Újabb hisztéria a neten
Még be sem jelentette a kormány, hogy a méhnyakrák megelőzésére kötelezővé teszik a lánygyermekek részére a csecsemőkori védőoltást, máris itt az újabb levél-cunami, miszerint a kormány tömeggyilkosságra készül, álljunk ellen, pereljünk - és hasonló ostobaságok. Mielőtt bedőlnénk ennek, néhány dologra szeretném felhívni a figyelmet:
Cigánymunka
A városunkban most cserélik a légkábeleket földkábelre, a mi utcánkban is bontják az aszfaltot, az alatta lévő betont, és a még ősibb rétegeket. A munkások szinte kivétel nélkül szép nagy cigány emberek - kell is az erő ehhez a munkához, és dolgoznak is rendesen, és ahogy nézem a szegélyköveket, pontosan és szépen. Csak sóhajtani tudok – bárcsak az elmúlt harminc év másképp történt volna!
Fogak
Az 5 perces "kis színes" elhangzott a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület műsorában a Mária rádióban, 2021. december 15-én. Szöveg és kép (Az utolsó farkas): Sipos Gyula
Velünk az Isten
"Íme, a Szűz gyermeket fogan és fiút szül, és az Emmánuel nevet adják neki, ami azt jelenti: Velünk az Isten." (Mt 1,18–24)
Jézus Krisztusban Isten jött el közénk, hogy örökre velünk maradjon.
Köszönöm Uram, hogy eljöttél, megmentettél és közöttünk maradtál mindörökké, ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
A Szentszék kész helyet biztosítani a béketárgyalásokhoz
XIV. Leó pápa határozott békefelhívást intézett a világ vezetőihez, különös tekintettel az Ukrajnában zajló háborúra. A Keleti Katolikus Egyházak jubileuma alkalmából tartott vatikáni audiencián a szentatya kijelentette: Hogy a béke elterjedjen, minden erőfeszítést meg fogok tenni. A Szentszék készen áll arra, hogy az ellenfelek találkozhassanak és egymás szemébe nézhessenek.
Az eddigi legdrágább nemzeti konzultáció
Az Ukrajna uniós csatlakozásáról szóló Voks2025-öt minden lehetséges online és offline felületen reklámozták az elmúlt hónapokban. Teleplakátolták vele az országot, focimeccsek közben promotálták a köztévén, kiküldték a vakcinainfós emailcímekre, nyugdíjasoknak szóló ingyenes újságban hirdették, körlevélben buzdították a minisztériumok dolgozóit, sőt a honvédség állományát a kormányzati politikai akcióban való részvételre.
A pápákat is lehallgatták
A volt pápát és az utódját, Ferenc pápát megválasztó konklávé bíborosait is lehallgatta az amerikai titkosszolgálat - írja a Panorama olasz politikai napilap. A lap szerint az Olaszországban 2012 decembere és 2013 januárja között lehallgatott több mint 46 millió telefonhívás között voltak azok is, amelyek a Vatikánból indultak vagy oda érkeztek. Az amerikai Nemzetbiztonsági Hivatal (NSA) figyelte a Rómában levő pápai intézményekben megforduló bíborosokat is.
Több remény, több reménytelenség
Több, mint húsz évvel ezelőtt írtam egy elképzelt végidőben játszódó regényt, Küldöttek címmel. (A Marana Tha Alapítvány adta ki, 1995-ben.) Bár ma is több mindenben hasonlóan gondolkodom, mint akkor, ma valószínűleg másként írnám meg a történetet. (Milyen éretlen voltam! A regény álnéven jelent meg, mert én alázatos akartam lenni - aztán mindenkinek eldicsekedtem, én vagyok a szerző…) Másképp írnám, mert azóta bőséges tapasztalathoz jutottam reményből és reménytelenségből is. Hogy rögtön egy meredek példával kezdjem:
Egy családfa tanulságaiból
"Jézus Krisztusnak, Dávid és Ábrahám fiának családfája." (Mt 1,1–17)
Ha Isten ezeket az embereket is elfogadta családjában, akkor minket is elfogad...
Hálát adunk neked Urunk, türelmes és nagylelkű szeretetedért! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Ármányos sárkányos 17. mese: Ármány és hadserege csapdába esik
Az Ármányos sárkányos meséskönyv tizenhetedik meséje: Ármány és hadserege csapdába esik Szöveg: Sípos (S) Gyula, rajzok: Vihart Anna
Csütörtökön béketárgyalás - imádkozzunk a békéért
Marco Rubio, az Egyesült Államok külügyminisztere is elutazik a május 15-i törökországi béketárgyalásokra, a részvételét a Fehér Ház is megerősítette. A találkozón részt veszt Ukrajna és Törökország küldöttsége is, emellett Steve Witkoff és Keith Kellogg amerikai megbízottak is. Egyelőre kérdéses, lesz-e orosz delegáció is Isztambulban. Vasárnap pedig talán XIV. Leó pápával találkozik az ukrán elnök... Drága Istenünk, kérünk téged Jézus Krisztus nevében, hogy legyen ez a béketárgyalás a teljes béke elérésének erőteljes kezdete! Add, hogy elhallgassanak a fegyverek, ne haljon meg több ember egyik oldalon se, a megszálló csapatok hazamenjenek és elkezdődhessen az újjáépítés, mert benned bízunk, Miatyánk... Üdvözlégy... Dicsőség...
