Az „Új Tavasz” II. János Pál pápa szerint
„A megváltás harmadik évezredében Isten a keresztények nagy Tavaszát készíti elő, amelynek kezdete immár előre látható” - írta II. János Pál pápa 1999 pünkösdjére, apostoli levelében. De vajon mi ennek az új, nagy tavasznak a tartalma? Érdemes ezt a nagy pápa tanítása és tettei alapján végig gondolni, nehogy olyan dolgokban reménykedjünk, amelyek nem részei ennek a Tavasznak, így félrevezetve magunkat és népünket is…
Élő adás a szobából 71: Jézus három megtérése
Ami tanulságos a mi számunkra is, hogy eljussunk az érett krisztusi életre - rövid előadás után pedig imádkozunk mindannyiunkért...
A kamera előtt: Sipos Gyula Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., honlap: szeretetfoldje.hu
Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
Jézus a Nagy Jel
"Ő lelke mélyéből felsóhajtott, és így szólt: Miért akar jelet ez a nemzedék? Bizony mondom nektek: ez a nemzedék nem kap semmiféle jelet." (Mk 8,11–13)
Jézus a nagy jel - ha őt nem látjuk meg, mi haszna a többinek?
Nyisd meg szemünket és szívünket Jézus, hogy meglássunk és befogadjunk Téged! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Az Alkotmánybírósághoz fordultak a háziorvosok
„Megpróbáljuk a lehetetlent, és a tegnap dr. Sulyok Tamás államfő által aláírt háziorvosokat szerződés és fizetség nélkül ügyelésre kötelező törvény ellen az alkotmánybírósághoz fordulunk, alkotmányjogász segítségével” – írta Facebook-oldalán Keczéry András Attila háziorvos.
Szép új világ: Genetikai tervezéssel akarnak tökéletes gyerekeket a techmilliárdosok
Itt az újpogányság tudományos köntösbe öltöztetve: „A szex csak szórakozásra való, az embriószűrés a babákért van” – ez az amerikai Orchid Health tulajdonosának hitvallása. Ő Noor Siddiqui, a tech befektetők által támogatott lombikstartupok aktuális sztárja. A 31 éves nő a Washington Post beszámolója szerint azzal érvelt, hogy a jövőben nem lesz semmi különleges abban, ha a gyereket tervező párok táblázatkezelő programmal, pontozási rendszerrel és valószínűségszámítással választják ki a mesterséges megtermékenyítés után beültetésre váró embrióikat, ahogyan a klinikája ügyfelei teszik.
A világ ügyesei a Pentagonban is lopnak
Óriási könyvelési hiányoságokat találtak a Pentagonnál, azaz az amerikai védelmi minisztériumnál – írja a Reuters. „1996 óta több mint 8,5 billió dollár (azaz 1,8 billiárd - milliószor milliárd - forint) tűnt el a hiányzó adatok, téves jelentések és auditálhatatlan főkönyvek tengerében″ – kommentálta a hírt a Verge.
Ferenc pápa, mint lakmuszpapír
A lakmuszpapír csak egy kis csík, de ha belemártjuk a folyadékba, megmutatja mennyire savas vagy lúgos az anyag. Most szegény pápánkat használom így – ha szabad ezt írni -, mert az ő szavaihoz és tetteihez való viszonyulásunk is megmutatja, mi mit gondolunk kereszténység és Krisztus-követés alatt.
Novella hét - Totemek 7/7: Koponyányi Manyók legyőzése
A Bukás utáni világ elbeszélése, a mondák nyelvén. Felolvassa: Sipos Gyula
„Totem: A totem vallásosan tisztelt növény, állat vagy az ezeket ábrázoló tárgy. A totemállataikat a természeti népek a törzsük ősének tekintették, s emiatt azok kultikus tiszteletnek örvendtek…” (wikipédia)
A novellák olvashatók a Mózes botja című kötetben, megrendelhető: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. (1.000 Ft postaköltséggel együtt)
Heti könyvajánló: Magyar jelenség - hazánk a hit, remény és szeretet fényében

Ez egy optimista könyv .
Nem kerget illúziókat, nem akar haszontalan emberi fantáziákra építeni. Sőt, épp ellenkezőleg, nagyon komolyan igyekszik számot vetni hazánk jelenlegi morális, társadalmi állapotával, gazdasági vagy épp kulturális és vallási helyzetével - és mégis bizakodó, nem oktalanul. Ez a könyv azért született meg, hogy jól megalapozott reményt keltsen minden olvasóban.
Sírástok nevetésre fordul
"Boldogok vagytok, akik most sírtok, mert sírástok nevetésre fordul." (Lk 6,17.20–26)
Boldogok, akik megrendülnek a világ állapotán és Istenhez kiáltanak...
Mennyei Atyánk, jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod, különben minden hiábavalóvá válik és elveszünk mindannyian! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Amiért érdemes eljönni a Szeretet Földje Találkozóra október 4-én, szombaton
- A Mitrovics Testvérek nagyszerű zenei szolgálatával együtt dicsőíthetjük Istent,
- Jó tanúságtételeket és előadásokat hallgathatunk (Fereczi Rita és Béla, Dvorzski Eszter, Sipos Gyula, Varga János SVD atya),
- A gyógyító misében és a közbenjáró imaszolgálaton keresztül megtapasztalhatjuk Isten gyógyító és szabadító szeretetét,
- Ajándék könyvet kapunk (Regina Collins nővér: Az Isteni szeretet kiáradása), és sok jó könyv közül válogathatunk kedvezményes áron,
- Részt vehetünk a Szeretet Földje Alkotóközösség kiállításának megnyitóján és láthatunk egy szép kiállítást,
- A szünetekben és a közös agapékon ismerkedhetünk és beszélgethetünk egymással...
Részletes program:
