A vatikáni vizsgálat eredménye a hazai ciszterci intézményekről
Bő másfél évvel ezelőtt a Vatikán eljárást indított a Zirci Ciszterci Apátság ellen. Az eljárás a ciszterci intézményekben dolgozók panaszai alapján indult, és alapvetően a zirci pénzügyek visszásságait kívánta feltárni. A vizsgálat során az iskoláknak járó, visszatartott állami támogatásokról, kirakatvállalkozásokról és a belügyminiszter-helyettes köreihez vezető összekapcsolódásokról derültek ki részletek. Az eljárás idejére Bérczi L. Bernát apátot áthelyezték.
A belső gyógyulásról és az érett emberi természetről
Az előadás elhangzott Törökbálinton a Szeretetláng kápolnában az 2014. október 25-i lelki napon. Előadó: Sipos Gyula
(A fotót az alkalmon Szilvási Istvánné Marika testvérünk készítette.)
Bátran és őszintén
"Jézus ekkor megállt, és szólt, hogy vezessék hozzá. Amikor odaért, megkérdezte: Mit akarsz, mit tegyek veled?" (Lk 18,35–43)
Jézus tőlünk is ezt kérdezi, hogy segíthessen...
Add Uram, hogy bátran és őszintén tudjunk válaszolni a kérdésedre! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Több mint 1700 eddig ismeretlen vírus... - röviden
Tudósok több mint 1700, eddig ismeretlen vírusra bukkantak egy nyugat-kínai gleccser mélyén, amelyek akár 41 ezer évig is rejtve maradtak. Az Ohio Állami Egyetem kutatói által végzett kutatás aggodalmakat vet fel a jég olvadásának lehetséges következményeivel kapcsolatban, mivel az ismeretlen patogének felszabadulása jövőbeli pandémiákat okozhat. A felfedezés ugyanakkor fontos információkat nyújt a múltbeli klimatikus viszonyokról és a vírusok fejlődéséről.
Civil szervezetek világnapja - személyes vallomás
A civil szervezetek napja lehetőséget ad arra, hogy közéleti szerelők és polgárok a civil szervezeteket támogató irányelvek mellett felszólaljanak. (A világnapot először 2010-ben indítványozta a balti-tengeri NGO Fórum, és 2012-ben fogadtak el. 2014-ben lett először megtartva, azóta több, mint 90 ország ismeri el és tartja meg a világnapot.) Így hát én is, mint egy polgár a sok közül, hadd elevenítsek fel néhány civil emléket és mondjam el véleményemet:
A Sárkányszelídítők mesesorozat első meséje elmesélve
Wihar szigetek. A Sárkányszelídítők mesesorozat első története elmesélve, képekkel. Mesélő: Gyula bácsi
A mesesorozat meséi is versei képekkel együtt itt olvashatók: https://www.facebook.com/sarkanyszeliditok
Ez a reményünk
"Jól van, te derék és hűséges szolga! A kevésben hű voltál, sokat bízok rád: Menj be urad örömébe!" (Mt 25,14–30)
Ez a reményünk, hogy ezt fogjuk hallani Jézustól, amikor elé kerülünk...
Segíts Uram, hogy mindig hűséges tudjak maradni Hozzád és a te tervedhez az életemben! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Korlátozzák a pedagógusok telefon-használatát
A tanév első napján jelent meg a Magyar Közlönyben az a Pintér Sándor belügyminiszter által jegyzett rendelet, amely korlátozza a pedagógusok iskolai telefonhasználatát:
Krisztus csodái közöttünk
Krisztus csodái közöttünk - Sipos Gyula rövid buzdítása.
A 2014. évi Szeretet Földje Találkozó programja: http://www.szeretetfoldje.hu/index.php/lelki-napok/6083-szeretet-foldje-talalkozo-2014
Ferenc pápa: Legyünk képesek „kiszimatolni” Isten jelenlétét a kicsinységben!
Február 26-án délelőtt kórházi kezelése miatt a Szentatya nem tudta megtartani a szokásos szerdai általános kihallgatást, a Szentszék viszont közzétette az erre az alkalomra készített katekézis szövegét. Ez folytatása a jubileumi, Jézus Krisztusról, a mi reménységünkről szóló katekézissorozatnak, a hetedik elmélkedés Jézus gyermekkoráról. A mai beszéd témája: „Látta szemem üdvösségedet” (Lk 2,30) – Jézus bemutatása a templomban. Az alábbiakban Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.
Belefáradás nélkül
"Vajon Isten nem szolgáltat igazságot választottjainak, akik éjjel-nappal hozzá folyamodnak?" (Lk 18,1–8)
A példa előttünk áll: éjjel-nappal Isten elé járulni és kitartani az imában...
Igen Uram, Te vagy az út, az igazság és az élet, és mi hozzád tartozunk... ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
