe Klára (Fallóskút), a stigmatizált Galgóczy Erzsébet, Kindelmanné Erzsébet asszony (Szeretetláng)...
Sipos Gyula előadása elhangzott a törökbálinti Szeretetláng kápolnában 2022. november 26-án, a lelki napon.
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
Amilyen egyházat nem szeretnék
Az a gyanúm, hogy az egyházunkat kritizáló kedves testvérek, miközben hősiesen vissza akarnak térni valami elképzelt aranykorba, valójában nem tudják, mit (és miért) beszélnek. (Abba bele se merek gondolni, hogy tudják, és mégis azt akarják.) Ezért most szeretnék néhány egyszerű mondatot írni arról, én miért is nem szeretnék visszatérni ebbe az „aranykorba”.
Út vissza az irgalmas Istenhez
"Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak, mint a többi galileai, azért, hogy így jártak? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, épp úgy elvesztek ti is mindnyájan." (Lk 13,1–9)
De ha megbánjuk bűneinket, Isten mindig a szívére ölel minket.
Gyónom a mindenható Istennek, és nektek testvéreim, hogy sokszor és sokat vétkeztem... irgalmazzon nekünk a mindenható Isten... ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
