Ma előadás a szeretetről, szombaton lelki nap és gyógyító összejövetel
Ma, hétfőn este hét órától lesz az utolsó előadás az isteni erényekről, ezúttal a Szeretetről, a Szeretetláng közösségi házban (Dózsa Gy. u. 46.), szombaton pedig lelki nap és gyógyító összejövetel ugyanott - téma: Lábunk együtt járjon... az egyesülés imájáról és erejéről -, 10 órától kb. 15 óráig. A programok ingyenesek, mindenkit szeretettel várunk!
Amikor Ferenc pápa átölelte az embert, akinek bőrbetegség torzította el az arcát
Sokan a gesztusok pápájaként is emlékezünk Ferenc pápára. A sok szép gesztus közül most közreadunk egy újabbat. A Szentatya 2013. november 13-án a Szent Péter téren átölelt egy embert, aki ritka és fájdalmas bőrbetegségben szenvedett, amely teljesen eltorzította külsejét.
Isten világa
A sci-fi irodalom és a fantasy-regények tele vannak olyan leírásokkal és találmányokkal, amelyek kitalálásához erős képzelőerőre volt szükség. Ezek egy részét aztán a természettudományok segítségével meg is alkották. Verne Gyula az ágyúból kilőtt űrhajójával már lejárt lemez, Asimov és társai részben kipipálva. A tudomány megalkotta, az emberek meg felhasználják, hol jóra, hol rosszra, leginkább mindkettőre. A fantasy-világ varázsló- és mágikus praktikáit üzleti tanfolyamokon lehet elsajátítani, a boszorkányok itt vannak közöttünk, az ezotéria és mágia (azaz a sarlatánság és a démoni erők) még mindig felfutó ágban vannak. De hol vannak ezek Isten világához képest? Messzebb, mint a hangya az embertől! Pedig a hangya jobban szervezett közösségben él - igaz, hogy egy hangya-kolóniának se szabad akarata, se lelkiismerete, se világuralmi törekvése nincs, szemben az emberrel…
Amit nekem szántál
Amit nekem szántál - Baka Györgyi verse Kasó Tibor dalnok előadásában
Szeretettel hívunk mindenkit Baka Györgyi költő és Sipos Gyula közös estjére, amely a Szeretetláng közösségi házban lesz (Törökbálint, Dózsa Gy. u. 46, a volt Napsütöde pékségnél) november 12. kedd 18 órakor. A műsor és kötetlen beszélgetés címe: A vágyódás dalai. A program ingyenes, mindenkit szeretettel várunk!
Szeretni és szolgálni
"Azután vizet öntött egy mosdótálba, és mosni kezdte tanítványainak a lábát, majd a derekára kötött kendővel meg is törölte." (Jn 13,1–15)
Megértettétek-e, hogy mit tettem veletek? - kérdezte Jézus a tanítványaitól és kérdezi tőlünk is.
Segíts Urunk, hogy ugyanazzal a lelkülettel tudjunk szeretni és szolgálni, ahogy te tetted! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Egy háború költségei - röviden
Oroszország 2022 februárja óta több, mint 18 milliárd dollárt költött csak a rakéta- és dróntámadásokra - ez átszámítva körülbelül 7110 milliárd forint - Ukrajna területén. Ezt a pénzt például a régiók fejlesztésére, iskolák, kórházak és infrastruktúra építésére lehetett volna fordítani...
Varga László püspök atya Ferenc pápáról és a reményről
"Pár nappal ezelőtt Ferenc pápa lelki üdvéért mutattunk be szentmisét a kaposvári Székesegyházban. Számomra ő a remény embere volt az utolsó pillanatig. Engedjétek meg, hogy a szentmise prédikációjából megosszak veletek pár gondolatot:
Eggyé forrva
"...Jézusról azt írja a Szentírás, hogy „a Lélek arra indította, hogy gyógyítson”, vagy éppen „a Szentlélek kiragadta Őt a pusztába”. Másrészt viszont Jézus „jól tudta, hogy mi lakik az emberben”, vagy éppen „mindenkit meggyógyított, aki hozzá jött.”. Az isteni és emberi természet eggyé forrva munkálkodik. Ezért szeretem nagyon Erzsébet asszony imáját, amely a Szeretetláng Lelkinaplóban olvasható, s amelyet Jézus adott neki:
Jézus próbálja megmenteni Júdást
"Az Emberfia ugyan elmegy, amint megírták róla, de jaj annak, aki az Emberfiát elárulja! Jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem születik!" (Mt 26,14–25)
Jézus szembesíti Júdást a tettei következményeivel, hátha még visszafordul.
Segíts Uram, hogy átlássuk tetteink következményeit és elforduljunk a bűntől, nehogy elkárhozzunk! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Élő adás a szobából 14. - Krisztus alakú kapun át a mennybe
Téma: Krisztus alakú kapun át a mennybe - az adásban imádkozunk is mindazokért, akik nézik, vagy később nézni fogják az adást, Isten gyógyító, szabadító kegyelmét kérve mindannyiunkra... A kamera előtt: Sipos Gyula Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. (Kérdéseket, kéréseket, hozzászólásokat örömmel fogadunk!) Munkánkat támogatni lehet: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány számlaszáma:10700268-04975106-51100005
Életnagyságú lego-villamos Budapesten

A BKK, a BKV, a Budapest Brand és a Lego csapata kitalált egy életnagyságú legóvillamost, amit a budapesti Deák Ferenc téren lehet majd megnézni az adventi időszakban. A BKV közleménye szerint a villamoskocsit Dóczy Balázs építőmester tervezte, és bár utazni nem lehet rajta, nézegetni azért érdemes. A legóvillamos november 20-tól december 20-ig parkol majd a Deák téren.
