Isten szava boldoggá tesz
"És még milyen boldogok azok, akik Isten szavát hallgatják és meg is tartják!" (Lk 11,27–28)
Nyitott és készséges szívvel hallgassuk Isten szavát mert ő boldoggá tesz minket.
Hiszem Uram, hogy te vagy az Élet és minden Boldogság forrása és beteljesítője, ámen! (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Ferenc pápa: Mindenütt tegyék le a fegyvert, és hallják meg a békét kérő népek kiáltását!
Február 9-én délben a Szentatya a fegyveres erők, a rendőrség és a biztonsági szolgálatok jubileuma alkalmából a vatikáni Szent Péter-bazilikában bemutatott ünnepélyes szentmise végén imádkozta el a hívekkel a vasárnap délben szokásos Mária-imát, az Úrangyalát. Emlékeztetett arra, hogy az Egyház tanítása szerint a katonáknak a népek biztonsága és szabadsága fölött kell őrködniük. Az alábbiakban a Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közöljük.
Jézus megszabadít
"Ha viszont én Isten ujjával (vagyis Isten erejével) űzöm ki az ördögöt, akkor bizonyára elérkezett hozzátok az Isten országa." (Lk 11,15–26)
Jézus győzött a gonoszság minden ereje felett, és ez a győzelem a miénk...
Jézus Krisztus nevében ellene mondunk minden pokoli erőnek:... Köszönjük Uram, hogy megszabadítottál minket, ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Utolsó magyar arany és éremtáblázat
Gulyás Michelle olimpiai bajnoki címet nyert Párizsban a női öttusázók utolsó, lovaglással bonyolított ötkarikás versenyén. Magyarország így összesen hat arannyal, hét ezüsttel és hat bronzzal a 14. helyen zárt a párizsi olimpia éremtáblázatán, melyen az Egyesült Államok küldöttsége végzett az élen 126 medáliával. Gratulálunk!
Mesterséges intelligencia a fegyverekben
A Google a múlt héten bejelentette, hogy frissítette a mesterséges intelligencia (AI) fejlesztésére vonatkozó etikai irányelveit, amelyek között már nem szerepel az a korábbi tétel, miszerint a vállalat nem használja fel a technológiát fegyverekben és polgári megfigyelőrendszerekben. A következmények egyelőre beláthatatlanok...
Kérjetek és kaptok
"Mert mindaz, aki kér, kap, aki keres, talál, és aki zörget, annak ajtót nyitnak." (Lk 11,5–13)
Jézus erőteljesen biztat, hogy forduljunk kéréseinkkel Istenhez.
Drága Istenünk! Kérünk add... mert benned bízunk, ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Régészek megtalálták a bibliai Korozaint, ahol Jézus is tanított
A régészek bebizonyíthatták egy rég elveszett zsinagóga létezését, ahol Jézus tanított és csodákat tett. Az Újszövetség több szakasza leírja, hogyan prédikált és gyógyított Jézus egy zsinagógában az izraeli Korozainban.
Jöjjön el a Te országod
"Jézus erre így szólt hozzájuk: Amikor imádkoztok, ezt mondjátok: Atyánk! Szenteltessék meg a te neved. Jöjjön el a te országod." (Lk 11,1–4)
Gondviselő Atyánkhoz kiáltunk Jézus nevében...
Drága Istenünk, add, hogy eljöjjön közénk a Te országod, a békesség és a szeretet, az igazság és igazságosság országa, a Szeretet földje! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Öngyógyító bitumen
Az utóbbi évek egyik legkülönlegesebb, hasznos találmányával rukkolt elő az Egyesült Királyságban a Swansea Egyetem kutatócsoportja: kifejlesztettek egy olyan útfelületet, ami ha megreped, meggyógyítja saját magát. Ha a találmány beválik és világszerte elterjed, a jövőben a kátyú szó már csak egy történelmi emlék lesz.
Hivatalosan elismerték az új magyar kutyafajtát
Kiváló karakterképességű kutyafajta a sinka, amely a tizedik nemzeti kutyafajtaként került elismerésre. A Hukosz – Magyar Ebfajták Szövetsége Facebook-posztban jelentette be, hogy szerdán új fajtaként elfogadásra került a sinka. A WCHSA az 1. fajtacsoportban – a pásztorkutyák között – ismerte el a fajtát, mint új magyar nemzeti kutyafajtát.

