Mária hite

Kategória: Eheti
Megjelent: 2014. március 24. hétfő

 Sokan élnek úgy, hogy azt gondolják ők hívő keresztények. Hitük azonban olyan, mint Zakariásé. Megtanulták, hogy van Isten, azt is tudják esetleg, hogy Ő jelen van a szentségekben. Igyekeznek betartani a törvényeit, erkölcsös életet élő, jó emberek. De ismerjük el, egy buddhista, muzulmán, vagy akár ateista ember élhet erkölcsös életet – legalábbis, amit mi látunk belőle. Valóban ez lenne a hit teljessége?

Adventi igemagyarázat, 3. nap - Jézus ujjong

Kategória: videók
Megjelent: 2020. november 30. hétfő

Adventi elmélkedés-sorozat a napi igével, buzdítással és fohásszal - 3. nap, december 1. kedd. Beszél: Sipos Gyula Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. Missziós munkánkat támogatni lehet: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány, számlaszám: 10700268-04975106-51100005

Isten elé vinni a beteg világot

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2024. július 04. csütörtök

"Hitük láttára Jézus így szólt a bénához: Bízzál fiam! Bocsánatot nyernek bűneid!" (Mt 9,1–8)
Van-e elég hitünk bátorságunk, türelmünk, hogy embertársainkat Isten elé vigyük imában és szeretetben?
Uram Jézus Krisztus, élő Isten Fia, könyörülj rajtunk bűnösökön! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult

A Szűzanya 2025. január 25-i üzenete Medjugorjéból

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2025. január 26. vasárnap

"Drága gyermekek! Ebben a kegyelmi évben a megtérésre hívlak benneteket. Drága gyermekek, helyezzétek Istent életetek középpontjába és ennek gyümölcse lesz a felebarát iránti szeretet és a tanúságtétel öröme, életszentségetek pedig a hit igazi tanúságtétele lesz. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra."
Medjugorje, 2025. január 25.

Az Alkotmánybíróság elkaszálta a klímatörvényt

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2025. június 09. hétfő

A 2020-ban elfogadott klímatörvény egyik paragrafusa sérti a nemzedékek közötti igazságosság, az elővigyázatosság és megelőzés elveit. Az Országgyűlésnek pedig átfogó szabályozást kell készítenie az éghajlatvédelem minden területére, ide értve az alkalmazkodást és az ellenállóképesség növelését is.

Jézus keresztjének darabja lehet egy új lelet

Kategória: Uncategorised
Megjelent: 2013. augusztus 03. szombat

Elképzelhető, hogy török régészek Jézus keresztjének egy darabját találták meg a Fekete-tenger partján fekvő, észak-törökországi Sinop városában, a Balatlar-templomban folytatott ásatások során.

Amikor egy erős hatalom megszűnik...

Kategória: Eheti
Megjelent: 2014. március 17. hétfő

 Amikor egy erős hatalom megszűnik, mindazok, akik annak alávetve éltek, elkezdik a helyüket keresni, újra megfogalmazni, hogy kik ők és miért vannak a világon. Ez sohasem könnyű sem személyesen, sem közösségileg. Még inkább így van ez, amikor egész népek és nemzetek szabadulnak fel egy erős hatalom elnyomása alól. Mindaz, ami eddig  rejtve volt - jó és rossz egyaránt - előtör, hogy megtalálja a maga helyét.

Adventi igemagyarázat, 2. nap. - A meghívás

Kategória: videók
Megjelent: 2020. november 29. vasárnap

Adventi elmélkedés-sorozat a napi igével, buzdítással és fohásszal - 2. nap, november 30. hétfő. Beszél: Sipos Gyula Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. Missziós munkánkat támogatni lehet: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány, számlaszám: 10700268-04975106-51100005

Rettenetes háború - hírek + ima a békéért

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2025. január 26. vasárnap

A hitleri Németország világháborús módszereit használják; húszezer halott a megszállt Mariupolban; a felperzselt föld taktikáját alkalmazzák; elégetett halottak, hogy titkolják a veszteségeket... hírek + ima a békéért:

Növeld hitünket...

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2024. július 03. szerda

"Tamásnak pedig ezt mondta: Nyújtsd ide az ujjadat és nézd a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és érintsd meg oldalamat! Ne légy hitetlen, hanem hívő!" (Jn 20,24–29)
Tamás így válaszolt: „Én Uram, én Istenem!”
Növeld hitünket Uram, hogy el ne vesszünk kétségeink között! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult

Ne menj sarlatánokhoz!

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2025. június 09. hétfő

„Amiatt bíztam benne, hogy egy az, hogy idősebb hölgy, kettő az, hogy képesítése van ilyen természetgyógyászati dolgokra, és én azt hittem, hogy ő tudja, tudja, hogy mit csinál” - mondta az RTL-nek az a 66 éves cukorbeteg vecsési asszony, akinek egy piócás kezelés után le kellett vágni a lábát.