Addig, amíg vér nem folyik

Kategória: Uncategorised
Megjelent: 2013. november 08. péntek

Késekkel, baltákkal megvágott nők. Terhesen megütöttek, megrúgottak. Megerőszakoltak. Botokkal, babakocsikkal, vasrudakkal, és vastag kábeldarabokkal brutálisan összevertek. Törött orral, koponyatöréssel, fészerbe ruha nélkül bezártak. Erkélyről kidobottak. A Human Rights Watch olyan nőről is tud, akit egy csecsemőt a karjaiban tartva vertek egy fejsze nyelével. Legutóbbi jelentésében családi erőszakot túlélt magyar nők szólalnak meg. Ebből idézünk eseteket. (index)

Két pogány közt…

Kategória: Eheti
Megjelent: 2017. november 20. hétfő

Az idősebbek talán még emlékeznek a Képes történelem könyvsorozatra. Ennek egyik kötete volt a „Két pogány közt”, amely a Rákóczi-szabadságharc történetét dolgozta fel. A két pogány akkor épp a német és a török volt, ízlés szerint. Mindenki Krisztusról és békéről beszélt, mégis a vérfürdő lett egyre nagyobb a hamis szembenállásokban. Hagyománya ez nemzetünknek, ma is bőven válogathatunk belőlük.

Isten a családban - szeretetlángos családok

Kategória: videók
Megjelent: 2022. március 08. kedd

Kindelmann Győzővel, a Szeretetláng lelki naplót leíró Erzsébet asszony unokájával, a Szeretetláng lelki mozgalom nemzetközi koordinátorával beszélgetünk arról, hogyan éltek nagymamájával, és milyenek a szeretetlángos családok...
Beszélgetőtárs: Sipos Gyula
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. (Kérdéseket, kéréseket, hozzászólásokat örömmel fogadunk! Ha pedig tetszett az adás, kérünk, oszd meg másokkal is...) Munkánkat támogatni lehet: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány számlaszáma: 10700268-04975106-51100005

Fölment a hegyre

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2025. január 09. csütörtök

"Miután elbúcsúzott tőlük, fölment egy hegyre, hogy imádkozzék." (Mk 6,45–52)
Jézus az egész napos szolgálat után még órákat tölt imában...
Drága Istenünk, taníts minket imádkozni és ajándékozz meg az ima örömével! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult

Már az idei 1 százalékos adófelajánlásokat is elvehetik - röviden

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2025. május 27. kedd

Kedden az Országgyűlés igazságügyi bizottsága elfogadta az úgynevezett átláthatósági törvényhez benyújtott módosító javaslatot, aminek lényege, hogy visszamenőleges hatállyal már az idei évre vonatkozó személyi jövedelemadó 1%-os felajánlásait is megvonhatják azoktól a szervezetektől és amelyek felkerülnek a Szuverenitásvédelmi Hivatal jegyzékére.

Magyar püspök a román katolikus egyház élén

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2025. szeptember 06. szombat

A Romániai Katolikus Püspöki Konferencia őszi ülését Kolozsváron tartják szeptember 4–6. között. Szeptember 5-én a főpásztorok új elnököt választottak Böcskei László nagyváradi megyéspüspök személyében. Az eseményt sajtótájékoztató keretében jelentették be, amelynek végeztével az új elnök e minőségében nyilatkozott a Romkat erdélyi katolikus portálnak:

A Szűzanya 2013. július 25-i üzenete Medjugorjéból

Kategória: Uncategorised
Megjelent: 2013. július 26. péntek

Drága gyermekek! Örömteli szívvel arra hívlak mindnyájatokat, hogy éljétek meg hiteteket, és szívvel és példával tegyetek tanúságot minden helyzetben. Döntsétek el gyermekeim, hogy távol lesztek a bűntől és a kísértéstől, és legyen szívetekben a szentség öröme és szeretete. Gyermekeim, szeretlek titeket és közbenjárásommal a Magasságbeli előtt kísérlek benneteket. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra."

Medjugorje, 2013. július 25-én

Isten fegyverzete

Kategória: Eheti
Megjelent: 2017. november 13. hétfő

Néhány nappal ezelőtt egy hajnali ima közben, amikor az efezusi levélben leírt fegyverzeten elmélkedtem, egy képet láttam magam előtt, hogy is néz ki most rajtunk ez a fegyverzet – nem volt valami biztató kép, főleg ha összevetem a római katonának azzal a képével, amit Pál apostol is mintának használt hasonlata leírásához.

Túláradó kegyelem

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2025. január 08. szerda

"Mindnyájan ettek, és jól is laktak, sőt még tizenkét kosarat szedtek tele a kenyér és a hal maradékából; pedig ötezer férfi evett a kenyérből." (Mk 6,34–44)
Ilyen Isten túláradó kegyelme, amit bőségesen áraszt ránk...
Hálát adunk Istenünk gondviselő szeretetedért! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult

Isten szeretete gyógyít

Kategória: videók
Megjelent: 2022. március 06. vasárnap

Sipos Gyula előadása elhangzott a 2022.03.03-i nagyböjti lelki délutánon és gyógyító összejövetelen - sajnos a felvétel kicsit visszhangos.
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. (Kérdéseket, kéréseket, hozzászólásokat örömmel fogadunk! Ha pedig tetszett az adás, kérünk, oszd meg másokkal is...) Munkánkat támogatni lehet: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány számlaszáma: 10700268-04975106-51100005

Heti könyvajánló: Ez a mi hitünk, a keresztények hite

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2025. május 27. kedd


Szeretettel ajánljuk ezt a kis könyvet azoknak, akik szeretnék megismerni, kiben-miben hisznek a keresztények, de azoknak is, akik szeretnének kicsit jobban elmélyedni hitükben.